Részletes keresés

Első fokon 10 év fegyházra ítélt budapesti kábítószer-kereskedő ügyét tárgyalja január 31-én kedden 10:30 órától a Fővárosi Ítélőtábla a Szegedi Ítélőtábla fszt. 11-es tárgyalójában. (Az ügyben a Szegedi Ítélőtábla kirendelés alapján jár el.) 
 



Az Érdi Járási Ügyészség 2019. szeptember 13-án emelt vádat az Érdi Járásbíróság előtt az Érd Felső Vasútállomáson elkövetett erőszakos vagyon elleni bűncselekmény miatt. 

A Szigetvári Járásbíróság 2017. április 26-án kihirdetett ítéletével bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy betegségénél fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette, aljas indokból elkövetett testi sértés bűntette és kétrendbeli lopás vétsége miatt P. A. vádlottat 6 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 6 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.
 

Az Érdi Járási Ügyészség az elkövetéstől számított egy hónapon belül 2020. január 10. napján az Érdi Járásbíróság elé állította azt az elkövetőt, aki 2019. december 13-án, Százhalombattán egy gépkocsivásárlással kapcsolatos vita során a magával vitt szamurájkard hüvelyével egy esetben megütötte a sértett fejét, aki az ütés következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el. 

A Pécsi Járásbíróság 2021. november 2-án elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra önbíráskodás bűntettének kísérlete és garázdaság vétsége alapos gyanúja miatt.

A Budapest Környéki Törvényszéken 2017. december 7-én megkezdődött annak a nőnek a büntető tárgyalása, akit 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolnak.
 

A Fővárosi Törvényszék a mai napon előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az I. és a II. rendű vádlottat előre, kitervelten, nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, súlyos testi sértés bűntettével, továbbá különösen nagy kárt okozó rongálás bűntettének kísérletével, míg a III. rendű vádlottat pénzmosás bűntettével vádolja az ügyészség. 

A Budapest Környéki Törvényszék 2017. június 19-i nyilvános tárgyalásán hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, akit nevelése alatt álló, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádoltak. A bíróság L. R. vádlottat bűnösnek mondta ki szexuális erőszak bűntettében, ezért őt 9 évi szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést fegyházban kell végrehajtani.
 

 

Jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettével vádolták meg azt a két férfit, akiknek ügyét 2021. március 3-án kezdte tárgyalni a Zalaegerszegi Járásbíróság.

 

Egy teljes napon át hallgatta meg a tanács a Debreceni Járásbíróság által kirendelt szakértőt a lepkeper néven emlegetett, a védett természeti terület jelentős károsodását okozó természetkárosítás, illetve rongálás bűntette miatt, G. E. ellen indított büntetőügyben.
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatás útján megtartott ülésén döntött annak a férfinak a letartóztatásáról, aki egyre erőszakosabban zaklatott egy kiskorú sértettet, majd a fenyegetés dulakodássá fajult. A gyanúsított ellen súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt a Dunakeszi Rendőrkapitányság folytat eljárást.

A Mezőkövesdi Járásbíróság 2021. március 31-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben az M3-as autópályán történt halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt indult büntetőeljárás. 

2017. július 17. (hétfői) napjával a bíróságokon egy hónapos törvénykezési szünet veszi kezdetét, amely augusztus 18. napjáig, péntekig tart. A bíróságok az ezt követő hétfőtől - augusztus 21-től - tárgyalnak ismét rendszeresen.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a terheltnek, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomoz.

Az előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolt  K. B. vádlott meghatalmazott védője pár nappal az első tárgyalási nap előtt elhunyt, akkor a bíróság a vádlott hozzájárulásával új védőt rendelt ki az ügyben. A vádlott 2018. február 7-én, a második tárgyalási napon jelezte, hogy bizalomvesztés miatt kéri a kirendelés megszüntetését és közölte, hogy folyamatban van az új védő meghatalmazása.
A Fővárosi Törvényszék 2018. március 7-én megváltoztatta a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt M. R. gyanúsított ellen indult büntetőügyben február 24-én kihirdetett elsőfokú határozatot, és 200.000 forintra felemelte a kiszabott rendbírság összegét. A gyanúsított továbbra is házi őrizetben maradt.
 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 27 éves férfinak, akivel szemben személyi szabadság megsértésének bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki ellen a Váci Rendőrkapitányság súlyos testi sértéssel vagy súlyosabban minősülő könnyű testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott 2020-ban költözött Romániából Magyarországra, azóta szívességi lakáshasználóként az egyik sértettnél élt. Közreműködött a ház körüli munkavégzésben, illetve a sértett vállalkozásában, amiért teljes körű ellátást kapott. 2021-ben a sértettnek és élettársának gyermeke született, majd újabb gyermeket vártak, ezért – mivel az ingatlan hosszú távon ennyi embernek már szűkös lett volna – megkérték a vádlottat, hogy költözzön haza vagy a ház egy lakhatásra csak éppen elégséges helyiségében alakítson ki magának egy szobát.

Rablás bűntettének kísérlete miatt I. fokon, nem jogerősen 3 év 4 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a harmincas éveiben járó vádlottat, aki egy játékpisztollyal fenyegetett meg egy eladót.