Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék 2024. szeptember 2-án azt a vádlottat, akinek gondatlan magatartása miatt meghalt egy kisgyermek.
Részletes keresés
Akár fél másodpercen is múlhat egy ütközés – vagy éppen egy emberélet. Elég egy pillanatnyi figyelemkihagyás, és máris a vádlottak padján, vagy éppen a kórházban találhatjuk magunkat. A közlekedési bűncselekmények mindenkit érintenek, akár gyalogosként, akár sofőrként vagy éppen utasként veszünk részt a forgalomban.
Az Országgyűlésben 2023. május 8. napján elhangzott, a Jászberényi Járásbíróság Elnökét érintő képviselői felszólalással összefüggésben, a Szolnoki Törvényszék álláspontja a következő:
A Jászberényi Járásbíróság Elnöke és Jászberény Város Polgármestere közötti hozzátartozói kapcsolat nem keletkeztet jogszabályi összeférhetetlenséget sem a bíróság elnöke, sem a polgármester esetében.
A Jászberényi Járásbíróság működése során mindig betartotta és betartja, illetőleg mindig betartatta és betartatja a jogszabályokat. A felszólaló országgyűlési képviselő szubjektív érzetének sem ténybeli, sem jogi alapja nincs. A Polgármester megválasztása óta egyetlen olyan ügyben sem járt el a Jászberényi Járásbíróság, amely akár a Polgármester személyét, akár a Polgármesteri Hivatalt érintette volna.
Az Alaptörvény 26. cikkének (1) bekezdése szerint a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve – a bíróságok minden ügyben az Alaptörvény és az irányadó eljárási törvény keretei között járnak el.
Szolnok, 2023. május 12.
Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya
A Szolnoki Törvényszék a napokban jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérlete miatt, mint visszaesőt 5 év fegyházra ítélt és 8 évre eltiltott a közügyektől egy 48 éves, büntetett előéletű férfit.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban négy év hat hónap börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a szatmári településen élő vádlottat, aki késsel támadt édesapjára.
Emberölés bűntette miatt indult eljárásban hat év börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte 2025. június 13-án a Nyíregyházi Törvényszék azt a vádlottat, aki féltékenység miatt megölte élettársát egy szabolcsi településen.
Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2025. július 1-én tartott tárgyalásán hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt 100 – 100 napi tétel, összesen 1.000.000 forint, illetve 800.000 forint pénzbüntetésre ítélt két korábbi önkormányzati képviselőt.