Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 184 Dokumentum: Letöltés Év: 2017

Vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt H. Zs. ellen folyó eljárásban a Fővárosi Törvényszék a nemzetközi kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntette tekintetében a büntetőeljárást megszüntette; a vádlottat az ellene csalás bűntette és hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

A Veszprémi Járásbíróság 60 000 forint pénzbüntetés kiszabása mellett a horgászfelszerelését is elkobozta attól a 37 éves fővárosi férfitól, aki tiltott módon horgászott a Balatonnál.

 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az ügyészség a terheltet zaklatás vétségével vádolja.

A vádirat szerint a terhelt egy közösségi oldalon – általa létrehozott álprofilokon keresztül – kegyeletsértő, rasszista üzeneteket küldött a veronai buszbaleset áldozatai hozzátartozóinak és ismerőseinek.

A Fővárosi Ítélőtábla részben megváltoztatta az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt P. L. G. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét.

Kép

Vasárnap véget értek a Miskolci Egyetem campusán a Debreceni Ítélőtábla, a Balassagyarmati, a Debreceni, az Egri, a Miskolci és a Nyíregyházi Törvényszék közös szervezésében, Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének támogatásával megrendezett VIII. Országos Bírósági Sportnapok.

A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának Katonai Tanácsa elsőfokon 1 év 6 hónap – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett –  szabadságvesztés büntetésre, valamint 3 évi közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a rendőr törzsőrmestert, akit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolt az ügyészség.

Saját lakásaik mellett egy vidéki családi házban alakították ki bázisukat cannabis-kereskedelemhez a gyanúsítottak. Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya indított eljárást az ügyben, az ügyészség pedig a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését indítványozta a két férfival szemben.

A Fővárosi Törvényszék január 9-én és 11-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amely bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és közokirat-hamisítás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult összesen 11 személlyel szemben.

 

A Szolnoki Királyi Törvényszéktől a megyei bíróságig

A Szolnoki Királyi Törvényszéktől a megyei bíróságig : 1945-1955/56 / Szolnok: Szolnoki Törvényszék, 2021.

Könyvtári példány: https://corvina.birosag.hu/WebPac/CorvinaWeb?action=onelong&showtype=marc&recnum=97678&pos=1

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Ítélőtábla közigazgatási ügyszakos tanácselnöki (115. számú) álláshelyének betöltésére 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a közigazgatási peres elbírálásban szerzett másodfokú ítélkezési gyakorlatnak, továbbá a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak és nőnek a letartóztatását, akiket többek között azzal gyanúsítanak, hogy kannabiszt termesztettek Budafoki úti lakásukban. A rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy közösen, pontosan meg nem határozható időponttól 2019. február 28-ig THC-t tartalmazó kannabiszt termesztettek, amelynek mennyisége az előzetes szakértői vélemény alapján eléri a jelentős mennyiség felső határát.

A Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiuma az elbocsátott tanárok másodlagos kérelmének helyt adva kötelezte a tankerületet a felperesek részére milliós nagyságrendű felmentési időre járó távolléti díj, valamint végkielégítés megfizetésére.

Szekszárdi Törvényszék – Az OPV döntőjében szerepelt a Szekszárdi Törvényszék csapata

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség három férfit előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével, valamint társtettesként csoportosan elkövetett kifosztás bűntettével vádol. Az emberölési cselekménynek a vádhatóság szerint a II. rendű vádlott a felbujtója, míg a III. rendű vádlott a bűnsegédje volt.