Részletes keresés

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésen egy fiatalkorú lányt 2 év javítóintézeti nevelésre, szintén fiatalkorú társát pedig 1 év fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélt társtettesként elkövetett rablás bűntette miatt. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal meghosszabbította annak a külföldi állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akit bűnszövetségben, jelentős kárt okozó csalás bűntettével gyanúsítanak.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. január 16-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével gyanúsítanak.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy volt ügyész hivatali visszaélés bűntette miatt áll bíróság előtt.

 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2022. december 9-én távmeghallgatás útján előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben két nőt védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett kifosztás bűntettének kísérletével vádol az ügyészség. 

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2021. augusztus 30-án 1 rendbeli garázdaság bűntette és 1 rendbeli garázdaság vétsége miatt 1 év 6 hónap szabadságvesztésre, 2 év közügyektől eltiltásra, valamint egy adott területről történő kitiltásra ítélte a vádlottat. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. december 20-ig – elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akiket jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítanak.

A Fővárosi Törvényszék 2023. november 23-án 22 vádlott meghallgatásával kezdte meg az előkészítő ülések sorozatát abban az ügyben, amelyben az ügyészség 37 személlyel szemben emelt vádat többek között különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, közokirat-hamisítás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2023. szeptember 30-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. augusztus 27-én éjjel a XI. kerületben bántalmazott egy járdán hanyatt fekvő, ittas és alvó állapotban lévő sértettet. A vádlott legalább hétszer, nagy erővel mért ütést az alvó férfi fejére. A sértett a bántalmazás következtében az orvosi segítség ellenére később életét vesztette. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. november 11-én – többek között lopás, illetve egy terhelt vonatkozásában rablás bűntette miatt – 7 fiatalkorú javítóintézeti nevelését rendelte el.

A polgári ügyszakos szekció joghallgatói tagozatában:

  1. helyezett Garai Renáta, az Eötvös Loránd Tudományegyetem joghallgatója „Az ügyész feladatai a polgári perben”  című dolgozatával.
  2. helyezett Majoros Tünde, a Miskolci Egyetem joghallgatója „Nagyobb a füstje, mint a lángja- a vezető tisztségviselők felelősségének új Ptk.-beli szabályai” című dolgozatával.
  3. helyezést ért el Antalicz Gabriella, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója „A mediáció szerepe a polgári eljárásban” című dolgozatával.

 

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

a Pesti Központi Kerületi Bíróság büntető ügyszakos csoportvezető-helyettesi (B.I. Csoport 306. számú) álláshelyének betöltésére

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 30 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 26 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 18 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 20 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 37 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Kép

Először mehet Werbőczy Mundus ösztöndíjas gyakornokként Strasbourgba, az Emberi Jogok Európai Bíróságára (EJEB). Szeptembertől a trier-i székhelyű Európai Jogakadémia és a luxemburgi Európai Unió Bírósága mellett a strasbourgi intézményben is több hónapot tölthet el egy magyar jogász. A hamarosan útnak induló ösztöndíjasok az Országos Bírósági Hivatalban (OBH) találkoztak, ahol a hazatérő kollégák osztották meg velük tapasztalataikat.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy férfi ügyében, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádol az ügyészség.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki maradandó fogyatékosságot okozó, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés előkészületének vétségével hamisan vádolt meg egy személyt a „lúgos támadás” kapcsán.