Részletes keresés

Az Ózdi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében döntött a hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárásban.

Év
2012
Közlöny
Fájl
Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa a pénzmosás és más bűncselekmények miatt  L. T. és társai ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét. Így - egyebek mellett - a VIII, IX., X., XI., XIII., XIV. rendű vádlottak büntetését, akik a pénzmosás elősegítésében vettek részt, mérsékelte, esetükben 2 év, vagy annál kevesebb időtartamú, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést, a XII. és a XV. rendű vádlottra, egyezően az I. fokú ítélettel, pénzbüntetést szabott ki.

A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény értelmében mindenkinek joga van ahhoz, hogy egyedül vagy másokkal együtt írásban vagy szóban kérelemmel, panasszal vagy javaslattal forduljon bármely közhatalmat gyakorló szervhez. A törvény alapján a panasz olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és elintézése nem tartozik más – így különösen bírósági, közigazgatási – eljárás hatálya alá.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. I.r. vádlott fegyházbüntetését 18 évre súlyosította, II.r. vádlottat tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, azaz kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. III. és IV.r. vádlottak szabadságvesztés büntetését 4-4 év börtönbüntetésre enyhítette. Az ítélőtábla szerint a társadalom védelme és a megelőzés érdekében volt szükség a súlyosításra. I.r.

A Veszprémi Törvényszék Polgári-Gazdasági-Munkaügyi Kollégiuma 2024. szeptember 27-én szakmai nappal egybekötött kollégiumi ülést szervezett, melyen a Veszprémi Törvényszék és az illetékességi területéhez tartozó járásbíróságok polgári ügyszakos bírái és bírósági titkárai, valamint a Győri Ítélőtábla, a Győri, a Székesfehérvári, a Szombathelyi és a Tatabányai Törvényszék mintegy 45 bírája vett részt.

A szakmai napon elsőként dr. Orosz Árpád, a Kúria kollégiumvezetője Szemelvények a Kúria dologi jogi ítélkezési gyakorlatából címmel tartott előadást a jelenlévők számára, majd dr. Menyhárd Attila, az ELTE ÁJK egyetemi tanára beszélt a digitális javakról a hallgatóságnak.

Dr. Hernádi László, a Tapolcai Járásbíróság bírája az új ingatlan-nyilvántartási törvény ítélkezést érintő főbb rendelkezéseiről tájékoztatta a hallgatóságot, majd dr. Cseke Ivett kollégiumvezető a Veszprémi Törvényszék szolgalmi jogi pereket érintő ítélkezési gyakorlatát ismertette a jelenlévőkkel.

A szakmai nap lezárásaként dr. Cseke Ivett kollégiumvezető és dr. Benyó György kollégiumvezető-helyettes egyéb aktuális jogalkalmazási kérdéseket vetettek fel és tárgyaltak meg a kollégákkal.

Veszprém, 2024. október 2.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta a Miskolci Járásbíróság végzését és megszüntette az előzetes letartóztatását annak a két gyanúsítottnak, akikkel szemben 2017. januárjában kiskorú veszélyeztetése és szeméremsértés vétsége miatt indult büntetőeljárás.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit ha-lált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolnak.

A Szigetvári Járásbíróság a 2019. június 11-én megtartott előkészítő ülésen N. Z. J. vádlottat bűnösnek mondta ki kábítószer-kereskedelem bűntettében, ezért 2 év 4 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 2.752.500 forintra, továbbá a bűncselekmény elkövetéséhez használt 7 mobiltelefonra és egy gépkocsira vagyonelkobzást rendelt el.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak az öt gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akiket a közelmúltban a rendőrök egy közúti ellenőrzés során igazoltattak, azonban ezzel egy kábítószer terjesztő hálózatot lepleztek le Mosonmagyaróvár közelében.
 

Elsőfokon egyenként 7 év 6 hónap börtönbüntetésre, 10 év gazdasági társaság vezető tisztségének viselésétől eltiltásra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt a Buda-Cash-ügy vádlottjait a Fővárosi Törvényszék. Emellett a Törvényszék mindegyik vádlottra vagyonelkobzást rendelt el.

 

A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa helybenhagyta a büntetés-végrehajtási bíró 2019. május 28-án meghozott azon döntését, melyben az emberölés bűntette és rongálás bűntette miatt 17 év szabadságvesztésre ítélt H. D. elítéltet 2019. július 15. napjával feltételes szabadságra bocsátotta.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. január 14-én S.G. vádlottat becsületsértés és testi sértés vétsége miatt 150.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

A tényállás szerint 2018. szeptember 17-én egy Nagyhalászon megrendezett futballmérkőzés után az öltözők bejáratánál a vádlott előzetes szóváltást követően az öltözőbe éppen bemenő játékvezetőt leköpte, majd a közöttük lévő ajtó vasrácsát felé lökte, amivel 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozott neki.

A Pécsi Járásbíróság 2022. december 8-án elrendelte egy nő letartóztatását egy hónapra bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, erőszakot, illetve az élet vagy testi épség elleni fenyegetést alkalmazva elkövetett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A Pécsi Járásbíróság 2024. április 15-én elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A Szerencsi Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével – 200.000,- forint pénzbüntetést szabott ki azzal a férfivel szemben, aki egy közös horgászat után bántalmazta egy ismerősét.

 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 17-én kihirdetett ítéletében elutasította az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 

A Veszprémi Járásbíróság jogerős ítéletében kuruzslás bűntette miatt 10 hónap – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 400.000,- Ft pénzbüntetésre ítélt egy fogtechnikus végzettségű férfit, aki rendszeresen és ellenszolgáltatás fejében fogorvosi tevékenységet folytatott egy fogászati rendelőben. A bíróság emellett 5 évre eltiltotta a vádlottat az orvosi szakképesítéshez kötött foglalkozás gyakorlásától.

A Székesfehérvári Járásbíróság a mai napon a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendeléséről döntött egy sárbogárdi bűnesettel kapcsolatban. A megalapozott gyanú szerint a terhelt feleségével és 6 gyermekével a sértett családi házába költözött, albérletbe. Ezt követően azonban a sértettet akarata ellenére, bántalmazással különböző munkák elvégzésére kényszerítették., őt félelemben tartották, részére az albérleti díjat nem fizették, sőt a sértett pénzét saját megélhetésükre fordították. E miatt a sértett éhezett.