Részletes keresés

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2021. május 17-én tartott ülésen meghosszabbította a letartóztatását 2021. július 19-ig annak a férfinek, aki Tatabányán, 2020. április 12-én az esti órákban megölte, meggyújtotta, majd elásta munkaadóját. A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a gyanúsított fellebbezést jelentett be. A gyanúsított védője az ülésen nem volt jelen, így számára 3 nap biztosított a jognyilatkozat megtételére.

A Siófoki Járásbíróság két nap alatt két ügyben is embercsempészet bűntette miatt hozott ítéletet.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a harmincas éveiben járó, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki mikor éjjel, Szolnok egyik utcájában rendőri intézkedés alá akarták vonni, előbb a kocsijával megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd háromszor is nekihajtott az előtte megálló rendőrautónak. 

A Nyírbátori Járásbíróság nyomozási bírója 2021. április 15-én a csalás bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban 2021. május 15-ig elrendelte L.G. gyanúsított letartóztatását.

A Pécsi Járásbíróság 2021. május 18-án elrendelte három férfi és egy nő letartóztatását egy hónapra több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettének alapos gyanúja miatt.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2019. október 16-án súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárásban 2019. november 16-ig elrendelte M.A. gyanúsított letartóztatását.

A Szekszárdi Törvényszék másodfokon 2019. október 22-én nyilvános ülést tartott a 2017. szeptember 28-án Dombóváron történt halálos kimenetelű buszos gázolás ügyében. Az eljárás nem fejeződött be, mert a másodfokú bíróság további bizonyítást rendelt el, ezért az ügyet tárgyalásra tűzte ki, amelyen műszaki szakértőt fog meghallgatni a baleset körülményeinek pontosítása érdekében.

A Komló Járásbíróság a 2019. szeptember 30-án megtartott előkészítő ülésen K. J. vádlottat lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében, 3 rendbeli lopás bűntettében – melyből 2 rendbelit folytatólagosan, továbbá 2 rendbelit társtettesként követett el –, 3 rendbeli orvvadászat bűntettében – melyből 2 rendbelit folytatólagosan, továbbá 2 rendbelit társtettesként követett el –, és kábítószer birtoklásának vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért a bíróság a vádlottat, mint visszaesőt – halmazati büntetésül – 3 év 6 hónap fegyházra, mellékbüntetésként 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. január 9-én egy hónap időtartamra elrendelte M.Á. és fiatalkorú K.K.E. gyanúsítottak letartóztatását. 

A Pécsi Járásbíróság 2017. március 23. napján elrendelte két pécsi férfi, és egy birjáni nő előzetes letartóztatását egy hónapra, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette, és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt.
 

A Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája a mai napon az emberölés bűntette miatt 15 év szabadságvesztésre ítélt Sz. A. elítéltet a szabadságvesztésből nem jogerősen feltételes szabadságra bocsátotta annak megállapítása mellett, hogy a feltételes szabadság ideje alatt az elítélt pártfogó felügyelet alatt áll. 

Sz. A. emberölés bűntette miatt kiszabott 15 év fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztés büntetését a Szegedi Fegyház és Börtönben tölti, amelyből a büntetést kitöltve 2021. október 24-én szabadulhat. 

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult ügyben egy hónapra elrendelte kettő ukrán férfi letartóztatását.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. január 5-én tartott tárgyaláson, kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt, távollétében 4 év börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 522.721 forint vagyonelkobzást szabott ki azzal a nővel szemben, aki úgy okozott kárt a hoteleknek, hogy a szállások költségeit nem fizette ki, az nem is állt szándékában. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a védő fellebbezést jelentette be ellene, így az nem jogerős.

A Pécsi Járásbíróság 2017. április 6. napján elrendelte egy pécsi nő előzetes letartóztatását egy hónapra, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt.
 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2020. március 6-án a rablás bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. április 6-ig elrendelte B.Zs. és L.A. gyanúsítottak letartóztatását. 

Ítéletet hozott a Szombathelyi Járásbíróság dr. G. K és társa ellen társtettesként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indult ügyben.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2020. június 25-én hozott jogerős döntést azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik úgy dolgoztatták a sértettet egy meghibásodott tésztadagasztó géppel, hogy tudtak annak hibás állapotáról. 

 

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a homrogdi vádlottnak az ügyében, akinek egy utcai szóváltás hevében ismerősére mért ütése a sértett számára életveszélyes következményekkel járt. 

A vádlott és a sértett között a vádbeli cselekményt megelőzően már alakult ki tettlegességig fajuló vita, amely miatt büntetőeljárás is indult. Ennek okán a sértett haragudott a vádlottra. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 8 férfinak, akiket ÁFA csalással gyanúsítanak.

 

A Veszprémi Törvényszék ítéletet hirdetett annak a férfinek az ügyében, aki tavaly év végén Balatonfüreden egy vita hevében úgy meglökte vitapartnerét, hogy ő annak következtében életét vesztette.