Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék (FT) elsőfokon 1 év – 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 30 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a volt parkolóőrt – azaz az I. rendű vádlottat –, akit az ügyészség önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével vádol. A Törvényszék a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2017. április 7-én bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson bűnösnek mondta ki fogolyszökés vétségében azt a férfit, aki 2017 januárjában nem tért vissza a börtönbe a hétvégére engedélyezett eltávozásáról. A bíróság a vádlottat - mint visszaesőt - 7 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és egyúttal megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akiket életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a nő 2020. május 25-ről május 26-ra virradó éjjel egy angyalföldi vasúti telephely egyik épületében több késszúrással megölt egy férfit.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a két holland állampolgárnak a letartóztatását, akiket jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt gyanúsítanak.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. július 9-ig – elrendelte annak a négy férfinak a letartóztatását, akiket többek között különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítanak. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal – 2021. július 14-ig – meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit szexuális erőszak bűntettével gyanúsítanak. 

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2021. március 12-én a csillebérci gyermekvasút parkolójától induló turista útvonalon megtámadott és szexuális cselekményre kényszerített egy nőt. A terhelt cselekménye bizonyítottság esetén szexuális erőszak bűntettének megállapítására lehet alkalmas és kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A Fővárosi Törvényszék az M. R. ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás nyomozati szakában az elsőfokú bíróság házi őrizetet elrendelő döntését helybenhagyta.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság – 2021. szeptember 2-án – elsőfokú ítéletével a vádlottat 5 rendbeli – társtettesként elkövetett – csalás bűntette miatt 2 év 9 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság jogerősen – vagyonelkobzás és kártérítési kötelezettség mellett – 1 év 11 hónap börtönbüntetésre, valamint 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a vádlottat, aki ellen összesen 26 rendbeli lopás vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott 2019. június 18-án bement egy budapesti gimnáziumba, ahol az udvaron tartott tanévzáró ünnepséget kihasználva különböző értékeket – mobiltelefonokat, bankkártyát és készpénzt – tulajdonított el az őrizetlenül hagyott osztálytermekből.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. március 5-én a fiatalkorú T. G. L. ellen szeméremsértés vétsége miatt indított büntetőeljárásban a gyanúsított előzetes letartóztatására irányuló ügyészi indítványt elutasította.
 

A Fővárosi Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és könnyű testi sértés vétsége miatt 1 év 4 hónap – 2 év próbaidőre felfüggesztett – fiatalkorúak fogházában végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt egy fiatalkorút, társára pedig 1 év 10 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki. A fiatalkorú terhelt a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll.

A Santander Consumer Finance Pénzügyi Vállalkozás Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 17. Pf. tanácsa 2014. október 29-én meghozott ítéletével a per fő tárgyában helybenhagyta az elsőfokú bíróság kereset elutasító ítéletét, a pernyertes alperesnek járó perköltséget mérsékelte.

A határozat részletes indokolása a Fővárosi Ítélőtábla honlapján a devizaügyek címszó alatt olvasható.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 455 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 333 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 432 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 87 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 619 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 243 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021