Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. május 14-én nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vád alól felmentette B. T. Z. vádlottat.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. június 7-én 50 nap elzárásra ítélte azt a férfit, aki lakásának teraszáról ledobta kisméretű kutyáját. 

Az ítélet szerint a terhelt 2020. május 19-én – ismeretlen előzményi okok miatt – felfokozott indula-ti állapotban ledobta kisméretű yorkshire terrier fajtájú kutyáját lakásának 20 méter magasságban lévő, 4. emeleti teraszáról. Az elszenvedett sérülések következtében a kutya elpusztult.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a 28 éves büntetlen előélőéltű vádlottnak korábbi élettársi kapcsolatából két gyermeke, majd 2020-ban kötött házasságából egy további gyermeke született. A vádlott és a férje további gyermeket nem terveztek, ugyanakkor nem is védekeztek, így a vádlott 2022-ben teherbe esett, ennek tényét azonban a környezete előtt tagadta.

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája, a több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a bizonyításhoz szükséges nyomozati cselekmények eredményességének meghiúsítására, megnehezítésére, veszélyeztetésére törekedne a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, valamint a – korábban már 4 alkalommal büntetett – gyanúsított esetében a bűnismétlés veszélye is fennáll.

A Gyulai Törvényszék bűnösnek mondta ki terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettében azt a férfit, aki 2023 októberében közösségi oldalán terrorcselekmény elkövetésével fenyegetőzött. A vádlottat három év börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság, valamint három évre kiutasította Magyarország területéről. Rendelkezett továbbá az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról, valamint a vádlott feltételes szabadságra bocsáthatóságának legkorábbi időpontjáról. Kötelezte továbbá az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére. 

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban négy év hat hónap börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a szatmári településen élő vádlottat, aki késsel támadt édesapjára.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki Miskolc egyik utcáján borosüveggel bántalmazta a sértettet, majd az eszméletlen férfi zsebéből kivette mobiltelefonját. 

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

BÜNTETŐJOG

Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményekről / Horváth Vivien. – In: Magyar Jog ISSN 0025-0147. – 66. évf. 1. sz. (2019) p. 40-62.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a három személyt, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2016. október 23. és 2017. január 26. közötti időben több alkalommal követtek el lopási cselekményt többek között úgy, hogy ajtót betörve, befeszítve hatoltak be hajósi ingatlanokba, ahonnan értékeket és egyes esetben nagy összegű készpénzt tulajdonítottak el.
 

A Komáromi Járásbíróság a 2024. február 22-én tartott ülésen, a termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklás bűntette miatt indult ügyben, 2 hónappal meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki egy fészerben termesztett kábítószert. A gyanúsított a terhére rótt bűncselekményt visszaesőként, feltételes szabadság próbaideje, valamint ellene folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el, ezért a letartóztatás fenntartása a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés nem végleges, a gyanúsított védője fellebbezést jelentett be.

A Miskolci Járásbíróság 2016. február hó 25. napján ítéletet hirdetett a K.V. és társai ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indult büntetőügyben.  

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. szeptember 20-án rablás bűntette és más bűncselekmények miatt 5 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte N. J. Sz. vádlottat. 

 

A megállapított tényállás szerint a vádlott – mivel munkahelyét elvesztette – 2016. augusztusában hazaköltözött a 75 éves édesapjához. Italozó életmódot folytatott, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, gyakran követelt pénzt italra a hallássérült, idős férfitól.

A Pécsi Járásbíróság 2018. július 6-án elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra kifosztás bűntettének alapos gyanúja miatt.

 

I. Általános meghatalmazás nyilvántartásba vétele

Az Tanács napirendjén szerepelt egyebek mellett az Országos Bírósági Hivatal Ellenőrzési Főosztályának tájékoztatója a 2016. évi tevékenységéről. Erdei Zoltán főosztályvezető beszámolt a 2016. év legfontosabb eredményeiről, így az informatikai-, a közhatalmi bevételek előírásainak és beszedésének, valamint a szakértői díjak kifizetése elrendelésének és azok teljesítésének rendszerellenőrzéséről. Az OBT tudomásul vette a tájékoztatást.  

A Miskolci Járásbíróság pénzhamisítás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban volt büntetőeljárásban hirdetett ítéletet.
Pályázási határidő

A Szegedi Ítélőtábla elnöke

 pályázatot hirdet



a Szegedi Ítélőtábla egy polgári ügyszakos tanácselnöki (6. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

Az Egri Törvényszék a tegnapi napon előkészítő ülést tartott az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt fiatalkorú K. R. O. I. rendű vádlott és társa ellen indult büntetőügyben.

Pályázási határidő

114.E/2020. (III. 6.) OBHE 

határozat 

a Pécsi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma kollégiumvezetői állásának

 pályázati kiírásáról 

Pályázási határidő

115.E/2020. (III. 6.) OBHE 

határozat 

a Szegedi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma kollégiumvezetői állásának

 pályázati kiírásáról