Részletes keresés

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a  - korábban - ügyvéd foglalkozású férfinak az előzetes letartóztatását, akit ügyfelei sérelmére elkövetett csalás és sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2014. december 13-ig tart.
 

A Debreceni Járásbíróság június 17-én távollétében bűnösnek mondta ki G. P.-t társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében, társtettesként elkövetett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettében. Halmazati büntetésül - mint bűnszervezet vezetőjét - 8 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá 39 millió forint és egyéb értéktárgyak vagyonelkobzását is elrendelte a bíróság.

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónapra – 2021. április 28-ig – meghosszabbította annak a nőnek a letartóztatását, akit rablás bűntettével gyanúsít az ügyészség. 

Hatósági személy bántalmazása miatt ítélt el egy férfit a Tapolcai Járásbíróság. Az 52 éves vádlottra hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki a bíróság.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen 1 rendbeli felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és 1 rendbeli személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt a különös visszaeső vádlottat halmazati büntetésül 70 nap elzárásra ítélte.

A vádlott 2021. március 17-én este, ittas állapotban, Szombathelyen, az interneten keresztül azzal fenyegette meg a lánya gyermekvédelmi gyámját, hogy „az életedet fogom elvenni”. A vádlott fenti fenyegetése a sértettben komoly félelmet keltett.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntette miatt V. P. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 18 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás lett.
 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a halált okozó testi sértés bűntette miatt a büntetlen előéletű K. R. Á. vádlott ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék elsőfokú ítéletét. Az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamát 5 évről 4 évre enyhítette, míg a vádlottal szemben kiszabott közügyektől eltiltás tartamát nem módosította az ítélőtábla, az maradt 5 év. 

Év
2011
Közlöny
File
A Tatabányai Járásbíróság 2016. május 4-én egy hónap időtartamra elrendelte annak a 31 éves tatabányai férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. március 19. és március 26. között három alkalommal, majd 2016. január 26. és március 7. között ugyancsak három alkalommal e-mailen azzal fenyegette meg a tatabányai Bárdos László Gimnáziumot, hogy bomba fog robbanni az épületben.
 

A Székesfehérvári Törvényszék 2018. november 21-én hirdetett ítéletet a szexuális erőszak bűntette és további bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.
 
Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott 1990-től kezdődően 26 éven át volt a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola igazgatója és egyben az ott elhelyezett kiskorú gyermekek gyámja. A II. rendű vádlott 2015. augusztustól 2016. márciusig gyermek- és ifjúságvédelmi asszisztensként dolgozott az intézményben.

A Miskolci Járásbíróság bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki a gyermekét fegyelmező pedagógust többször megütötte.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott lányát 2019. február 8-án az iskola testnevelőtanára tanítási időben az intézményvezető elé akarta vinni, mivel a tanuló fegyelmi vétséget követett el, nem akart eleget tenni a pedagógus utasításának.

Kép

Ismét sikeresen vizsgázott a bírósági távmeghallgatások megtartására kialakított “Via videó” rendszer a Miskolci Törvényszéken. 2019. január 21-én öt - a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben jogerős szabadságvesztését töltő - elítélt feltételes szabadságra bocsátásának kérdésében döntött távmeghallgatás keretében a Miskolci Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportjának bírája.

A Pásztói Járásbíróság - tárgyalás mellőzésével - 1 év, végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt egy pásztói férfival szemben.