Részletes keresés

Több telephelyről szerzett be értékes fém eszközöket társával a terhelt. Rendszeres akcióival a megélhetését akarta biztosítani. Ellene a Gödöllői Rendőrkapitányság nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája pedig 2022. szeptember 9-án elrendelte a terhelt letartóztatását.

Buszmegállókat és kamraépületeket vett célba a terhelt, aki gyakran rongálással jutott be az ingatlanokba. Letartóztatta őt a bíróság, ügyében pedig a Nagykőrösi Rendőrkapitányság nagyobb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, társtettesként elkövetett lopás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt nyomoz. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. május 07-én a rablás bűntette miatt indult eljárásban egy hónapra elrendelte G.L. gyanúsított letartóztatását.

2015. január 12. napján a Békéscsabai Járásbíróságon Sz.Z. vádlott és társa ellen a kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben az alábbiakban röviden összefoglalt nem jogerős ítélet született.
 

A Hatvani Járásbíróság a mai napon meghozott elsőfokú ítéletében a szabadlábon lévő B. J. I. rendű, B. A. II. rendű és Sz. M. M. III. rendű vádlottakat bűnösnek mondta ki csoportosan elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és súlyos testi sértés bűntettében. Az I. rendű és a II. rendű vádlottakat hat év hat hónap börtönbüntetésre és hét év közügyektől eltiltásra, míg a III. rendű vádlottat öt év hat hónap börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte.

 

A Szombathelyi Törvényszék - dr. Varga Roland tanácsa - ma hirdetett ítéletet Sch. L. emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyében.
 
A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat 1 rb. emberölés bűntettében, 1 rb. hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és 1 rb. közúti veszélyeztetés bűntettében. Ezért őt halmazati büntetésül 8 évi fogházbüntetésre, mellékbüntetésül 8 évi közügyektől eltiltásra ítélte.
 

Előkészítő ülésen, 2021. július 12-én hirdetett ítéletet a Debreceni Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki különös kegyetlenséggel agyontaposta áldozatát Debrecenben.

Az ügyész az előkészítő ülésen mértékes indítványt tett a büntetés tartalmára – 16 év fegyházbüntetés – vonatkozóan, ha a vádlott beismerő nyilatkozatot tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. A férfi a vádirattal egyezően elismerte a bűncselekmény elkövetését, tárgyaláshoz való jogáról pedig lemondott, amit a bíróság végzésével elfogadott.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. november 21-én tartott ülésének nem jogerős határozata alapján az őrizetben lévő Sz.I. és két társa gyanúsítottak előzetes letartóztatására irányuló ügyészi indítványt elutasította, őrizetüket megszüntette és a gyanúsítottakkal szemben az elsőfokú bírósági tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. 
 

A bírósági titkárok jogi szakvizsgával rendelkező igazságügyi alkalmazottak.

 

Bírósági titkári kinevezést az kaphat, aki

- cselekvőképes

- magyar állampolgár

- jogi egyetemi diplomával

- jogi szakvizsgával rendelkezik

- érvényes pályaalkalmassági vizsgálati eredménnyel és

- érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezik

 

A bírósági titkár kinevezése határozatlan időre vagy legfeljebb 5 évig tartó határozott időre szólhat.

 

A bírósági titkár feladatai:

A vádlott a saját szükségleteit meghaladó mértékű Magyarországon egyébként nem engedélyezett Kamagra márkájú potencianövelő szert szerzett meg, és tartott magánál, akit cselekményéért a Balassagyarmati Járásbíróság egészségügyi termék hamisításának büntette miatt – tárgyalás mellőzésével – próbára bocsátott. A bíróság végzésével szemben a vádlott és az ügyészség sem fellebbezett, így az jogerős.

A Nyíregyházi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája 2019. január 11-én elrendelte A. H. elítélt feltételes szabadságra bocsátását 2019. január 19-i hatállyal. Az elítéltet a Szegedi Törvényszék 2018. szeptember 20-án terrorcselekmény és határzár tiltott átlépése miatt 5 év börtönbüntetésre és 10 év kiutasításra ítélte. 

A Pécsi Járásbíróság 2021. március 7-én elrendelte egy pécsi hajléktalan nő letartóztatását egy hónapra életveszélyt okozó testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság tegnapi ülésén egy hónapra – 2022. március 16-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit behozatallal elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2022. február 14-ét megelőzően ismeretlen helyen és körülmények között 30 darab kokaint tartalmazó kapszulát nyelt le abból a célból, hogy azt Magyarországra csempéssze. A gyanúsított egy nemzetközi buszjárattal érkezett az egyik budapesti állomásra, ahol a rendőrség intézkedés alá vonta.

A Pécsi Járásbíróság 2023. február 14-én elrendelte egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra szexuális erőszak bűntette, testi sértés bűntette és kifosztás bűntette alapos gyanúja miatt.

2024. 09. 02.

Többször bántalmazta párját a vádlott. Egy alkalommal a nő életveszélyes sérüléseket szenvedett, mindeközben pedig a páros otthona majdnem leégett. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a terhelt ellen a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. szeptember 2-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette miatt A. M. német állampolgár ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. A vádlott büntetését az ítélőtábla 8 év 6 hónapról 7 évre enyhítette, és kimondta: a büntetést fegyház helyett börtönben kell letöltenie.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt Sz. T. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 3 év 10 hónap börtön és 4 év közügyektől eltiltás lett.
A Zalaegerszegi Törvényszék másodfokon eljáró büntetőtanácsa helybenhagyta az első fokon hozott ítéletet azzal a vádlottal szemben, aki a zalaegerszegi Penny áruháznál történt lövöldözés kapcsán került bíróság elé.
 
A Debreceni Járásbíróság bűnösnek mondta ki nagyobb értékre elkövetett jövedéki orgazdaság bűntettében azt a férfit, akinek autójában tavaly márciusban a pénzügyőrök ezer doboz magyar adójegy nélküli cigarettát találtak.