Részletes keresés

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint 2022 júliusában a vádlott alkoholt fogyasztott és arra nyugtatót vett be, majd főzni kezdett.  Amikor a válófélben lévő felesége hazaért újfehértói otthonukba, kérdőre vonta őt ittassága, illetve az otthagyott, elmosatlan kés miatt. A férfi ekkor a vita hevében kivette felesége kezéből a konyhakést és azzal több alkalommal, testszerte megszúrta az asszonyt. A vádlott a helyszínről elmenekült. A később hazaérkező fiatalkorú gyermek találta meg édesanyja holttestét.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2023 októberében a vádlottat tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 13 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott felmentésért, enyhítésért fellebbezett. 

A megállapított tényállás szerint az enyhén értelmi fogyatékos vádlott és élettársa két gyermeket nevelt egy Somogy vármegyei településen egy fürdőszoba és mellékhelyiség nélküli lakóházban. 

A mai napon a Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság ítéletet hirdetett a folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolt Z. S. ügyében.
 
A Budaörsi Járásbíróság 2015. március hó 18. napján bűnösnek mondta ki Z. S. vádlottat folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében, ezért őt a bíróság, - mint különös visszaesőt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés büntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 130 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 134 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 188 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 214 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 215 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 244 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 305 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 318 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 314 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025

A testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt K. I. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2025. április 16-án kihirdetett ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta. A vádlott terhére rótt bűncselekményeket egységesen folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntettének minősítette. A vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát 1 év 4 hónapra enyhítette, a halmazati büntetésre utalást mellőzte, az elsőfokú ítéletet egyebekben helybenhagyta. Ezzel az eljárás jogerősen befejeződött.

A Kisvárdai Járásbíróság nyomozási bírója közokirat-hamisítás bűntette miatt indult ügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. november 11. napjáig.
 

A Fővárosi Törvényszék elrendelte annak a török és szerb állampolgársággal is rendelkező férfi-nak az ideiglenes kiadatási letartóztatását, akivel szemben bűnszervezet létrehozása bűncselek-mények elkövetése céljából, valamint kábítószerek gyártása és kereskedelme miatt a törökországi Canakkale másodfokú Büntető Bíróság bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot.

Kép

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Budapest Környéki Törvényszék (BKT), 2019. május 6-án épületbejárással egybekötött projektbemutatót tartott leendő székházában, a Hungária körút 179-187. szám alatt. A BKT az ország második legnagyobb ügyforgalmú bírósága, illetékességi területe Pest megyében több mint egymillió lakosra terjed ki, így elengedhetetlen a gyors, hatékony és időszerű ítélkezéshez és ügyintézéshez szükséges feltételek megteremtése. Ehhez biztosít lehetőséget az új székház.

2024. 04. 26.

A Pécsi Törvényszék a 2023. november 27-én megtartott nyilvános tárgyaláson kihirdetett ítéletével különös kegyetlenséggel, több emberen, védekezésre képtelen személy sérelmére, társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, rongálás bűntette és két rendbeli rongálás vétsége miatt O. M. elsőrendű vádlottat hét év hat hónap, O. J. másodrendű vádlottat pedig öt év hat hónap fegyházra ítélte. Megállapította, hogy a vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

2024. 03. 11.

A Tatabányai Járásbíróság nyilvános, folytatólagos tárgyaláson rablás bűntette ügyében hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki ivócimboráját rabolta ki. A bíróság a többszörös visszaeső férfit 7 év 6 hónap fegyházbüntetésre, mellékbüntetésként 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint megállapította, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.

Tízezrével tárolt gyermekpornográf videókat és fényképeket különböző meghajtókon egy férfi. Büntetőügyében a másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék 2020. november 6-án hirdetett ítéletet. Elsőfokon a Szigetszentmiklósi Járásbíróság 2019. június 27-én tizennyolcadik életévét be nem töltött személyekről pornográf felvétel átadásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt mondta ki bűnösnek a férfit, amely miatt őt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.