Részletes keresés

Az első tárgyalást tartotta ma a Budapest Környéki Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki a vád szerint 2011 és 2013 között molesztálta saját kisfiát.
 
A Pest Megyei Főügyészség nevelése alatt álló, 12. életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat a most 41 éves férfi ellen.
 

A vádlott ellenőrizetlenül szedett gyógyszereket tartott magánál, melyeket feszült, zaklatott és ideges állapotában gyakran használt. A vádlott szerette gyermekét, igyekezett gondoskodni róla, azonban nehezen viselte a gondozással járó nehézségeket, mely főként a csecsemő sírásakor ingerült viselkedésében mutatkozott meg. 2016. október 8-án a vádlott gyermekével egyedül maradt a bérelt szobájukban, egyre rosszabbul érezte magát, 11 óra után sorra „kapkodta be” a nála lévő antidepresszáns gyógyszert, melyből késő délutánig 6-8 tablettát bevett.

A vádlottnak a férjével kilenc közös gyermeke született. A férj nemzetközi gépjárművezetőként dolgozott, rendszeresen hosszabb időre távol volt. A vádlott magatartása a harmadik terhességétől megváltozott, férje, családja, környezete előtt titkolta a terhességeit. A vádlott 2003-ban is teherbe esett, mely tényt sikerrel titkolta el a családja elől, terhesgondozásra sem járt. 2003. október 13-án éjjel a vádlott hasi fájdalmakra és vérzésre ébredt, majd megindult a szülés, és megszülte életképes fiú gyermekét.
A Miskolci Törvényszék elsőfokú tanácsa tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folyamatban volt büntetőeljárásban hirdetett ítéletet 2017. március 13-án.
 
Az Egri Törvényszék a 2017. március 28-án meghozott másodfokú ítéletével az Egri Járásbíróság ítéletét a bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezés tekintetében megváltoztatta, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az Egri Járásbíróság a 2016 októberében kihirdetett elsőfokú ítéletével az előzetes letartóztatásban lévő vádlottat rablás bűntette és lopás vétsége miatt négy év hat hónap börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte. 

A feleségét bántalmazó vádlott ellen lépett fel a sértett, akit a vádlott egy 27 cm pengehosszúságú bajonettel a nyílt utcán, a testén több helyen olyan súlyosan megsebesített, hogy a sértett a helyszínen az életét vesztette.

A Szombathelyi Törvényszék a korábban letartóztatásban, majd 2019. október 30-tól előzetes kényszergyógykezelésben lévő G. K. Zs előzetes kényszergyógykezelését az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája távmeghallgatás útján megtartott ülésén 2020. május 20-án három hónappal meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, kizsákmányolás céljából, erőszakkal elkövetett emberkereskedelem bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsít.
 

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott - 24 éves, többszörösen büntetett előéletű férfi- korábbi büntetéséből 2018 októberében szabadult. 2019. szeptember 3-án felkereste apját, a II.r. vádlottat (45 éves, büntetlen előéletű férfi). Együtt italoztak, ennek során a II.r. vádlott azt mondta, hogy a sértett és társai néhány héttel korábban megverték őt. Az ittas állapotban levő I.r. vádlott hazafelé találkozott a közelben dolgozó sértettel, akit számonkért az apja bántalmazása miatt. A sértett tagadta a II.r. vádlott megverését, mire az I.r.

A Debreceni Járásbíróság 2021. december 16-án egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével gyanúsít a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.

A Pécsi Ítélőtábla 14 évre súlyosította annak a férfinak a büntetését, aki 2019-ben fejszével támadt barátjára.

A Szentendrei Járásbíróság 2021. április 30-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet abban az ügyben, amelyben az ügyészség vízi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt emelt vádat. 

Először életveszélyesen megfenyegette, majd megölte a sértettet az idős férfi, aki ellen az ügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat és indítványozta, hogy a bíróság 13 év fegyházbüntetést szabjon ki a vádlottra. Mivel a vádlott beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, ezért a Budapest Környéki Törvényszék az ügy 2022. február 1-én megtartott előkészítő ülésén hirdetett ítéletet az ügyben.

Egymással szövetkezve értékesítették a kábítószert a dílerek. Egyikük megpróbált elmenekülni a tettenéréskor, azonban a rendőrök elfogták a férfit. Négy vádlott ellen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészég. Két terheltre vonatkozóan 2022. április 7-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék hirdetett ítéletet.

A Dámóc településen történt mérgezéses esetekkel összefüggésben gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége és életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt indult büntetőeljárás két gyanúsított ellen. 
 
A Szolnoki Törvényszék helybenhagyta a Karcagi Járásbíróság azon ítéletét, melyben kábítószer birtoklásának vétsége és kóros szenvedélykeltés vétsége miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a harmincas éveiben járó férfit, aki amellett, hogy kábítószert fogyasztott, tizenéves fiataloknak kábító hatású növényi anyagot árult, amitől egyikük függővé vált.
 

Rettegésben és fogságban tartotta élettársát az a férfi, aki rendszeresen bántalmazta is az asszonyt. A terhelt ellen aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt a Monori Rendőrkapitányság indított eljárást, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája pedig 2022. szeptember 9-én a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelte el vele szemben.

A Budakönyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2018. február 9-én elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit kizsákmányolás céljából, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak.
 

A Fővárosi Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt elsőfokon 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, társát pedig ugyanezen bűncselekmény bűnsegédjeként találta bűnösnek, ezért vele szemben 10 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást szabott ki. A bíróság az I.

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2023. június 12-én két rendbeli folytatólagosan elkövetett szeméremsértés, valamint testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek azt a férfit, akit az ügyészség aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettével, valamint folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségével vádolt.