Részletes keresés

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki édesanyjának életveszélyes sérüléseket okozott. 

A Fővárosi Törvényszék különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt elsőfokon húsz év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit.

Az emberölés bűntette miatt M. R. A. Y. A. R. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak sem a súlyosításra irányuló ügyészi, sem pedig a felmentést célzó védői fellebbezést, ezért a 2022. november 24-én kihirdetett végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét kisebb pontosítással helybenhagyta. Az ítélőtábla döntésével az eljárás jogerősen befejeződött.

A Dabasi Járásbíróság 2018. szeptember 7-i ülésén elrendelte annak az 51 éves férfinak a letartóztatását, akivel szemben szeméremsértés vétsége miatt folytat eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság. 

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a magyar állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akit különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt pénteken vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2018. október 3-ig tart.

A Kőszegi Járásbíróság – Baloghné dr. Turay Zsófia tanácsa - ítéletet hirdetett a bordélyházat üzemeltető Sz. I. ellen indult ügyében. A bíróság a vádlott bűnösségét 1 rb. prostitúció elősegítésének bűntettében állapította meg.
 

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak a bűnügyi felügyeletét, akit jelentős kárt okozó rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vasárnap vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított  bűnügyi felügyelete 2018. október 26-ig tart.

 

Előzetes letartóztatásba került T. T. gyanúsított, akit rablás bűntettének és más bűncselekménynek megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe szerdán a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2014. június hó 23. napjáig tart.

A Budakörnyéki Járásbíróság 2018. október 11-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit tizennyolcadik életévét be nem töltött hozzátartozó sérelmére, erőszakkal elkövetett több rendbeli szexuális erőszak bűntettével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. október 17-én társtettesként elkövetett kifosztás bűntettében hozott nem jogerős ítéletet.  Az ítélet szerint I. rendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt 3 év 10 hónap fegyházbüntetésre, a II. rendű vádlottat 2 év börtönbüntetésre, a III. rendű vádlottat 3 év börtönbüntetésre, a IV. rendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt 5 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte a bíróság, azzal, hogy IV. rendű vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. V. rendű vádlottat 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság. 

A Pécsi Járásbíróság 2019. június 28-án elrendelte két komlói férfi letartóztatását egy hónapra, társtettesként nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette, egyikük vonatkozásában még további jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette, míg a másik gyanúsított vonatkozásában további lőszerrel visszaélés bűntette alapos gyanúja miatt.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2017. január 25.-én  nem peres eljárásban döntött Kisléta polgármesterének méltatlansági ügyében. 
Az eljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal kezdeményezte, mivel Kisléta Község Önkormányzata Képviselő-testülete, a polgármester újraválasztása óta nem hozott döntést a polgármester méltatlanságával összefüggésben.
 

Június 24-én ítéletet hirdetett a Miskolci Törvényszék annak a testvérpárnak az ügyében, akik úgy megverték kollégájukat közös munkahelyük öltözőjében, hogy az tüdősérülést, légmellet és sorozat bordatörést szenvedett.

A Bicskei Járási Ügyészség 2015. szeptember 24-én bíróság elé állította azt a román állampolgárságú személyt, aki a vád szerint 2015. augusztus 27-én, Budapest területén egy, az eljárás során ismeretlenül maradt személyazonosságú külföldi állampolgárral megállapodott abban, hogy 200 euróért illegális migránsokat szállít Németországba.

Első fokon ítéletet hirdetett a Szekszárdi Járásbíróság a halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt indult büntető ügyben, amelyben az ittas vádlott halálra gázolt egy vétlen motorkerékpárost.

A Kaposvári Járásbíróság ítéletet hozott annak a 20 éves férfinak és 74 éves nevelőapjának az ügyében, akik embertelen körülmények között tartották látásképtelen, korábban pszichiátriai kezelésben részesült hozzátartozójukat.
 
Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. augusztus 30-án meghozott ítéletével bűnösnek mondta ki nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál, fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, és mint visszaesőt 15 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 40 éves jánoshidai férfit, aki 2014.
A Pécsi Járásbíróság, 2016. szeptember 22. napján elrendelte két hajléktalan férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, halált okozó testi sértés és kifosztás bűntette alapos gyanúja miatt. A nyomozás eddigi adatai szerint a két gyanúsítottat a sértett fogadta be pécsi lakásába. A gyanúsítottak munkahellyel nem rendelkeztek, rendszeresen koldultak, az így szerzett pénzt élelemre és italra költötték. A sértett rendszeresen bántalmazta Cs. L. I. I. r. gyanúsítottat, mert kevésnek tartotta az általa koldult pénzt.

A Nagyatádi Járásbíróság 6 év 6 hónap börtönbüntetésre, 7 évi közügyektől eltiltásra és 7 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy 37 éves férfit. 

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság sikkasztás, csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt ítélte 6 év börtönbüntetésre azt a férfit, aki a helyi televízió alkalmazottjaként több mint 90 millió forintot vett ki és költött el annak házipénztárából.