Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 311 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 218 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021

A Budai Központi Kerületi Bíróság 3 hónappal – 2019. július 24-ig – meghosszabbította annak a szír állampolgárnak a letartóztatását, akit az ügyészség terrorcselekmény bűntettével és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsít.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint F. H. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016-ban Szíriában – az Iszlám Államhoz köthetően – legalább 10 személy kivégezésében részt vett.

A Fővárosi Törvényszék 2024. március 18-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja az ügyészség.

A Magyar Nemzeti Bank Zrt. felperesnek a Magyar Cetelem Bank Zrt. alperes ellen szerződéses kikötések tisztességtelenségének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 4. Pf. tanácsa 2015. július 9. napán  meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta.
 
2024. 09. 02.

A Fővárosi Törvényszék 2024. szeptember 2-án ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, amelyben a Quaestor Értékpapír Zrt. vezetőjét és társait többek között 242 rendbeli társtettesként, bűnszervezetben, részben folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolta az ügyészség.

A H. L. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő 14.B.149/2022. ügyszámú büntetőügyben 2024. szeptember 11-én 9 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart a II. emelet 58. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. szeptember 10-én 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. szeptember 10-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
 

A Fővárosi Törvényszék 2023. november 17-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja a terheltet. 

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. március 22. napján K. A. vádlott és társai ellen sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét a jogi minősítés és a büntetés kiszabása tekintetében megváltoztatta.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 4-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit egy a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsít a Fővárosi Főügyészség. 

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa 2021. június 18-án négy hónapra elrendelte annak a rendőri vezetőnek a bűnügyi felügyeletét, akit önálló intézkedésre jogosult személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásával és versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntettével gyanúsítanak. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a bűnügyi felügyelet szabályainak betartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni.

 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit különös kegyetlenséggel, több személy sérelmére, különös visszaesőként, tizennegyedik életévét be nem töltött személy, továbbá védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés, valamint különösen nagy kárt okozó rongálás bűntettével vádol az ügyészség. 

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégiuma csoportvezető-helyettes bírói (115. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

Pályázási határidő

23.E/2020. (I. 22.) OBHE határozat

Pályázati kiírás a Fővárosi Ítélőtáblán egy ítélőtáblai bírói álláshelyre

A Fővárosi Ítélőtáblán egy munkaügyi ügyszakos ítélőtáblai bírói (Munkaügyi Kollégium 100. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a munkaügyi fellebbviteli bírói gyakorlatnak van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés

A kábítószer-kereskedelem bűntette miatt G. J. N. és társa holland állampolgárok ellen indult büntetőügyben a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a mai napon megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét. A cselekmény jogi minősítésének pontosítása mellett a vádlottakkal szemben kiszabott szabadságvesztések tartamát egyaránt 4 évre, végrehajtási fokozatát fegyház helyett börtönre enyhítette, az elsőfokú ítéletet egyebekben helybenhagyta. A szabadságvesztésbe beszámította a vádlottak által az elsőfokú ítélet kihirdetése óta bűnügyi felügyeletben töltött időt is.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék február 18-án jogerős döntést hozott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség 11 vádlottal szemben többrendbeli kerítés, megrontás és tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntette miatt emelt vádat. A Törvényszék az elsőfokú ítéletet csak három vádlott vonatkozásában változtatta meg. A III. rendű vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetést 2 évre enyhítette, a szabadságvesztés végrehajtását pedig 5 évi próbaidőre felfüggesztette, a X. és a XI.