Részletes keresés

A Békéscsabai Járásbíróságon 14.B72/2012. számon jelentős kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt, A.Sz. (jósnő) vádlott ellen indult büntetőügyben a bíróság a 2013. január 10. napjára kitűzött tárgyalást elhalasztotta, új tárgyalási határnap 2013. február 5. napjának 8 óra 30 perce.

A Veszprémi Törvényszéken zajló, a Vörösiszap-katasztrófával összefüggésben indult büntetőper 10 hónapos tárgyalás-sorozatában az ítélkezési szünet előtti utolsó tárgyalási hét zajlik a tegnapi naptól kezdődően.

A monumentális ügy kapcsán néhány adatot összesítve az alábbiak állapíthatók meg a 2012/13-as ítélkezési év eddigi mérlegeként:

Költségek:

A Miskolci Törvényszék bűnösnek találta 3-3 rendbeli társtettesként elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettében és más bűncselekményekben azokat a sajóbábonyi férfiakat, akik 2009. novemberében a Sajóbábonyba vezető úton megtámadtak egy arra haladó gépjárművet és a benne ülő személyeket. A vádlottaknál különböző eszközök (többek között vasvilla, balta, esztergált farúd, törött lécdarab, lapát, bicska, fejsze, ún. vipera, céllövő pisztoly) voltak.

Az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta a Szegedi Törvényszék az osztrák állampolgárságú B.T.R. vádlott előzetes letartóztatását.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2013. november 15-én a bizonyítás meghiúsításának, és megnehezítésének, valamint a bűnismétlés veszélye miatt harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte V. János gyanúsítottat.

A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya folytatja és V. Jánost több emberen, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítja.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2013. november 28. napján kelt ítéletében elutasította Ny. Rezső felperes keresetét abban a perben, amelyet a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított a Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter alperes ellen.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

Érdemben nem változtatott az I. fokon született ítéleten a másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék abban az ügyben, amelyben egy ingatlanközvetítőt vádoltak csalással. A vádlott 2011-ben összesen 11 ingatlanvásárlót tévesztett meg, s csalt ki tőlük 45.150.000 Ft-ot.

A vádlott egy országos ingatlanközvetítő cég zalai partnereként tevékenykedett 2010 áprilisától. Munkája során 2011 januárjától rendszeres haszonszerzésre törekedve több ügyféllel szemben folytatott megtévesztő magatartást, ezzel kárt okozva az ügyfeleknek.

A Debreceni Törvényszék ma hirdetett ítéletet annak a férfinak a büntető ügyében, aki 2015 áprilisában olyan súlyosan bántalmazta féltestvérét, hogy az asszony röviddel azután elhalálozott.
 

A Kúria a Haladás volt vezetőedzője, A. Z. ügyében ítéletet hozott, az általa bejelentett felülvizsgálati eljárás során a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

Az ügy előzménye:

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki G. N. vádlottat embercsempészés bűntettében, ezért őt 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 600.000,- forint pénzbüntetésre és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Sem az I., sem a II. rendű vádlott nem jelent meg 2014. április 23-án a Zalaegerszegi Járásbíróságon, ahol vérfertőzés bűntettének vádja miatt kellett volna a bíróság elé állniuk.

Az I. r. vádlott 2005 és 2013 között pontosabban meg nem határozható időpontokban több alkalommal is közösült lakásukban saját lányával, a II. r. vádlottal. A vádirat szerint a viszony a lány 18 éves korában kezdődött, kezdetben gyakoribb, később egyre ritkuló együttlétekkel. A kapcsolatból 2008-ban egy fiú, 2011-ben pedig egy kislány született.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója nem jogerős határozatával a lopás bűntette miatt indult bűnügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. április 19. napjáig.
 
A Gyulai Törvényszék Polgári-Gazdasági-Munkaügyi és Közigazgatási Kollégiuma 2014. május 8. napján a törvényszék dísztermében kollégiumi ülést tartott. Az ülésen a kollégium tagjain kívül jelen volt a Szegedi Törvényszék részéről dr. Krajkó Zsuzsanna kollégiumvezető és dr. Komáromi Zoltán tanácselnök, továbbá dr. Vajda László, a Kecskeméti Törvényszék tanácselnöke és dr. Ócsai Beatrix csoportvezető bíró, európai jogi szaktanácsadó. Részt vett dr. Legeza László, a Békés Megyei Ügyvédi Kamara elnökhelyettese is.

A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki B. Z. vádlottat zaklatás vétségében, ezért őt két évi időtartamra próbára bocsátotta, míg az ellene terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette miatt emelt vád alól bizonyítottság hiányában felmentette.

2014 októberében első fokon rablás bűntette miatt - mint erőszakos, többszörös visszaesőt - 13 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a férfit, aki elmondása szerint azért rabolt, hogy visszakerülhessen a rácsok mögé. Ezt az I.fokú ítéletet 2015. március 6-án a másodfokon eljáró Zalaegerszegi  Törvényszék megváltoztatta.

Bűnösnek találta vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett, hivatali vesztegetés bűntettében a Debreceni Törvényszék M. A-t és P. E-t, a bűncselekményt az I.r. vádlott tettesként, a II.r. vádlott bűnsegédként követte el.  M. A-t ezért 2 év – 3 évre felfüggesztett -  börtönbüntetésre ítélte, P. E-nek pedig 50 napi tétel, összesen 50 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2015. február hó 20. napján elrendelte annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, aki még 2014. szeptember 23-án Miskolcon egy idős sértett mindkét fülében levő arany fülbevalót egy hirtelen mozdulattal kitépte, majd a helyszínről elmenekült. A büntetlen előéletű gyanúsított ekkor még fiatalkorú volt, így amennyiben bűnösségét megállapítják, úgy akár 5 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható vele szemben.

A Fővárosi Törvényszék 2015. március 6-án kihirdetett ítéletében hatályon kívül helyezte a Budapesti Népbíróság és a Népbíróságok Országos Tanácsa által hozott ítéleteket és néhai dr. Hóman Bálintot az 1945. évi VII. törvénycikkel törvényerőre emelt 1945. évi miniszterelnöki rendelet 11. szakasz 1. pontjában írt háborús bűntett vádja alól felmentette. 
 

Folytatólagosan elkövetett zsarolás vádjával állt a Keszthelyi Járásbíróság előtt két vádlott 2015. március 11-én.  A férfit és a nőt  a bíróság bűnösnek mondta ki, s nem jogerősen börtönbüntetésre ítélte.

Testi sértés bűntettében bűnösnek mondta ki és egy év – végrehajtásában egy év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a 79 éves vádlottat, aki a kerítésén levő kirajzott méhrajra ütött rá több alkalommal cirokseprűvel, akik ettől megvadultak és a sértettnek 50-100 méhcsípést okoztak.