Részletes keresés

A Pesti Központi Kerületi Bíróság épületében a tegnapi nap folyamán semmilyen rendkívüli esemény nem történt.

A Fővárosi Törvényszék távmeghallgatás útján előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az I. rendű vádlottat kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetéssel, hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetéssel és bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével, a II. rendű terheltet vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével, míg a III.

Polgári jogi szekció

Elnök: Böszörményiné dr. Kovács Katalin, a Kúria elnökhelyettese, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője

Tagok:

A Fővárosi Törvényszék 2023. október 12-én előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség egy férfit 2 rendbeli emberi test tiltott felhasználásának bűntettével vádol.

Elsőfokon egyenként 7 év 6 hónap börtönbüntetésre, 10 év gazdasági társaság vezető tisztségének viselésétől eltiltásra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt a Buda-Cash-ügy vádlottjait a Fővárosi Törvényszék. Emellett a Törvényszék mindegyik vádlottra vagyonelkobzást rendelt el.

 

A Fővárosi Törvényszék két rendbeli emberi test tiltott felhasználásának bűntette miatt 412.500 forint pénzbüntetésre ítélt egy férfit. 

Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés

Az R. Z. és társai ellen költségvetési csalás bűntette miatt folyamatban lévő 41.B.149/2022. ügyszámú büntetőügyben 2024. április 9-én 09.00 órakor a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tart.

A tárgyalás helyszíne: Fővárosi Törvényszék (1027 Budapest, Fő u. 70-78.) III. számú tárgyalóterem.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. április 8-án 09.00 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. április 8-án 16.00 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiumánál egy közigazgatási ügyszakos tanácselnöki (165. számú) álláshely betöltésére

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiumánál egy közigazgatási ügyszakos tanácselnöki (786. számú) álláshely betöltésére

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség az egyik vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, míg a másikat garázdaság vétségével vádolja.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 285 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 147 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 151 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 221 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024