Részletes keresés

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás. 

A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen, 5 év fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 37 éves jánoshalmi férfit, aki szüleit rabolta ki. 

Az I. rendű vádlott anyagi haszonszerzés céljából kereskedett kábítószerrel úgy, hogy az értékesítés során 4-5 embert is foglalkoztatott. A kokain „kézbesítése” több esetben is a megrendelők postaládájába történt.

A törvényszék által megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott régebb óta foglalkozott kokain típusú kábítószer kereskedelemmel, anyagi haszonszerzés céljából. Az I. rendű vádlott a 0,7 grammos kiszerelésű kokaint 18.000 forintért szerezte be, majd 20.000 forintért értékesítette, míg 1 gramm kokain eladási árát 25.000 forintban szabta meg. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. június 22-én tartott tárgyaláson három kábítószer-kereskedőt ítélt börtönbüntetésre.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. július 31-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. augusztus 31-ig elrendelte a letartóztatását annak a két férfinak, akik ellen a Ceglédi Rendőrkapitányság bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz. Mindketten annak a bűnbandának a tagjai, amelynek tíz másik tagja ellen 2020. február 7-én rendelte el a legsúlyosabb kényszerintézkedést a Budakörnyéki Járásbíróság.

Kép

A 2018 decemberében összehívott igazságügyi alkalmazotti értekezleten, ünnepélyes keretek között vehette át az „Év igazságügyi alkalmazottja” díjat a két legtöbb szavazatot elnyerő bírósági dolgozó Miskolcon. 

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a költségvetési csalás miatt K. T. és társai ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék elsőfokon meghozott ítéletét. 

A Pécsi Törvényszék a 2023. június 5-én megtartott nyilvános tárgyaláson kihirdetett ítéletével T. K. B. elsőrendű vádlottat 24 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűntette és 14 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt – halmazati büntetésül – hat év börtönre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte.

A vádlott a saját szükségleteit meghaladó mértékű Magyarországon egyébként nem engedélyezett Kamagra márkájú potencianövelő szert szerzett meg, és tartott magánál, akit cselekményéért a Balassagyarmati Járásbíróság egészségügyi termék hamisításának büntette miatt – tárgyalás mellőzésével – próbára bocsátott. A bíróság végzésével szemben a vádlott és az ügyészség sem fellebbezett, így az jogerős.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt folyamatban lévő ügyben elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb 2015. november 9. napjáig. 
 

Beismerte a vádlott, hogy ittasan ült a volán mögé. A Debreceni Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel döntött az ügyében.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. szeptember 29-én a kábítószer kereskedelem bűntette miatt indult eljárásban 2022. október 29-ig elrendelte három gyanúsított (A.M., J.R., O.A.A.) letartóztatását. 

Kép

A 2023. március 7. és április 30. napja közötti soros, majd az ezt követően a szeptember 1. és november 30. napja közötti soron kívüli ülnökválasztás alkalmával a választó szervek nem tudtak elegendő számú ülnököt választani, ezért az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII törvény (Bjt.) 217. § (4) bekezdése alapján soron kívüli ülnökválasztás kiírását kezdeményezte a köztársasági elnöknél. 

A Budakörnyéki Járásbíróság 2017. február 15-i végzése ellen, melyben a nyomozási bíró elrendelte annak román származású kamionsofőrnek az előzetes letartóztatását, akit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítottak, a vádlott és védője fellebbezést nyújtott be.
 
Pályázási határidő

Európai jogi szaktanácsadói pályázat

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke pályázatot hirdet

A Fővárosi Törvényszék (FT) 2019. november 28-án másodfokú ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, amelyben négy férfit azzal vádoltak, hogy 2015 nyarán egy külföldi nővel szemben szexuális erőszakot követtek el a Népligetben. A másodfokú bíróság – az elsőfokú ítéletet megváltoztatva – a cselekményt többek által elkövetett szexuális erőszak bűntettének kísérletéről átminősítette szexuális erőszak bűntettére, amelyet a II. rendű vádlott tettesként, míg társai bűnsegédként követtek el.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a személynek a letartóztatását, aki a gyanú szerint arra vette rá ismerőseit, hogy azok bántalmazzanak és raboljanak ki egy nőt Óbudán. 

A megalapozott gyanú szerint a terhelt két ismerősét rábírta arra, hogy idén július 13-án – az esti órákban – a sértettet megtévesztve menjenek be annak óbudai lakásába, kötözzék meg, bántalmazzák, s rabolják el az értékeit. A bűncselekmény során a sértett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett, az okozott kár pedig megközelítőleg 600.000 forint.

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte egy orosz és egy román embercsempész letartóztatását.

A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a román állampolgár gyanúsított, mint „szállító”, míg az orosz gyanúsított, mint „előfutó” 10 szír állampolgárnak – akik a szerb-magyar határon, meg nem engedett módon, a jogszabályi rendelkezések megszegésével léptek be Magyarország területére – segítséget nyújtott a magyar-osztrák határ ugyancsak meg nem engedett módon – a jogszabályi rendelkezések megszegésével – történő átlépéséhez.