Részletes keresés

A Pécsi Járásbíróság 2019. július 5-én egy hónapra elrendelte B. Zs. T. gyanúsított letartóztatását kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított férfi 2019. június 26-án 7.30 és 16.30 óra közötti időben az ajtó felfeszítésével behatolt a feljelentő kozármislenyi családi házába, ott kutatott, majd magával vitt egy laptopot, tablet-et, pendrive-ot, eozin szobrot és vázákat, ékszereket, karórákat, valamint egy üveg unicumot és egy üveg whiskyt, továbbá 8.000 forint készpénzt.

2025. 07. 31.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 18 éves ajkai férfinak, akivel szemben erőszakkal, illetve élet és testi épség ellen irányuló fenyegetéssel elkövetett jármű önkényes elvételének bűntette, valamint kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt indult büntetőeljárás.

Pályázási határidő

504.E/2019. (IX. 20.) OBHE 

határozat

Pályázati kiírás a Kúrián

egy kúriai bírói álláshelyre

A Pécsi Járásbíróság 2021. november 12-én elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra emberkereskedelem bűntette és kényszermunka bűntette megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított férfi 2021. november 9-ig, több hónapon keresztül bántalmazással és fenyegetéssel kényszerítette a sértett férfit arra, hogy a gyanúsított lakóhelyén található ingatlan területén különböző munkálatokat végezzen, melyekért ellenértéket nem fizetett. A sértett okmányait és kulcsait is elvette, többszöri kérése ellenére sem volt hajlandó azokat visszaadni.

A Pécsi Járásbíróság 2018. szeptember 10-én elrendelte egy szerb állampolgárságú férfi letartóztatását egy hónapra, különösen jelentős mennyiségű kábítószerre, az ország területére behozatallal elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette gyanúja miatt.

A Pécsi Járásbíróság 2018. október 12-én elrendelte két pécsi férfi letartóztatását egy hónapra termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklásának alapos gyanúja miatt.

 

A nyomozás eddigi adatai szerint a két gyanúsított, az egyikük tulajdonában álló hétvégi telken, közösen kannabisz növényeket termesztett. A rendőrség ebből az ingatlanból, és a gyanúsítottak tartózkodási- és, egyikük munkahelyéről, valamint egy személygépkocsi hátsó üléséről kannabisz növényi töveket, frissen szüretelt és száraz, kannabisznak tűnő növényi maradványokat foglalt le.

A Fejér Megyei Főügyészség 2016. szeptember 23. napján előzetes letartóztatását indítványozta annak a rácalmási illetőségű gyanúsítottnak, aki az alapos gyanú szerint 2015. júniusától kezdődően több alkalommal két kiskorú gyermeket – akik az édesapjukkal nála szívességből laktak -, valamint egy, a közelben lakó, szintén kiskorú gyermeket szexuális cselekmény végzésére vett rá nemi vágya kielégítése végett.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság a szökés, elrejtőzés veszélye miatt egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak.



A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2020. augusztus 26-án hajnalban a XIII. kerületi Kámfor utcában megkéselt egy alvó férfit, aki ennek következtében életveszélyes sérülést szenvedett.

A Makói Járásbíróság elutasította a 2015. március 31. napján  állatkínzás vétsége miatt D. A. terhelttel szemben meghozott felmentő ítélet vonatkozásában előterjesztett perújítást.
 
Azt követően, hogy 2013. július 24.-én szabadult abból a 3 napi elzárásból, amit a sárbogárdi járásbíróság által elrendelt távoltartó határozat szabályai megszegése miatt rendőrségi szabálysértési feljelentés alapján a Székesfehérvári Járásbíróság szabott ki egy dégi férfival szemben, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt büntető eljárást is indított, mert a férfi tettlegesen is bántalmazta feleségét.
 
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója nem jogerős határozatával a köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette miatti ügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2015. december 21. napjáig.
 

A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a bíróság megszüntette a büntetőeljárást dr. C. Cs. A. I. r. vádlottal szemben.

A Pécsi Járásbíróság 2017. április 20-án kihirdetett ítéletével M. Z. G. vádlottat közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt három évre próbára bocsátotta.

Pályázási határidő

547.E/2018. (VII. 19.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás az Érdi Járásbíróságon 

16 járásbírósági bírói álláshelyre

 

Az Érdi Járásbíróságon 10 polgári ügyszakos járásbírósági bírói álláshely és 6 büntető ügyszakos járásbírósági bírói álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A Salgótarjáni Járásbíróság a bíróság elé állítás szabályai szerint megtartott tárgyaláson 40 nap elzárást szabott ki egy 23 éves salgótarjáni férfival szemben, távoltartó határozat szabályainak megszegése szabálysértése miatt.

A Pécsi Járásbíróság október 30-án elrendelte egy férfi letartóztatását több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete bűntettének alapos gyanúja miatt.

Mind a 15 vádlottat bűnösnek találta a Debreceni Törvényszék kábítószerrel kereskedés bűntettében, kábítószerrel visszaélés bűntettében vagy vétségében, 11 vádlott esetében pedig a bűnszövetséget is megállapította a bíróság, ezért összességében csaknem 50 év szabadságvesztést szabott ki. 9 vádlottat végrehajtandó fegyház vagy börtönbüntetéssel sújtott a törvényszék, 6 vádlott 6 – 24 hónapos szabadságvesztésének végrehajtását pedig 2-2 évre felfüggesztette.