Részletes keresés

A Pécsi Járásbíróság 2021. február 25-én elrendelte egy fiatal hajdúböszörményi férfi letartóztatását egy hónapra, öt rendbeli nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, tizenhárom rendbeli kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és hét rendbeli, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó, üzletszerűen elkövetett csalás vétsége alapos gyanúja miatt.

A Pécsi Járásbíróság 2018. április 10-én elrendelte egy pécsi fiatal férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.
 

A Tatai Járásbíróság a 2023. december 12-én tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson, közokirat-hamisítás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki hamis doktori okleveleket készített magának. A járásbíróság a vádlottat 1 év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott enyhítésért jelentett be fellebbezést. 

A Szegedi Járásbíróság a hétvégén összesen 54 ügyben tartott gyorsított bírósági tárgyalást, valamennyi esetben határzár tiltott átlépésének bűntette miatt. A bíróság minden esetben büntetőjogi felelősséget megállapító határozatot hozott, és a vádlottakat 29 esetben egy évi, 22 esetben kettő évi, valamint 1-1 esetben 3 és 5 évi Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte, míg további 1 esetben a fiatalkorú vádlottat megrovásban részesítette.
A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte a mosonmagyaróvári emberölés gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. 
 
A bíróság határozatnak indokolása szerint önmagában a cselekmény – emberölés bűntette –  tárgyi súlya indokolja a kényszerintézkedés elrendelését.
 

A Szegedi Járásbíróságon az elmúlt héten  (2016. február hó 01. és 2016. február hó 07. napjai között) összesen 80 migráns személy ügyében tartottak gyorsított bírósági tárgyalást.

A Pécsi Járásbíróság 2020. május 26-án egy hónapra elrendelte T.N. gyanúsított letartóztatását különös visszaesőként, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki két társával együtt megalapozottan gyanúsítható csoportosan elkövetett rablás minősített esetének elkövetésével. 

A Fővárosi Törvényszék különös visszaesőként életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádoltak. A bíróság megszüntette a vádlottal szemben korábban más ügyben kiszabott szabadságvesztés büntetésből engedélyezett feltételes szabadságot, illetve jelen ügyben kizárta a vádlottat a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

BÜNTETŐJOG

Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményekről / Horváth Vivien. – In: Magyar Jog ISSN 0025-0147. – 66. évf. 1. sz. (2019) p. 40-62.

A Debreceni Járásbíróság 2020. május 31-én egy hónapra elrendelte annak a 42 éves férfinak a letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsít a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.

Kétszer, ugyanabból az üzletből tulajdonított el alkoholt és energiaitalokat a terhelt. A második alkalmat megelőzően több áruházba próbált betörni sikertelenül, ám végül visszatért egy korábbi bűncselekmény helyszínére. Ellene a Ceglédi Rendőrkapitányság lopás bűntettének és lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája pedig 2022. április 8-án elrendelte a terhelt letartóztatását.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2020. december 7-én a több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban 2021. január 7-ig elrendelte H.B. gyanúsított letartóztatását. 

Előállításakor, majd később a rendőrkapitányságról is megpróbált elmenekülni a hatóság elől az a terhelt, aki több ingatlanból tulajdonított el értékeket. Ellene kisebb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság indított eljárást. 2022. november 15-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a férfi letartóztatását. 

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 2024. január 12-én elsőfokon – bizonyítottság hiányában – felmentette azt az orvost, akit egészségügyi dolgozóként elkövetett gyógyszerhamisítás bűntettével vádolt az ügyészség. 

A Szombathelyi Járásbíróság az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt egy hónapra elrendelte egy szerb állampolgárságú férfi letartóztatását.

 

A terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt B. Gy. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. A vádlottak terhén megállapított bűncselekményeket részben eltérően minősítette, ugyanakkor a bűnszervezeti elkövetést nem érintette. Egyes vádlottaknál további bűnösséget állapított meg, az enyhítésre irányuló védelmi fellebbezéseket azonban az ő esetükben is alaposnak találta, az ügyészség súlyosításra irányuló indítványával nem értett egyet. B. Gy.

2017. február 9-én a Magyar Nemzet nyomán a sajtóban megjelentekkel ellentétben a Budai Központi Kerületi Bíróság az „Alstom-ügyben” nem bocsátott ki Gulyás László nevű személy ellen sem nemzetközi, sem európai elfogatóparancsot, és ilyen indítvány nem is érkezett a bírósághoz.
 
2023. 11. 22.

Az emberölés bűntette miatt K. L. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla az enyhítés érdekében bejelentett védelmi fellebbezéseket nem találta alaposnak, ezért a 2023. november 21-én megtartott tanácsülésen az elsőfokú bíróság ítéletét kisebb változtatásokkal helybenhagyta. A döntés jogerős. A terhelt a kiszabott szabadságvesztésből nem bocsátható feltételes szabadságra.

2025. 03. 03.

Rendszeresen megalázta, megverte és szexuális cselekményre kényszerítette cellatársát a gyanúsított. Cselekményeit több társával közösen követte el. 2025. március 3-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többek által erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt nyomoz.