Részletes keresés

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2019. február 19-én helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, melyben a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól felmentette E. G. vádlottat.

Térfigyelő kamerák segítségével fogták el a rablót – letartóztatását rendelte el a járásbíróság  

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája november 30-ig rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint október 23-án Miskolcon, a nyílt utcán téphette ki a sértett nyakából annak aranyláncát. 

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú bíróság végzését, így április 20-ig előzetes letartóztatásban marad az a férfi, aki 2017. március 18-án Budapesten, a Szentendrei úton nagy sebességgel belerohant egy előtte álló autóba. A baleset következtében az álló autóban ülő két utas életét vesztette.
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akiket a Nagykőrösi Rendőrkapitányság erőszakkal csoportosan, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével gyanúsít. 

A Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa nem jogerősen elrendelte annak a tíz határrendésznek a házi őrizetét, akiket üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak házi őrizete 2017. június hó 17. napjáig tart. 
 
A bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, annak a férfinek, aki a gyanú szerint 2016. december 29-én este kirabolta egy menetrend szerint közlekedő, távolsági autóbusz vezetőjét.
 
Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája, a Heves Megyei Főügyészség indítványára 30 napra, 2017. február 03. napjáig elrendelte O. T. 33 éves gyanúsított előzetes letartóztatását.
 

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a férfinak a büntetőügye, aki 2017. szeptember 26-án délelőtt bombariadót csinált a törvényszék Szolnoki Járásbíróságnak és a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak is otthont adó Kossuth úti épületében.

A férfi nem akarta, hogy egy másik büntetőügyében a Szolnoki Járásbíróság aznap tárgyalást tartson, ezért reggel nyolc órakor felhívta a 112-es segélyhívószámot, és azt a mondta a telefonba, hogy „tudomásom van arról, hogy a Szolnoki Járásbíróságon bomba van elrejtve”, amit többször megismételt. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa helybenhagyta a elsőfokú bíróság ítéletét.
Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2016 októberében V. S. vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
 

A Miskolci Törvényszék döntése értelmében továbbra is indokolt a letartóztatása annak a nőnek, aki 2020. április 22-én többször megszúrta ismerősét Rudabányán.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
 

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.
 
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2018 februárjában H. I. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 3 év 6 hónap fogházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett.
 

A Miskolci Járásbíróság 2016. február hó 9. napján ítéletet hirdetett M. L. és társa ellen sikkasztás bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben. A vádirati tényállás szerint a vádlottak egy építőipari kft. vezetői voltak, mely cég új építésű ingatlanok kivitelezésével foglalkozott. A Kft. 2008-ban hitelszerződést kötött egy pénzintézettel Miskolcon egy 20 lakásos társasház, 18 állásos teremgarázs felépítésének finanszírozására. Ezzel kapcsolatosan további szerződések, megállapodások megkötésére került sor a pénzintézet és a Kft. között.

B. Gy. és társai ellen terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásban a Fővárosi Törvényszék 2016. augusztus 30., kedd 9.00 órára tárgyalást tűzött ki. A tárgyalás helyszíne: Fővárosi Törvényszék, Markó utca 27. II. emelet 36. A tárgyaláson a bíróság ítéletet hirdet. 
 

Ítéletet hirdetett a Miskolci Törvényszék 2019. január 3-án annak a vádlottnak az ügyében, aki Hangonyban, 2016 augusztusában életveszélyesen megsebesítette haragosát.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a testvérpárnak, akiket egy Mezőcsáton történt rablással gyanúsítanak.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2016 áprilisában M. J. Cs. I.r. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete miatt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. O. I. II.r. vádlottat garázdaság bűntette miatt 375.000.-Ft pénzbüntetésre ítélte. I.r. vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen I.r. vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Az első fokon eljárt Mátészalkai Járásbíróság 2016 februárjában V. S.vádlottat közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 750.000.-Ft pénzbüntetésre ítélte. A másodfokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2016 májusában a vádlottat a közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vád alól felmentette. Az ítélet ellen az ügyész a felmentés miatt, a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása érdekében fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2014 szeptemberében a vádlott délelőtt személygépkocsijával Mátészalkán közlekedett.
Nem jogerősen 7 év börtönbüntetésre ítélte a Miskolci Törvényszék elsőfokú tanácsa azt a férfit, aki 2016. márciusában mellkason szúrta haragosát.
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. július 24-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. augusztus 24-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda szexuális visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz.