Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék 2019. szeptember 13-án elrendelte annak az izraeli állampolgárságú terheltnek az ideiglenes kiadatási letartóztatását, akit az Amerikai Egyesült Államok keresett nemzetközi elfogatóparancs alapján.

Szabályosan járt el a bíróság akkor, amikor úgy rendelkezett, hogy amennyiben nincs akadálya, akkor az előállító büntetés-végrehajtási őr a vádlott kezéről a bilincset levegye. Ilyen esetekben is rajta marad azonban a terhelt kezén az úgynevezett vezetőbilincs, aminél fogva a bv. őr továbbra is fogva tartja. A biztonsági felügyelő ennek segítségével tudja az esetlegesen nem helyénvaló mozgásában megakadályozni vagy korlátozni a vádlottat.

Típus: Szabályzat Sorszám: 15 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2012
A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2015. november 30-án helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság 2015. november 25-én hozott végzését, melyben elutasította S. R. előzetes letartóztatásának elrendelésére irányuló ügyészi indítványt.
 
Az elsőfokú bírósági határozat ellen az ügyész élt fellebbezéssel, mellyel együtt benyújtott egy - az elsőfokú határozat meghozatala után, november 26-án kelt - előzetes vegyész-szakértői véleményt is.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség az öt vádlott közül hármat fogolyzendülésben erőszak alkalmazásával való részvétel bűntettével, míg kettőt fogolyzendülés bűntettével vádol.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 648 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszéken és az illetékességi területén működő bíróságokon bírósági titkári álláshelyek betöltésére

Az állások betöltése kapcsán részletes tájékoztatás a Fővárosi Törvényszék honlapján és Facebook oldalán olvasható.

A pályázat beérkezésének határideje:

2025. március 5. napja

A pályázatokat a Fővárosi Törvényszék elnökének címezve, postai úton (1055 Budapest, Markó u. 27.) vagy az Elnöki Kezelőirodán (II. emelet 16.) személye

Az AXA Bank Európa SA által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2015. február 19-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 09.00; Helyszín: II.,Varsányi I. u. 40-44.,  V. 518.).

A tárgyaláson való részvétel a tárgyalóterem korlátozott befogadóképessége miatt (maximum 9 fő) mind a sajtó munkatársai, mind pedig az érdeklődők részére REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!

Év: 2023 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 10-én kihirdetett ítéletében elutasította a Raiffeisen Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék a 2019. július 2-án megtartott nyilvános tárgyaláson meghozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a kiszabott – közérdekű munka –  büntetéseket mindkét vádlott esetében enyhítette.

A Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokon eljáró bíróság helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság 2024. február 1. napján meghozott döntését, melyben elrendelte a gyanúsított letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapra. 

Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Központi Nyomozó Főügyészség indított eljárást.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 30-án kihirdetett ítéletében elutasította a Lakiteleki Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet. 
 
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 356 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016

A Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2015. február 19-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 08.30; Helyszín: II.,Varsányi I. u. 40-44.,  III. 303.).

A tárgyaláson való részvétel a tárgyalóterem korlátozott befogadóképessége miatt (maximum 32 fő) mind a sajtó munkatársai, mind pedig az érdeklődők részére REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!

A Fővárosi Törvényszék 2024. szeptember 2-án ítéletet hirdet abban a büntetőügyben, amelyben a Quaestor-cégcsoport vezetője és munkatársai vádlottként, míg a nagyszámú károsult sértettként várja a bíróság ítéletét.

Az ügy 1548 oldal terjedelmű – azóta többször módosított és kiegészített – vádirata 2016. február 5-én érkezett a bíróságra. A nyomozati iratok meghaladták a 132 ezer oldalt, míg a mellékletek között 104 db CD lemez és 5 terrabájt kapacitású winchester került becsatolásra. 

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 41 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Év: 2015 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az I. rendű vádlottat azzal vádolják, hogy vagyonának megszerzése érdekében megölte nagyapját, majd annak holttestét egy garázsban rejtette el. Az I. rendű vádlott ezt követően egyik ismerősével, a nagyapjával közel azonos korú II. rendű vádlottal – aki a sértett haláláról nem tudott – játszatta el idős hozzátartozója szerepét. A II. rendű vádlott a sértett nevében adásvételi szerződéseket, banki szerződéseket írt alá, okmányt igényelt.