Részletes keresés

A Debreceni Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kifosztás bűntettében bűnösnek mondta ki K. János vádlottat, ezért őt 15 év fegyházban letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta. Emellett a vádlottat 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, s kötelezte az eljárás során felmerült csaknem 3,5 millió forint bűnügyi költség megfizetésére. A vádlott leghamarabb a büntetés kétharmadának kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.

Barátnője volt élettársára késsel támadó, azt életveszélyesen megsebesítő férfi ügyét tárgyalja holnap, február 8-án szerdán 9 órától a fszt. 11-es tárgyalóban a Szegedi Ítélőtábla. A vádlottat emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt I. fokon 9 év börtönre ítélte a Gyulai Törvényszék. 
 

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2019. november 5. napján megtartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2019. február 22. napján kelt ítéletét lényegében helybenhagyta.

A vádlott (1966) és a sértett több, mint 30 éve házasok voltak, azonban a vádlott egyre elégedetlenebb volt a házasságával. 2014-től társkereső oldalakon keresztül férfiakkal ismerkedett, akikkel rövidebb-hosszabb kapcsolatot is létesített. 2018. márciusában így ismert meg egy nála 20 évvel fiatalabb férfit, rövid időn belül már közösen képzelték el a jövőjüket. A vádlott jelezte a férjének, hogy el akar tőle válni, azt akarta elérni, hogy költözzön el a közös házukból, azonban ő erre nem volt hajlandó, ezért elhatározta, hogy férjét gyógyszer-túladagolással megöli.

A Veszprémi Törvényszék letöltendő szabadságvesztésre súlyosította annak a vádlottnak a büntetését, aki Gyulafirátót külterületén ütközött két motorkerékpárossal 2016 tavaszán. Az ütközés következtében egy ember életét vesztette, ketten maradandó fogyatékosságot okozó, hárman pedig 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek.

Kép

A Digitális Bíróság projekt egyik fejlesztési területe a bírósági eljárások iratainak elektronizálása (E-Akta) és a bírósági periratok elektronikus betekintésének biztosítása. Az E-Aktáról és a kapcsolódó kodifikációs feladatokról Dr. Kocsi Balázst, az Elektronikus Iratbetekintési Munkacsoport tagját kérdeztük.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2022. december 14-én távmeghallgatás útján előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség.

Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot. A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a vádlottal szemben úgynevezett mértékes indítványt tett - 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés - a büntetés tartalmára vonatkozóan.

A vádlott (1992) és a sértett ismerősök, kapcsolatuk a kábítószerhez köthető. A vádlott 2022. május 31-én ismét kábítószert szeretett volna beszerezni, de ez nem sikerült, mert nem volt elég pénze. Ezen előzmények után, még aznap megpillantotta a városban kerékpározó sértettet, akire rákiabált, hogy „kinyírlak, mert nem segítettél rajtam!”. Utána ment és egy rövid szóváltást követően a sértettre támadt, ököllel többször meg is ütötte őt. Mindketten a földre kerültek, verekedtek, aminek egy autó dudálása vetett véget.

A Siklósi Járásbíróság 2018. április 19-én kihirdetett ítéletével K. Z. vádlottat, mint többszörös és különös visszaesőt, 3 rendbeli csalás bűntette, 12 rendbeli csalás vétsége és 5 rendbeli csalás  vétségének kísérlete miatt 2 év 6 hónap fegyházbüntetésre, 3 év közügyek gyakorlásától eltiltásra és 66.000 forint vagyonelkobzásra ítélte.
 
A bíróság elbírálta a sértettek polgári jogi igényét is.
 

A Debreceni Törvényszék 2024. november 11-én előkészítő ülést tartott abban az ügyben, amelyben az ügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2024. június 12-én kihirdetett elsőfokú ítéletével halmazati büntetésül 7 év 6 hónap börtönbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra és 10 év kiutasításra ítélte azt a férfit, akit többek között személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolt az ügyészség. 

Alkohol és kábítószer hatása alatt kezdett agresszívan viselkedni volt élettársával a gyanúsított. Bántalmazta, majd szexuális cselekményre kényszerítette az asszonyt. 2025. február 18-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Gödöllői Rendőrkapitányság szexuális kényszerítés bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz.

A Győri Ítélőtábla 2019. május 30-án kelt végzésével helybenhagyta a Győri Törvényszék fizetésképtelenségi eljárást soron kívül megszüntető végzését. 

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája 2019. február 13-án elrendelte a gyanúsított letartóztatását egy hónapi időtartamra. A letartóztatás alapjául szolgáló ügyészi indítvány szerint a gyanúsított és a sértett – aki a gyanúsított élettársa – 2019. február 10-én Drégelypalánkon szóváltásba keveredett egymással, amelynek során a gyanúsított magához vett egy kést és az élettársát megöléssel fenyegette, majd a sértettet a fenyegetést követően hirtelen egy alkalommal bal oldalán a felső testén megszúrta.

A Fővárosi Törvényszék (FT) jogerős döntést hozott abban a büntetőügyben, amelyben a terhelteket azzal vádolták, hogy ellenszolgáltatás fejében segítséget nyújtottak vietnámi állampolgároknak abban, hogy illegális úton belépjenek a schengeni övezetbe. A Törvényszék a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét megváltoztatta és – az I. és II. rendű vádlottak kivételével – az összes vádlott büntetését enyhítette, a XVIII. és XIX. rendű vádlottat pedig – bizonyítottság hiányában – felmentette az ellenük embercsempészés bűntette miatt emelt vád alól.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. december 9-én a bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt indult eljárásban 2022. január 9-ig elrendelte öt férfi letartóztatását. 

A Tatabányai Törvényszék 2018. február 14-én megtartott tanácsülésén helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, így 1 év, végrehajtásban 2 évre felfüggesztve, fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel vádolt férfit.
 

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki a vonaton erőszakkal szerezte meg a sértett pénzét.

A Szegedi Járásbíróság tegnap jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt pénteken vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. február 18-ig tart.