Részletes keresés

A vádlott 2015 januárjától dolgozott abban a Nemzeti Dohányboltban, amelyet később kirabolt. 2015. február 14. napján a vádlott sötét ruházatot vett fel, a fejére egy fekete, szemeinél kivágott fekete sapkát húzott és egy játékpisztolyt fogott a kezébe. Így ment be az üzletbe, ahol az eladó meglepettségét kihasználva a pulton átnyúlt, kinyitotta a kasszát és 382.000 forint készpénzt tulajdonított el. Ezt követően kisebb dulakodás alakult ki a vádlott és az alkalmazott között.
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. február 21-én egy hónapra elrendelte annak a három férfinak az előzetes letartóztatását, akik ellen a Budapesti IX. kerületi Rendőrkapitányság eljárást folytat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt.
 

A Budapest Környéki Törvényszék 2018. szeptember 5-én megtartott nyilvános tárgyalásán az I. r. vádlottat bűnösnek találta különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, a II. r. vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, mint bűnsegédet. Ezért a bíróság az I. r. vádlott esetében 8 év börtönbüntetést, valamint 6 év közügyektől eltiltás mellékbüntetést, a II. r. vádlott esetében 2 év 6 hónap börtönbüntetést és 2 év közügyektől eltiltás mellékbüntetést szabott ki.

Tárgyalás: január 16. szerda
9 óra – fszt. 11-es tárgyaló
Gyurisné dr. Komlóssy Éva büntető tanácsa
Csalás és más bűncselekmények Bács-Kiskun megyében

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. II.r. vádlott börtönbüntetését 2 évre enyhítette és annak végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. A vádlott közügyektől eltiltását mellőzte. Egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.

Megütötte, majd elvette a nő pénzét a férfi, aki kocsival akarta elhagyni a veszekedés helyszínét. Amikor az asszony utána ugrott, a vádlott kirúgta őt a mozgó járműből. Sérüléseibe a sértett majdnem belehalt, ezért az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen. A Budapest Környéki Törvényszék 2021. február 9-én megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet az ügyben.

A Fővárosi Törvényszék jogerős végzésével elrendelte egy német állampolgárságú férfi átadási letartóztatását és egyszerűsített eljárásban történő átadását a német hatóságoknak. A terheltet 2017. május 15-én Magyarországon vette őrizetbe a Soproni Rendőrkapitányság európai elfogatóparancs alapján.
 
Az Esztergomi Járásbíróság 2017. május 23. napján hozott ítéletével D.G. vádlottat halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte, 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.
 
Az Egri Törvényszék a 2017. június 27-én meghozott másodfokú végzésével a Füzesabonyi Járásbíróság ítéletét helybenhagyta. A Füzesabonyi Járásbíróság a 2017. január 10-én kihirdetett ítéletével az előzetes letartóztatásban lévő vádlottat rablás bűntette és magánlaksértés bűntette miatt hat év hat hónap fegyházbüntetésre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte.

Építkezési brigádot szervezett a vádlott, aki szóváltásba, majd összetűzésbe keveredett az egyik férfival. Amikor agresszívan visszatért a helyszínre, azonnal megütötte a kaput nyitó sértettet, mivel azt hitte, a vele konfliktusba kerülő férfi áll előtte. A terhelt ellen az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat, a Budapest Környéki Törvényszék 2021. június 25-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán ítéletet hirdetett az ügyben.

A Debreceni Ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és megállapította, hogy a vádlott legkorábban 30 év kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg és helyesen minősítette a cselekményt. A vádlott nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére követte el a bűncselekményt, így a társadalom védelme és a prevenció érdekében helyes az, hogy életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Miskolci Törvényszék.

A Szombathelyi Járásbíróság vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult ügyben egy hónapra elrendelte egy szerb férfi letartóztatását.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
 

A Szolnoki Törvényszéken nemrég jogerősen lezárult annak a büntetlen előéletű nyugdíjas férfinak a büntetőügye, aki három ló megvásárlásának hamis ígéretével és nagynénje szintén valótlan halálhírével több mint másfél millió forintot csalt ki egy gyanútlan lókereskedőtől.

Az eset 2015 augusztusában a háromezer fős Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban, Besenyszögön történt. A nyugdíjas férfi abban állapodott meg a gazdával, hogy megveszi az egyik 600 ezer forint értékű csődörét és az egyik 250 ezer forint értékű kancáját, de ténylegesen csak 100 ezer forintot fizetett értük. 

Az Egri Törvényszék Sz. A. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt kettő év hat hónap börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Ceglédi Járásbíróság 2020. június 18-án előkészítő ülésen hozott ítéletet halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügy I. rendű vádlottja tekintetében, a II. rendű vádlott nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 32 éves veszprémi férfinak, akivel szemben garázdaság vétsége miatt folyik büntetőeljárás.

A Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2022. szeptember 28-án hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, akit első fokon az Érdi Járásbíróság 2022. január 5-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán szexuális kényszerítés bűntettének kísérletében, pornográf felvétel megszerzésével elkövetett gyermekpornográfia bűntettében és rablással elkövetett gyermekpornográfia bűntettében mondott ki bűnösnek, és ezért őt – halmazati büntetésül – 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt.

Egymás után két járművet is eltulajdonított a gyanúsított. Az egyik cselekmény miatt összeveszett néhány ismerősével, majd testvéreivel, rendbontások közepette fenyegette meg a három férfit. 2023. március 3-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a gyanúsítottat, aki ellen a Ceglédi Rendőrkapitányság nagyobb értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz.

Nem ismerte be a bűnösségét a 2023. május 30-án tartott előkészítő ülésen az a terhelt, akit az egyik óbudai vendégházban másfél évvel ezelőtt elkövetett emberöléssel vádolnak. A bizonyítási indítványok elhangzását követően a Fővárosi Törvényszék tárgyalásra utalta az ügyet.