Részletes keresés

2024. 04. 26.

A Tatai Járásbíróság lopás vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki templomból lopta el az adománygyűjtő dobozt. A bíróság a vádlottat, mint többszörös visszaesőt, 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra és 7.165 forint vagyonelkobzásra ítélte, valamint megállapította, hogy a szabadságvesztésből feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet jogerős.

Típus: Ajánlás Sorszám: 9 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2015

Kis értékű követelések európai eljárása

A kis értékű követelések európai eljárása az 5.000 eurót meg nem haladó követelések határokon átnyúló érvényesítésének egyszerűsítése céljából létrehozott bírósági eljárás.

A kis értékű követelések európai eljárásáról szóló részletes tájékoztató itt érhető el.

Az Egri Rendőrkapitányság rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt folytat eljárást a gyanúsítottal szemben. Az ügyben az Egri Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatást, amit az Egri Járásbíróság egy hónapra elrendelt.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 479 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 483 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 10-én kihirdetett ítéletében elutasította a Raiffeisen Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
Pályázási határidő

613.E/2019. (XI. 21.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Fővárosi Törvényszéken 

egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Fővárosi Törvényszéken (a Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégiumba) egy közigazgatási és munkaügyi ügyszakos törvényszéki bírói (781. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a közigazgatási jogi területen szerzett szakismeretnek van jelentősége.

A Székesfehérvári Törvényszék a mai napon meghozott másodfokú ítéletével a kiszabott büntetés tekintetében helybenhagyta a Dunaújvárosi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, melyben a vádlottat 7 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Kiskőrösi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül 1 év börtönre, és 2 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 49 éves pápai férfit, akit fogolyszökéssel vádolt a Kiskőrösi Járási Ügyészség. 

A Nyíregyházi Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott egy szabolcsi településen élt 21 évvel fiatalabb feleségével. Házasságuk 2021 nyarán - a férfi túlzott féltékenysége miatt - megromlott.  2022. január 1-jére virradó éjszaka szóváltásba keveredtek, melynek során a vádlott olyan erővel szorította meg a már ágyban fekvő felesége nyakát, hogy az asszony a helyszínen meghalt. Ezt követően a vádlott öngyilkosságot kísérelt meg eredménytelenül, majd reggel 7 óra körül telefonon értesítette a segélyhívót, hogy megölte a feleségét.

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. január 30. napján tartott nyilvános folytatólagos tárgyaláson, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat – mint többszörös visszaesőt - 1 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet jogerős.

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2021 decemberétől háromszor adott el kábítószert (marihuánát, LSD bélyeget) különböző személyeknek, továbbá három alkalommal az interneten keresztül, külföldről LSD bélyeget, ecstasy tablettákat, speedet rendelt, melyek vételárát kriptovalutában fizette meg az eladónak. A csomagok a posta budapesti repülőtéren lévő központjába érkeztek, ahol azokat lefoglalták. A lefoglalt kábítószer hatóanyagtartalmának együttes mennyisége meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát, annak legalább 357%-a volt.

A Komáromi Járásbíróság a 2024. február 22-én tartott ülésen, a termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklás bűntette miatt indult ügyben, 2 hónappal meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki egy fészerben termesztett kábítószert. A gyanúsított a terhére rótt bűncselekményt visszaesőként, feltételes szabadság próbaideje, valamint ellene folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el, ezért a letartóztatás fenntartása a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés nem végleges, a gyanúsított védője fellebbezést jelentett be.

Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2023 novemberében a vádlottat előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 11 év, fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. A törvényszék az ápolói foglalkozás gyakorlásától véglegesen eltiltotta a vádlottat, aki feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott és a védő felmentés érdekében jelentett be fellebbezést. 

Életfogytig tartó szabadságvesztés helyett 20 év kitöltendő fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla a 2019. április 16-án kihirdetett ítéletével K. L-t, aki nyereségvágyból megölt egy 57 éves nőt csepeli otthonában.

A Fővárosi Törvényszék a 2018. október 03-án kihirdetett ítéletével bűnösnek mondta ki K. L. vádlottat nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében. Ezért őt életfogytig tartó, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy legkorábban 25 év után bocsátható feltételes szabadságra.

A Pécsi Ítélőtábla súlyosította annak a férfinak a büntetését, aki társával együtt 2014. augusztusában megölt és kirabolt egy vállalkozót.

A jogerősen megállapított tényállás szerint az I.r. vádlott 2014 nyarán anyagi nehézségekkel küzdött, ezért létfenntartását különböző vagyon elleni bűncselekmények elkövetése útján kívánta biztosítani. Rendszeresen látogatta a sértett által üzemeltetett büfét, célirányosan megfigyelte a bevétel alakulását, a készpénz kezelésével és a kassza működésével kapcsolatos gyakorlatot. 

A Fővárosi Törvényszék 2021. március 8-án elrendelte annak a lengyel állampolgárnak az átadási letartóztatását és egyszerűsített átadását, akivel szemben a Katowice-i Regionális Bíróság bocsátott ki európai elfogatóparancsot. 

A rendelkezésre álló adatok alapján a terhelt – más személyekkel együttműködve – 2019. november 15. és 2019. november 29. között arra kényszerítette az általuk túszul ejtett sértettet, hogy az átadja nekik a gépjárműveit. A fogvatartott személyt fizikai erőszakot alkalmazva bántalmazták, személyi szabadságától megfosztották. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 451 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 454 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018