Részletes keresés

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 39 éves dunaújvárosi férfinak, akivel szemben jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás.

Csak a szerencsének köszönhetően nem fulladt tragédiába a testvérek dulakodása. Váratlanul rontott a sértettre a terhelt, aki többször megszúrta a lányt. 2023. szeptember 27-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomoz.

A Tapolcai Járásbíróság – nem jogerősen – egy év hat hónapra próbára bocsátotta azt a 63 éves férfit, akivel szemben állatkínzás vétsége miatt folyik büntetőeljárás. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A Szolnoki Törvényszék helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság állatkínzás vétsége miatt 60.000 forint pénzbüntetésre ítélte azt a hatvanas éveiben járó férfit, aki 2015 tavaszán a vele, a történtek idején haragos viszonyban lévő szomszédja tyúkjába olyan erővel rúgott bele, hogy az állat elpusztult. Az ítélet jogerős. 
 
A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki C. S. vádlottat különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettében, ezért őt 6 év 6 hónap fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 6 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 

Elrendelte a Budakörnyéki Járásbíróság annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akinek az ügyében a Monori Rendőrfőkapitányság súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt nyomoz.

Megfélemlítette és több alkalommal szexuális cselekményre kényszerítette a kiskorú sértettet a gyanúsított. Ellene tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája pedig 2024. február 16-án a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelte el a férfival szemben.

Halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2024. március 17-ig elrendelte a vétkes sofőr letartóztatását. A férfit hasonló bűncselekmény elkövetése miatt a Nyíregyházi Törvényszék 2023. december 7-én - nem jogerősen – öt év börtönbüntetésre ítélte és hét évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. február 20-án kihirdetett ítéletében helyben hagyta a Püspökladányi Járásbíróság döntését, amely a vádlottat a tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek. 

A Szolnoki Törvényszék 2024. április 19-én ítéletet hozott annak a testvérpárnak és két társuknak a büntetőügyében, akik 2020. májusáig éveken át kábítószerrel, új pszichoaktív anyaggal és gyógyszerbehozatali engedéllyel nem rendelkező gyógyszerekkel  kereskedtek Szolnokon és a környező településeken. A termékpalettájuk színes volt. „Kréta”, „barna kenyér”, „kristály”, „cukor”, „tejföl”, „sör”, „leves”, „orros”, „zöldség”, „gyros”, „füstös”, „sp”, „kerek”, „kicsi”, „speed” és „Kamagra” fantázianevű szereket kínáltak ügyfeleiknek, amiből a két fivér meggazdagodott.  

Pénzmosás bűntette miatt indult büntetőeljárás azzal a nővel szemben, akinek elrendelte a letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.

Az Esztergomi Járásbíróság a közlekedés biztonsága elleni vétség miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a sofőrrel szemben, aki a vasúti fénysorompó piros jelzését nem vette figyelembe és balesetet okozott. A bíróság a vádlottat 8 hónap – végrehajtásában 1 év 6 hónapra felfüggesztett - fogházbüntetésre és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős, mivel a vádlott enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. október 28-án tartott ülésén elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki felfegyverkezve kísérelt meg rablást elkövetni.

Ítéletet hozott a Mezőkövesdi Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik közül az egyik Mezőkövesden egy temetőben rabolta ki a sértettet, míg a másik a megszerzett bankkártyával vásárolt. 

Kábítószert találtak annál a gyanúsítottnál, aki annak ellenére vett részt a közúti közlekedésben, hogy a bíróság eltiltotta a járművezetéstől. Járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette és más bűncselekmények miatt a Dunakeszi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. február 28-án megtartott ülésén elrendelte a nő letartóztatását.

Nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt az Érdi Rendőrkapitányság indított eljárást abban az ügyben, amelyben a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. március 17-én megtartott ülésen elrendelte a gyanúsított férfi letartóztatását.

Saját lányát molesztálta szexuálisan éveken keresztül az a férfi, akinek ügyében ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság.

Gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz a Váci Rendőrkapitányság az ellen a férfi ellen, akinek a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. június 16-án elrendelte a letartóztatását. 

15 év fegyházbüntetést szabtak ki jogerősen arra a férfira, aki még 2016. júniusában lakótársát olyan súlyosan bántalmazta egy kalapáccsal, hogy a férfi belehalt a sérüléseibe.

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2 testvérével - egyikük a sértett - élt együtt. A vádlott és a sértett is italozó életmódot folytatott, a testvérek között rendszeresek voltak a veszekedések, a sértett alkohol hatására agresszívvé vált, rendszeresen pénzt követelt testvéreitől alkoholra.