Részletes keresés

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. szeptember 10-én 9-kor, mind pedig a 2024. szeptember 12-én 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. szeptember 9-én 9-ig, illetve 2024. szeptember 11-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. szeptember 9-én, valamint 2024. szeptember 11-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
 

2024. 11. 06.

Pénzt követelt egy megállóban várakozó férfitől a terhelt. Még a járműre is a sértett után akart menni, de a buszon tartózkodó személyek véget vetettek a cselekménynek. 2024. november 6-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a férfit, aki ellen a Váci Rendőrkapitányság zsarolás bűntettének kísérlete miatt indított eljárást.

A B. K. és társai felperes, Az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztos alperes ellen menedékes számára biztosítandó szálláshely-támogatás miatti ügyben folyamatban lévő 14.K.703627/2024. ügyszámú közigazgatási perben 2025. február 12-én 12 órakor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.

A tárgyalás helyszíne: Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégium (1027 Budapest, Tölgyfa u. 1-3.) 145. számú tárgyalóterem.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. február 11-én 12 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. február 11-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék

Sajtóosztály

Az A. M. és társai felperes, Az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztos alperes ellen menedékes számára biztosítandó szálláshely-támogatás miatti ügyben folyamatban lévő 14.K.702978/2024. ügyszámú közigazgatási perben 2025. február 12-én 12:15 órakor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.

A tárgyalás helyszíne: Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégium (1027 Budapest, Tölgyfa u. 1-3.) 145. számú tárgyalóterem.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. február 11-én 12:15 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. február 11-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék

Sajtóosztály

A Szombathelyi Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt négy év börtönre ítélte a büntetett előéletű vádlottat. Kötelezte továbbá 108.107 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a tegnapi napon egy hónapra – 2023. április 21-ig – elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akiket a Kosztolányi Dezső téren elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak.

A bírósági titkárok jogi szakvizsgával rendelkező igazságügyi alkalmazottak.

 

Bírósági titkári kinevezést az kaphat, aki

  • cselekvőképes
  • magyar állampolgár
  • jogi egyetemi diplomával
  • jogi szakvizsgával rendelkezik
  • érvényes pályaalkalmassági vizsgálati eredménnyel és
  • érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezik.

 

A Szegedi Járásbíróságon az elmúlt héten (2015. november 09. és 2015. november 15. napjai között) összesen 24 ügyben tartottak gyorsított bírósági tárgyalást határzár tiltott átlépésének bűntette miatt. A bíróság 23 esetben büntetőjogi felelősséget megállapító határozatot hozott, és a vádlottakat 17 esetben egy évi, míg 6 esetben kettő évi Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte, további 1 esetben az iratokat az ügyésznek visszaküldte.
A Szegedi Járásbíróságon az elmúlt héten (2015. november 30. és 2015. december 6. napjai között) összesen 11 ügyben tartottak gyorsított bírósági tárgyalást határzár tiltott átlépésének bűntette miatt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akiket életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak.

A Pécsi Járásbíróság 2017. május 3-án egy pécsi férfival szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el életveszélyt okozó testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt. 
 
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2017. április 30-án 3 óra 40 perc körüli időben a Pécsett megtartott Pécsi Egyetemi Napok rendezvényen bántalmazta a budapesti lakos sértettet, melynek következtében a sértett a fején többszörös töréseket, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Járásbíróság 2022. szeptember 29-én, előkészítő ülésen hirdetett határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki új pszichoaktív anyagot árult Hajdúhadházon. A nő elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, melyet a bíróság elfogadott, a tárgyaláshoz való jogáról pedig lemondott.

A Pécsi Járásbíróság 2021. február 12-én elrendelte két férfi letartóztatását egy hónapra, tizennyolcadik életévét betöltött személy által kereskedéssel, oktatási, köznevelési feladatok ellátására rendelt épület területén, illetőleg annak közvetlen környezetében elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A Debreceni Járásbíróság rablás bűntette és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyészség indítványára egy hónapra elrendelte egy 26 éves férfi letartóztatását. A gyanúsított a nyomozás adatai szerint kirabolt egy nőt és egy férfit Debrecenben, a távolsági autóbuszállomáson.

Az Ajkai Járásbíróság ítéletet hozott abban a büntetőügyben, melynek román állampolgárságú I. és III. rendű vádlottját csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt vonták felelősségre, míg a román-moldáv kettős állampolgárságú II. rendű vádlottal szemben a fentieken túl segítségnyújtás elmulasztása bűntette miatt is folyt büntetőeljárás. A bíróság az I. rendű vádlottat 5 év börtönbüntetésre ítélte és 10 évre kiutasította Magyarország területéről, a II.

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. március 5-én nyilvános, folytatólagos tárgyalássorozatot követően ítéletet hirdetett annak a 3 férfinak a bűntetőügyében, akiket az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolt.

A Miskolci Járásbíróság 2018. április 16-ig előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki több miskolci és vidéki telefonboltban hamis céges papírokkal akart részletre mobiltelefonokat vásárolni.
 
Rablás miatt állt a Keszthelyi  Járásbíróság előtt az a fiatalkorú lány, aki erőszakkal szerzett néhány szál cigarettát egy kiskorútól.  A lányt tettéért  4 hónap szabadságvesztésre ítélték 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztve. 
 

A Székesfehérvári Járásbíróság 2 rendbeli sikkasztás bűntette, 2 rendbeli ügyvédi visszaélés bűntette, valamint 1 rendbeli hamis tanúzásra felhívás bűntette és 1 rendbeli hamis tanúzásra felhívás vétsége vádja alól bűncselekmény hiányában felmentette dr.R. Gy. vádlottat. A 2015. december 4. napján kelt ítélet ellen az ügyész a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása iránt jelentett be fellebbezést.

A Fővárosi Főügyészség 2016. április 4-én érkezett vádiratában T. Gy. és három társa ellen előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat, melyet T. Gy. vádlott tettesként követett el.