Részletes keresés

A vádlott által előadott védekezés szerint segítséget szeretett volna nyújtani egy korábbi balesett következtében feltorlódott forgalmat irányító rendőrnek. Elmondása szerint a rendőri utasításnak megfelelően kívánt áttérni az úttest egyik oldaláról a másikra, amikor ugyan valóban megközelítette gépjárművével a rendőrt, de nem ért hozzá, ellenben a rendőr ráütött a gépkocsijára. 

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit a 2023. május 4-i tárgyaláson hozott jogerős határozatával megváltoztatta és a felperes keresetét teljes egészében elutasította. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 846 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 270 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

A bírák jogállásáról szóló törvény a bírák fegyelmi és az ezzel összefüggő kártérítési ügyei, továbbá a bíró munkájának szakmai és vezetői munkájának értékeléséből eredő jogviták elbírálására új fórumot, a Fővárosi Ítélőtábla mellett működő elsőfokú és a Kúria mellett működő másodfokú szolgálati bíróságot intézményesített.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 510 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 860 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 509 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 446 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 153 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 593 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 330 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 480 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019

A Budapest Környéki Törvényszék – hatályon kívüli helyezés miatt megismételt eljárásban - 2020. február 18-án megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalásán ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik egy bűnszervezet tagjaként bankautomatákból bankkártyák adatainak jogosulatlan megszerzésével tettek szert nagy jövedelemre. 

Az emberölés bűntette miatt M. G. és társa ellen indított büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon meghozott végzésével a Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította, ezzel egyidejűleg a vádlottak letartóztatását megszüntette és bűnügyi felügyeletüket rendelte el.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 16 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Kép

A „Digitális Nyílt Nap” road-show következő állomása a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság (Óbudai Bíróság) volt. A Digitális NyíltNapon bemutatták a bíróságok elektronikus kapcsolattartásának jelenét és jövőjét. Az érdeklődők megismerhették a távmeghallgatási rendszer előnyeit, az Új Generáció projekt képzéseit, az ügyfélközpontok működését és a projekt keretében hamarosan megvalósuló e-aktát is.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 457 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023