Részletes keresés

Elrendelték az előzetes letartóztatását annak a 18. életévét be nem töltött személynek, aki kábítószer kínálásával, átadásával, kábítószer kereskedelem bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítható.
 
A Fővárosi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság 2017. február 13. napján E. F. vádlott ellen csalás bűntette miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, a másodfokú bíróság ítéletét – annak helyes indokainál fogva –  helybenhagyta.
 
Kép

2020. március 31. napjával jogszabályi változás folytán megszűnnek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok (KMB-k). 

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2020. február 18-án 4 év 6 hónapra súlyosította a többszörös visszaeső K.Z.Cs. vádlottal szemben zsarolás bűntette és lopás vétsége miatt elsőfokon kiszabott 3 év 4 hónap fegyházbüntetést. A közügyektől eltiltás mellékbüntetés tartamát 3 évről 5 évre emelte fel. 

A Veszprémi Járásbíróság nem látott lehetőséget enyhébb kényszerintézkedés elrendelésére, ezért az ügydöntő határozat meghozataláig fenntartotta annak az 53 éves várpalotai férfinek a letartóztatását, aki tavaly ősszel késsel támadt feleségére.

Pályázási határidő

77.E/2020. (II.21.) OBHE 

határozat 

a Pécsi Ítélőtábla elnökhelyettesi állásának

 pályázati kiírásáról

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 63 éves nőnek a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy kiskunfélegyházi nőt hosszabb ideig befolyásolt annak érdekében, hogy nagyobb összegű értékeket, ingatlant szerezzen meg tőle. 

 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettével, valamint falfirka elhelyezésével elkövetett szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálás vétségével vádolja a terheltet. 

A Budakörnyéki Járásbíróság mai ülésén elrendelte rablás bűntette miatt fk. J. M. gyanúsított előzetes letartóztatását. A rendelkezésre álló adatok alapján az alábbiak állapíthatók meg. Fk. J. M. gyanúsított barátaival 2016.október 17. napján az esti órákban egy érdi sörözőben tartózkodott, ahol egyedül megjelent N. Zs. sértett is. Zárás után N. Zs. sértett és fk. J. M. gyanúsított és baráti a kocsmából távoztak N. Zs. jobbra, míg a gyanúsított és társasága balra indult el.
Pályázási határidő

216.E/2020. (V. 19.) OBHE 

határozat 

a Miskolci Törvényszék Gazdasági Kollégiuma kollégiumvezetői állásának

 pályázati kiírásáról



A Kazincbarcikai Járásbíróságon felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás azzal a két férfival szemben, akik késsel követelték a sértett mobiltelefonját a borsodi városban.

A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésében garázdaság bűntette és testi sértés bűntette miatt 1 év 3 hónap - 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetéssel és 200.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta azt a férfit, aki egy környei dohányboltnál vascsővel támadta meg a haragosát. A bíróság a próbaidőre elrendelte a férfi pártfogó felügyeletét és kötelezte arra, hogy vegyen részt indulatkezelési tréningen. 

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégium Polgári Szakágában tanácselnöki (16. számú) álláshely betöltésére

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a postai dolgozónak az ügyében, akivel szemben sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás. 

Pályázási határidő

7.E/2023. (I. 17.) OBHE határozat

az Egri Törvényszék Polgári-Gazdasági-Munkaügyi Kollégium kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

A Fővárosi Törvényszék 2023. április 13-án előkészítő ülést tartott annak a férfinak az ügyében, akit előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádol az ügyészség. 

Pályázási határidő

393.E/2024. (IX. 20.) OBHE határozat

a Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

443.E/2024. (XI. 5.) OBHE határozat 

a Zalaegerszegi Törvényszék Polgári-Gazdasági-Munkaügyi Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

475.E/2024. (XI. 22.) OBHE határozat 

a Nyíregyházi Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2023. áprilisában B.L.T vádlottat a vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vád alól felmentette. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása iránt fellebbezett, míg a vádlott és védője tudomásul vették a döntést.