Részletes keresés

A leglényegesebb pontokban helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt F. N. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I fokú ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 9 év fegyház, 10 év közügyektől eltiltás és 5 év „B” kategóriába tartozó járművek vezetésétől eltiltás lett. A vádlottal szemben az ítélőtábla 337 ezer forint értékre rendelt el vagyonelkobzást.

A Debreceni Járásbíróság a 2023. október 13-án egy hónapra elrendelte annak a két gyanúsítottnak a letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint egy Nagyhegyesen lévő hétvégi házban megöltek egy lengyel férfit.

A Fővárosi Ítélőtábla 2018. március 20. napján dr. P. L. Gy. vádlott ellen emberen végezhető kutatás szabályainak megszegésének bűntette miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét a büntetés kiszabása körében részben megváltoztatta.
 

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki egy családi vita során konyhakéssel hátba szúrta testvérét, más alkalommal a nyílt utcán fiatalkorú nőre támadt, intim testrészeit fogdosta.

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az aljas célból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt Ö. J. D. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A vádlott jogerős büntetése így életfogytig tartó, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett. A visszaesőnek minősülő vádlott a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra legkorábban 25 év kitöltését követően bocsátható. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, 2025. június 21-ig elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akit kémkedéssel és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. 

A rendelkezésre álló adatok alapján az ukrán állampolgárságú terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy az ukrán katonai hírszerző szolgálat megbízásából Magyarországon olyan tevékenységet végzett, amely – bizonyítottság esetén – kimeríti a kémkedés, valamint a haditechnikai termékkel való visszaélésre irányuló előkészület bűntettét.

A Veszprémi Törvényszék 2019. március 26-án kihirdetett másodfokú ítéletében a bűnügyi költség vonatkozásában megváltoztatta, míg egyebekben helybenhagyta a Veszprémi Járásbíróságnak egy nagy hozamú befektetést ígérő csaló ügyében hozott ítéletét.

A felperes gazdasági társaságnál az elsőfokú adóhatóság általános forgalmi adónemben, 2013. május hónapra vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A felperes egy automata élcsiszoló gépet szerzett a 37.465.000-Ft értékben az eladó Kft-től. Az értékesítésről kiállított számlában szereplő áfa tartalom kapcsán levonási jogával élt.
A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki K. J.-né vádlottat emberölés bűntettének kísérletében, ezért 4 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban a büntetés 2/3 részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 

Gyorsan, jól és sokat dolgoznak a Debreceni Ítélőtábla bírái - mondta a Debreceni Ítélőtábla elnöke mai sajtótájékoztatóján. Balla Lajos kifejtette: 2013 első félévében, több ügyet dolgoztak fel, mint amennyi érkezett. Ez azt jelenti, hogy sok 2012-ből áthúzódó ügyet zártak le. A polgári, gazdasági és büntetőügyeket tekintve – 472 tavalyról áthúzódó mellett - 1232 ügy érkezett az első félévben a táblabíróságra, ezek közül 1371-et lezártak, 333 még folyamatban van.

A Debreceni Törvényszék a mai napon jogerős ítéletet hozott a K. Géza ellen közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indított büntetőügyben.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) 2023. január 27-én ítéletet hirdetett egy büntetőügyben, amelyben két férfit nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, mint társtetteseket vádolt az ügyészség.

A jogerősen megállapított tényállás szerint az I. rendű és a II. rendű vádlott hosszabb ideje ismerték egymást, az I. rendű vádlott tudott arról, hogy a II. rendű vádlott a fővárosban kábítószer-kereskedői tevékenységet folytat. 2011-től az I. rendű vádlott rendszeresen vásárolt tőle marihuánát és speedet, 2019-ig mintegy 1300 grammot, 2,6 millió forintért. A megvásárolt kábítószert a helyi bűnmegelőzési egyesület tulajdonát képező gépkocsival szállította és azt részben saját maga fogyasztotta el, részben pedig értékesítette, többek között a III. rendű és az V. rendű vádlottnak is. A III.

A Miskolci Járásbíróság közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt folyamatban volt büntetőeljárásban tartott tárgyalást 2017. május 11. napján. Miután a bíróság megkezdte az ítélet kihirdetését, a vádlott rosszul lett, ezért szükségessé vált a mentőszolgálat értesítése. A vádlott állapotának stabilizálását követően a bíróság kihirdette az ítéletet. 
 
A bíróság a vádlottat 8 rendbeli közveszéllyel fenyegetés büntette miatt 2 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte.

2018 tavaszán a vádlottak megállapodtak abban, hogy kábítószer értékesítésbe fognak és az ebből származó haszonból biztosítják megélhetésüket. Elhatározásuknak megfelelően Ausztriában, Linzben ismeretlen személytől 300 gramm marihuánát, majd 150 db extasy tablettát vásároltak. A megvásárolt kábítószereket a II.r. vádlott kábítószer fogyasztó személyeknek értékesítette. 

A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a 60 éves nőnek a büntetőügye, aki 2020. december 14-én este nyolc óra körül otthonában próbált meg kirabolni egy 85 éves, időskori mozgásszervi betegségben szenvedő asszonyt Tiszaroffon. 

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a három vádlottnak az ügyében, akik az ítéleti tényállás szerint 2018 és 2021 között egy borsodi kistelepülésen ingatlanjaiknál, vállalkozásaik telephelyein, illetve egy vegyesboltban rendszeres előnyszerzés céljából állatgondozásra, fapakolásra és egyéb ház körüli, jellemzően nehéz fizikai munkára kényszerítettek rossz anyagi körülmények között élő, csökkent értelmi képességű, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyeket.

Az elsőrendű vádlott (nő) a Zala vármegyei szociális és gyermekvédelmi feladatokat ellátó költségvetési szerv főosztályvezetője volt 2015 és 2020 között, míg a másodrendű vádlott (nő) az egyik irányítása alá tartozó szociális intézmény vezetője volt. Az elsőrendű vádlott feladatai közé tartozott mások mellett a beszerzések lebonyolítása is.

Az ügyészség által az elsőrendű fiatalkorú V. R. terhére bejelentett fellebbezés folytán másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2021. június 1-jén megtartott tanácsülésen meghozott ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2020. december 1-jén kihirdetett ítéletét lényegében helybenhagyta.

A jogerős ítélet szerint a bíróság a három fiatalkorú vádlott fiút kétrendbeli, folytatólagosan és társtettesként elkövetett zsarolás bűntette és társtettesként csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt 2 év 2 hónap fiatalkorúak börtönére és 2 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.

Év
2015
Közlöny
Fájl