Részletes keresés

A Törvényszék a bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben 2016. április 22-én megszüntette V. P. és T. P. Á. előzetes letartóztatását és házi őrizetüket rendelte el, másik két terhelt házi őrizetét pedig meghosszabbította.
 

A Fővárosi Törvényszék 2014. január 31. napján társtettesként elkövetett zsarolás bűntette miatt dr. Sz. B-t 2 év 8 hónap, F. L-t 3 év börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte, mert egy elhunyt, jómódú osztrák üzletember elhantolt földi maradványait Magyarországra szállították, majd annak visszaadásáért hat millió eurót követeltek a hozzátartozóktól.

A vádlottak a szabadságvesztés kétharmadának letöltése után bocsáthatóak legkorábban feltételes szabadságra.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. május 21-én kihirdetett elsőfokú ítéletében M. Tamás Zsolt I. r. vádlottat 12 év fegyházbüntetésre ítélte terrorcselekmény bűntette, rablás bűntette, valamint  lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt. A bíróság ezen túlmenően 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is, valamint 25.960.469 Ft tekintetében vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.

A Fővárosi Törvényszék 2014. június 18-án jogerős döntést hozott abban a polgári perben, amelyet Sz. I. az Országos Rendőr-főkapitányság ellen indított a móri bankrablás ügyében felajánlott nyomravezetői díj kifizetése - "díj kiszolgáltatása" – miatt.  A Törvényszék helybenhagyta  a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét, amelyben elutasította  Sz. I. felperes keresetét.
 
Év
2014
Közlöny
Fájl
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 316 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 201 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma

tanácselnöki (163. számú) álláshelyének betöltésére

A Fővárosi Törvényszék 2019. szeptember 6-án  – nyilvános tárgyaláson – meghozott végzésében elrendelte egy olasz állampolgár ideiglenes átadási letartóztatását.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 316 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 18 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2020

A mai nap folyamán megérkezett a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatalába az a tizenötmillió forintos óvadék, amelyet a dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított férfi fizetett be. A Fővárosi Törvényszék másodfokú döntése értelmében mától a gyanúsított letartóztatása megszűnik és bűnügyi felügyelet alá kerül, amely a bírósági tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban négy hónapig tart.

A Fővárosi Törvényszék 2019. december 13-án elrendelte annak a két szerb állampolgárságú terheltnek az átadási letartóztatását és átadását, akiket a magyar rendőrség 2019. december 10-én vett őrizetbe európai elfogatóparancs alapján.

Kép

2020. március 31-ével megszűntek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok. A közigazgatási perekben 2020. április 1-től elsőfokon a Fővárosi, Budapest Környéki, Debreceni, Győri, Miskolci, Pécsi, Szegedi és a Veszprémi Törvényszékek járnak el regionális illetékességgel.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 447 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Előzetes letartóztatás meghosszabbítása a Buda-Cash ügyben
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. március 9-én két hónappal meghosszabbította V. P. és T. P. Á. előzetes letartóztatását.
 
Az eljárás jelenleg ügyészi szakban van, a nyomozó hatóság befejezte a nyomozást és az iratokat a vádemeléshez szükséges további intézkedések céljából megküldte a Fővárosi Főügyészségnek.

A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 20-án kihirdetett ítéletében elutasította a Sopron Bank Burgenland Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.

A bíróság az ítéletében megállapította, hogy a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételek nem feleltek meg a 2014. évi XXXVIII. törvényben foglalt átláthatóság , valamint az egyértelmű  és érthető megfogalmazás alapelveinek.

Budapest, 2015. február 20.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 204 Dokumentum: Letöltés Év: 2017