Részletes keresés

Az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlottak és a sértett 2019 októberében a késő esti órákban azonos időpontban távoztak egy borsodsziráki szórakozóhelyről, ahonnan a sértett gyalogosan zilizi otthonába indult, míg a két fiatalkorú kis idő múlva kerékpárral követte őt. A terheltek utolérték a sértettet, leszálltak a bicikliről és beszélgetni kezdtek. Ezt követően az I. rendű vádlott lökdösni kezdte a férfit, ráncigálta felsőruházatát, majd több alkalommal felsőtesten ütötte. Kiérve Borsodszirákról – a kivilágítatlan közúton – az I.

A Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott 2022 augusztusában egy borsodi településen lévő családi házban együtt italozott az apjával és férfi testvérével. Szóváltás, dulakodás alakult ki közöttük, a vádlott kezdetben megakadályozta, hogy a testvére és az apja egymásra támadjanak, azonban később ő is egyre dühösebb lett. A testvér megelégelte a családi vitát, felöltözött, távozni akart a házból, az apja viszont hátulról megfogva visszatartotta.

A Debreceni Ítélőtábla elrendelte B. L. vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig. A fellebbviteli főügyészhelyettes a perbeszédében azt indítványozta, hogy az ítélőtábla aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondja ki a vádlott bűnösségét, és jelentősen súlyosítsa a büntetését. A vádlottat az elsőfokú bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt ítélte el.

Bűnösnek találta vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett, hivatali vesztegetés bűntettében a Debreceni Törvényszék M. A-t és P. E-t, a bűncselekményt az I.r. vádlott tettesként, a II.r. vádlott bűnsegédként követte el.  M. A-t ezért 2 év – 3 évre felfüggesztett -  börtönbüntetésre ítélte, P. E-nek pedig 50 napi tétel, összesen 50 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie.
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 406 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

A Hajdúböszörményi Járásbíróság 2019. december 4-én bíróság elé állításos eljárásban hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki öt iraki állampolgárt akart Ausztriába szállítani. 

A Debreceni Ítélőtábla a fellebbezéssel érintett vádlottak közül V. r. vádlott szabadságvesztés büntetését 3 év 6 hónapra enyhítette. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

A Debreceni Ítélőtábla annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy I.r. vádlott szülői felügyeleti jogának megszüntetését a saját gyermekei esetében mellőzte.

A Debreceni Ítélőtábla az ügyész felperesnek, dr. G. E. alperes ellen természeti értékben okozott kár megtérítése iránt indított perében az ítélőtábla az eljárást felfüggesztette és kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál az „ügyész polgári eljárásbeli részvételével kapcsolatos költség előlegezésének és viselésének részletes szabályairól” szóló rendelet alaptörvény-ellenességének a megállapítását, a megsemmisítését, az ügyben való alkalmazásának kizárását. 
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa a vádlott szabadságvesztése végrehajtásának próbaidejét 5 évre emelte. A foglalkozástól eltiltás büntetést: a felszámolással foglalkozó gazdasági társaság vezetésétől, valamint felszámolóbiztosi és felszámolási tevékenységben való közreműködéstől végleges hatályú eltiltásra súlyosította. A vádlott pénzbüntetését 9 millió forintra emelte. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

Év: 2015 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2016 júniusában L. S. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott élettársával és két kiskorú gyermekével Hosszúpályiban éltek.

A Debreceni Ítélőtábla I. és II.r. vádlott szabadságvesztés büntetését személyenként 6 év 6 hónapra, közügyektől eltiltását 7-7 évre, III. és IV.r. vádlott szabadságvesztés büntetését személyenként 5 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltást pedig 6-6 évre enyhítette. A szabadságvesztések végrehajtási fokozata fogház. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
 
Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2018 januárjában K. Zs. vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 15 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa a vádlott szabadságvesztés büntetését és közügyektől eltiltását 8-8 évre súlyosította.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2017 áprilisában O. A. vádlottat testi sértés bűntette és testi sértés vétsége miatt 6 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2020 tavaszán elhatározta, hogy - mivel a használatában lévő nyíregyházi családi házba korábban több alkalommal is betörtek -, a betörések megakadályozása érdekében áramot vezet a bejárati ajtó kilincsébe. A házban található hálózati dugaljba hosszabbítót dugott és a hosszabbító fázis szálát rákötötte a bejárati ajtó zárját borító fém zárvédő lemezhez, melyet egy távirányítóval működtető megszakítóval látott el.