Részletes keresés

A vádlott 2018 őszén a kocsmába menet hanyatt lökte barátját, aki fejsérülése következtében végül életét vesztette. A Zalaegerszegi Törvényszék 2019. október 21-én hozott ítéletet az ügyben. 

Az Érdi Járásbíróság 2019. november 13-án folytatólagos és nyilvános tárgyalásokat követően ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, akit halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolt a Budakörnyéki Járási Ügyészség Közlekedési Ügyek Csoportja.

Különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi törvényszék 2019. március 20-án M. F. svájci állampolgárságú vádlottat, és ezért őt 5 év 6 hónap börtönre és 6 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

A Nyíregyházi Törvényszék 2020. február 21-én dr. M. A. vádlott bűnösségét érintően az elsőfokú bíróság ítéletet helybenhagyta.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. május 27-én az orvost foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 1 év 2 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélte, és 2 évre eltiltotta az aneszteziológiai orvosi foglalkozástól. A bíróság a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra letartóztatta azt a nőt, aki a gyanú szerint április 10-én éjjel azért gyújtott fel egy miskolci házat, hogy a bennlakókat megölje. 

A Szolnoki Járásbíróság 2017. április 3-án meghozott ítéletével felfegyverkezve elkövetett garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek, és 6 hónap – végrehajtásában 1 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, azt a férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint 2016. május 22-én 20 óra 15 perc körüli időben egy rákóczifalvai söröző udvarán hangosan szidalmazott, arcon fejelt, majd ollóval sebesített meg egy másik férfit. 
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak férfinak a letartóztatását, akit szexuális erőszak bűntettével gyanúsítanak.

Az Egri Törvényszék a 2017. április 25-én meghozott másodfokú ítéletével az Egri Járásbíróság ítéletét a vádlott által elkövetett bűncselekmények minősítése vonatkozásában részben megváltoztatta, és szexuális erőszak bűntettének kísérletében, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében, több rendbeli szeméremsértés vétségében és szeméremsértés vétségének kísérletében állapította meg a vádlott felelősségét.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2020. május 31-én egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a négy férfinak, akikkel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék Sz. Á. vádlottat, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, megállapítva, hogy a szabadságvesztésből leghamarabb 40 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A Miskolci Törvényszék 2017. június 19. napján hirdetett ítéletet annak a fiatalkorú vádlottnak az ügyében, akivel szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás.
 

A Debreceni Ítélőtábla tanácsa tárgyalás és orvosszakértő meghallgatása után, tanácsülésen megváltoztatta a Debreceni Törvényszék ítéletét. A vádlott bűncselekményét halált okozó testi sértés bűntette helyett különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének minősítette. Ezért a vádlott szabadságvesztés büntetését 18 év fegyházra súlyosította. Az ítélőtábla az ügyész indítványával szemben ugyanakkor nem látta megállapíthatónak a védekezésre korlátozottan képes személy sérelmére való elkövetést és életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására sem látott indokot.

Letartóztatta azokat a gyanúsítottakat a Budakörnyéki Járásbíróság, akikkel szemben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyomoz.

Nem tudta feldolgozni a szakítást az a férfi, aki életveszélyes fenyegetéseit akarta beváltani a volt élettársával szemben. Az éj leple alatt vette célba a nő otthonát, ahol az asszonyt és annak lányát is bántalmazta. Letartóztatta a bíróság a terheltet, aki ellen a Dunakeszi Rendőrkapitányság erőszakkal, éjjel, felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz.

Az Esztergomi Járásbíróság 2 év börtönbüntetésre ítélte és mellékbüntetésként 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától azt a nőt, aki egy társkereső oldalon megismert férfivel szemben követett el csalást. A bíróság továbbá kötelezte a vádlottat a sértett kárának megfizetésére is. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, míg a vádlott és a védője felmentésért, illetve enyhítésért jelentett be fellebbezést, így az nem jogerős.

Hirdetésre jelentkezve vált embercsempésszé a gyanúsított. Karrierjének a magyar rendőrök egy ellenőrzés során vetettek véget. Letartóztatta a bíróság a belorusz férfit, aki ellen vagyoni haszonszerzés végett több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság indított eljárást. 

Megfojtotta, majd elrejtette édesanyja holttestét a gyanúsított. Ezt követően valótlanul az asszony eltűnését jelentette be a hatóságnak. 2025. január 23-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt nyomoz.

A Debreceni Járásbíróság büntetővégzés meghozatalával – tárgyalás mellőzésével – ítélt el egy férfit kábítószer-kereskedelem bűntette és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2023. június 22-én tartott nyilvános ülésén – kisebb részben megváltoztatva a Paksi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – rablás bűntette miatt 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 200 napi tétel, összesen 300.000 forint pénzbüntetésre ítélt jogerősen egy húszas éveiben járó férfit. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette, továbbá elrendelte a próbaidő tartamára a vádlott pártfogó felügyeletét.

Megváltoztatta a Miskolci Törvényszék másodfokú büntető tanácsa a bűnszövetségben, fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt R. B. és társai ellen indult büntetőügyben a Hajdúböszörményi Járásbíróság ítéletét.