Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa 2024. március 26-án elsőfokon 8 hónap – 2 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélt egy férfit, aki ellen légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetése miatt emeltek vádat.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2024. szeptember 25-én tartott nyilvános ülésén – helybenhagyva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – 3 év fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre és végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte jogerősen azt a fiatal férfit, aki autójával 2021 nyarán Szekszárd és Várdomb között halálos kimenetelű közlekedési balesetet okozott. A vádlott a szabadságvesztés büntetésből a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az anyagi gondokkal küszködő sértett pénzügyi nehézségeinek illegális megoldására megkereste egyik edzőtermi ismerősét, aki már korábban is „könnyű pénzszerzési lehetőségeket” kínált. A vádlott úgy akarta megforgatni a sértett rendelkezésére álló 5-7 millió forintot, hogy abból zárjegy nélküli cigarettát vásárol, majd nagy haszon reményében értékesíti azt. A vádlott elhitette a sértettel, hogy segíteni fog, valójában azonban azt tervezte, hogy megszerzi a férfi pénzét anélkül, hogy abból cigarettát venne.

A vádlott (1994) már korábban ismerte a sértettet, vele több alkalommal együtt italozott a sértett tatabányai kertjében. A vádlott 2019. május 20-án megjelent a sértettnél, és ismeretlen okból bántalmazni kezdte az ittas állapotban lévő férfit. Testszerte ököllel ütötte, rúgta a fejét, megtaposta a mellkasát és a nyakát. Ezt követően a vádlott a földön fekvő, még életben lévő férfi ruházatában lévő mobiltelefont eltulajdonította, azt még ezen a napon értékesítette. 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. szeptember 10-én közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, testi sértés vétsége és becsületsértés vétsége miatt a fiatalkorú L.Á. vádlott javítóintézeti nevelését rendelte el 3 év időtartamra.

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. szeptember 24-én hirdetett ítéletet annak a négy vádlottnak az ügyében, akiket az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntettével és más bűncselekményekkel vádoltak.

A Budai Központi Kerületi Bíróság nem jogerős végzésével további három hónappal, 2016. november 3-ig meghosszabbította annak a fiatal férfinak az előzetes letartóztatását, akivel szemben szexuális erőszak és testi sértés miatt folyik nyomozás. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016 áprilisában Kelenföldön a sértett bántalmazásával és megalázásával szexuális erőszakot követett el, amely miatt 2016.
A Hatvani Járásbíróságon a május 30-án megkezdődött annak a három vádlottnak a büntetőügye, akiket az ügyészség csoportosan elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és súlyos testi sértés bűntettével vádol.
 

A helyi választási iroda szavazóköri névjegyzékkel kapcsolatos döntése elleni fellebbezések elbírálásával kapcsolatos tájékoztató

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 44 éves kecskeméti férfinak a letartóztatását, akit garázdaság, rongálás, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés elkövetésével gyanúsítanak.
 

A Hatvani Járásbíróság a 2018. június 27-én meghozott elsőfokú ítéletével B. J. I. rendű, B. A. II. rendű és Sz. M. M. III. rendű vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettében. A járásbíróság az I. rendű és a II. rendű vádlottakat hat év hat hónap börtönbüntetésre és hét év közügyektől eltiltásra, míg a III. rendű vádlottat öt év hat hónap börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Tatai Járásbíróság a mai napon tartott előkészítő ülésén ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki erdei sétája alkalmával szarvasagancsot gyűjtött engedély nélkül. 

Év
2023
Közlöny
Fájl
Év
2025
Közlöny
Fájl
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság csalás bűntette miatt folytat nyomozást a gyanúsított ellen. Az alapos gyanú szerint 2015. év nyarától 2016. év őszéig a gyanúsított hat gépjármű-tulajdonost ejtett tévedésbe azzal a valótlan ígérettel, hogy székesfehérvári műhelyében a meghibásodott autóikat megjavítja. Anyagköltség és munkadíj-előleg címén különböző nagyságú összegeket is átvett tőlük. A gyanúsított a vállalt javítási munkákat ígérete ellenére nem végezte el, ellenben két sértett gépjárművével több ezer kilométert közlekedett jogosulatlanul. 
A Pécsi Járásbíróság, 2016. szeptember 29. napján elrendelte egy férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, kisebb értékre elkövetett lopás vétsége és szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás vétsége és más bűncselekmény alapos gyanúja miatt.
 
A Fővárosi Ítélőtábla 2017. március 10-én Dr. B. K. vádlott ellen testi sértés bűntette  és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta.

Az Egri Járásbíróság a mai napon további tanúk kihallgatásával folytatta a közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőügy tárgyalását. A bíróság az ügyben ítéletet még nem tudott hozni, mert a mai tárgyaláson több tanú nem jelent meg, ezért a bíróság a tárgyalást elnapolta. A bíróság a tárgyalást 2019 októberében további tanúk kihallgatásával fogja folytatni.

Pályázási határidő

406.E/2022. (XI. 3.) OBHE határozat
pályázati kiírás a Szegedi Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Szegedi Törvényszéken egy közigazgatási ügyszakos törvényszéki bírói (105. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2022. december 5. napja

A pályázat benyújtásának helye:
Szegedi Törvényszék Elnöki Titkársága (6720 Szeged, Széchenyi tér 4.) 

A Tatabányai Járásbíróság a 2013. november 19. napján - bíróság elé állítás során - meghozott végzésével megállapította, hogy Ny. Z. eljárás alá vont személy elkövette az 1 rendbeli "járművezetés az eltiltás tartama alatt" szabálysértést, ezért a bíróság 174 (százhetvennégy) óra közérdekű munkával sújtotta. A határozat jogerős.

Az eljárás alá vont személyt 2013. november 17-én Ászáron állították meg, ahol a Győri utcából a közelben lévő postáig közlekedett.

Tatabánya, 2013. nove,ber 20.