Részletes keresés

A Pécsi Járásbíróság 2020. június 26-án egy hónapra elrendelte L.A. gyanúsított letartóztatását emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a fővárosi illetőségű 39 éves férfinak a letartóztatását, aki taxijával akart két illegális határátlépőt Ausztriába szállítani.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. június 16-án és június 18-án tartott ülésen, újabb két hónappal – 2021. augusztus 23-ig – meghosszabbította annak a két komáromi férfinek a letartóztatását, akik ellen halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárás. A végzés nem végleges, mivel azzal szemben a gyanúsítottak és az egyik védő fellebbezést jelentett be, míg a másik védő az ülésen nem volt jelent, így számára 3 munkanap biztosított a jognyilatkozat megtételére.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit folytatólagosan elkövetett közveszéllyel fenyegetés bűntettével, zaklatás és személyes adattal visszaélés vétségével vádolnak.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen közlekedés biztonsága ellen elkövetett vétség miatt 100.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy büntetlen előéletű férfit.

A vádlott 2021. október 15. napján délben egy mezőgazdasági vontatóból és a hozzá kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel közlekedett a 86-os számú főúton Szombathely felől Zanat irányába. A főutat útszintben keresztezi a Szombathely-Budapest vasútvonal. A vasúti átjáró az AS 1122 számú fél- és fénysorompóval biztosított. 

Perfelvételi tárgyalással megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken az a polgári per, amelyet a 2019. május 29-i dunai hajóbaleset károsultjai, valamint az áldozatok hozzátartozói indítottak a balesetben résztvevő két hajót üzemeltető hajózási társaság ellen.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2021 szeptemberében különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt L. Cs. vádlottat 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. 

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a két férfit, akiket tiltott adatszerzéssel gyanúsítanak.
 
A megalapozott gyanú lényege szerint a gyanúsítottak 2017 őszén egy pénzügyi tanácsadó gazdasági társaság adatbázisából jogellenesen szereztek meg személyes adatokat azért, hogy ily módon gyűjtsenek ajánlásokat a parlamenti választásokra.
 
Nyolc év fegyházra és öt év kiutasításra ítélt a Kecskeméti Törvényszék egy koszovói kábítószer kereskedőt.
 
Az ítélet lényege szerint az 57 éves koszovói állampolgárságú vádlott 2017. január 14-én a tompai határátkelő helyen úgy lépett be az általa vezetett, de a fia tulajdonát képező gépkocsival, hogy a járműben 16 csomag 12675 gramm kábítószert (kannabisz) rejtett el. A vádlott az Albániában vásárolt kábítószert Olaszországba kívánta eljuttatni.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a szlovák férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható rablás bűntettével.

A Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint 2023 augusztusában a sértett, a vádlott izsófalvi ingatlanában töltötte a délutánt, ahol annak rokonaival italozott, majd egy helyi vendéglőben folytatták a szeszesital-fogyasztást. A sörözőből hazafelé tartva a sértett a vádlott édesanyját trágár kifejezésekkel szidalmazni kezdte. Emiatt a két férfi között veszekedés alakult ki.

Otthont biztosított a gyanúsítottnak a sértett, aki az életével fizetett a szívességért. Egy veszekedést követően a terhelt a betonnal burkolt vizesárokba lökte a férfit. Halált okozó testi sértés bűntette miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2022. május 18-án megtartott ülésén letartóztatta a férfit.

A Budapest Környéki Törvényszéken 2017. október 10. és 12 napjain Dr. Holdampf Gusztáv bírói tanácsa tanúkihallgatásokkal és szakértői meghallgatásokkal folytatta a hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények elkövetésével megvádolt I. r. V. T. T. és vádlottársai ügyét. A tárgyalás során újabb bizonyítási indítványok merültek fel. A szakértői bizonyítás IV. r. K. S. I. vádlottat, míg a felvett tanúbizonyítások szinte valamennyi vádlottat érintették. 
 
2023. 11. 10.

A szexuális erőszak bűntette miatt L. T. vádlott ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa nem találta alaposnak sem a súlyosításra irányuló ügyészi, sem pedig az enyhítésért bejelentett védelmi fellebbezéseket, ezért a mai napon meghozott és nyilvánosan kihirdetett végzésével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött. A terhelt legkorábban a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

2025. 05. 06.

Utcára kiszökött kutya miatt alakult ki szóváltás a terheltek és a sértett között. Tettlegességig fajult a konfliktus, amelynek során a sértett életveszélyes sérülést szenvedett, majd nem sokkal később a kórházban meghalt. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a terheltek ellen a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2025. május 6-án megtartott előkészítő ülésen hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

Nem jogerősen bűnösnek mondta ki a Szegedi Törvényszék T.S. vádlottat lopás vétségében, 2 rendbeli, folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntettében, valamint aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, ezért őt életfogytig tartó  szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság ítéletében megállapította, hogy a vádlott leghamarabb 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság az ügyben három vádirat alapján hozott ítéletet, melyek lényege szerint:

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt Sz. L. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokú ítéletét. A vádlott testi sértésként értékelt cselekményét folytatólagosan elkövetett testi sértésnek minősítette a táblabíróság. 

Nem változott a vádlottra kiszabott büntetés, ami így jogerősen életfogytig tartó fegyház, Magyarország területéről történő 10 év kiutasítás és 10 év közügyektől eltiltás lett. A bíróság kimondta, hogy a vádlott legkorábban 28 év elteltével bocsátható feltételesen szabadságra.

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt H. A. S. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. A vádlott jogerős büntetése – az elsőfokon kiszabott 14 év fegyház helyett – 16 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett. 

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a minősített emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt fiatalkorú J. L. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. Az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetéseken – a 11 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés büntetésen és a 10 év közügyektől eltiltáson – azonban nem változtatott az ítélőtábla.

2024. 05. 22.

A Tatabányai Járásbíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki egy rendezvényen sörrel öntötte le a polgárőrt. A bíróság a vádlottat 1 év 8 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, a próbaidő tartamára elrendelte a pártfogó felügyeletét, valamint külön magatartási szabályként írta elő indulatkezelési tréningen történő részvételét. Az ítélet jogerős.