Részletes keresés

A Szekszárdi Törvényszék a 2023. október 31-én megtartott tárgyaláson emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indult büntetőügyben hozott kettő vádlottal szemben elsőfokú ítéletet.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte két fiatalkorú gyanúsított letartóztatását az alábbi cselekmények megalapozott gyanúja miatt:

2023. november 23-án 14 óra körül a berentei buszmegállóban várakozó sértettől pénzt követeltek, majd megkísérelték erőszakkal elvenni a kezében tartott mobiltelefonját, azonban azt a sértett a zsebébe tette. Ekkor fenyegetni kezdték, melynek hatására a sértett átadott nekik 310 forintot, továbbá erőszakkal elvettek tőle egy 500 forint értékű bérlettartó tokot.

A Szombathelyi Törvényszék - dr. Varga Roland tanácsa - mától tárgyalja Gy. I. emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult ügyét. 
 
A vádirat ismertetését követően vádlott úgy nyilatkozott, hogy a vádat visszautasítja az emberölésben, bűnösségét a sértett halálában nem ismeri el, viszont a lőfegyverrel visszaélésben igen. Vallomást nem tett, nyomozati vallomását fenntartotta.
 
A 2018. május 2-i tárgyalási napon egy tanú és az I. r. vádlott további kihallgatására került sor. A tanú a titkos információgyűjtés során lehallgatott telefonbeszélgetések bolgár nyelvről magyar nyelvre történő fordításában vett részt.
 
Ítéletet hirdetett 2018. május 3-án a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság annak a két újságírónak a munkaügyi perében, akik a megyei napilap 2016. december 24-i lapszámában megjelent miniszterelnöki interjút követő elbocsátásuk jogszerűségét vitatták.
 
A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. május 14-én nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vád alól felmentette B. T. Z. vádlottat.
 

A Keszthelyi Járásbíróság 2023. április 27. napján megtartott előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki egy tartozás miatt az adóst, annak édesanyját és élettársát is megütötte.

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év – végrehajtásában 2 évre – felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a 34 éves büntetlen előéletű férfit, aki 2022. április 4-én dél körül, ebédelés közben, az asztalnál mellette ülő jóbarátját tréfából hasba ütötte. A cimbora ezen csak nevetett, és megjegyezte, hogy „Csak ennyit tudsz?!”, de később rosszul lett, és másnap reggel rohammentővel kellett kórházba szállítani, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Mint kiderült, az ütés olyan szerencsétlenül érte, hogy a lépét el kellett távolítani.

A Sárvári Járásbíróság garázdaság bűntette és testi sértés vétsége miatt 300.000 forint pénzbüntetésre ítélte azt a vádlottat, aki egy Vas vármegyei településen az önkormányzati épület udvarán tartott falunapi rendezvényen – ittas állapotban – előzetes szóváltást követően a tánctéren a sértettet egy alkalommal tenyérrel nyakon ütötte. A bántalmazás következtében sértett a nyaki gerinc rándulását és húzódását szenvedte el, amely nyolc napon belül gyógyuló könnyű testi sérülés.

Emberölés bűntett kísérlete miatt indult eljárásban tizennégy év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte 2023. július 6-án a Nyíregyházi Törvényszék azt a vádlottat, aki a családjára gyújtotta a házat.

A Hevesi Járásbíróság a mai napon gyorsított eljárásban a 2018. január 14-e óta őrizetben lévő A. R. vádlottat lopás vétsége miatt nyolcvan nap elzárása ítélte.
 
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2018. január 14-én bement a sértett tarnazsadányi házának körbekerített udvarára, és a nyitott melléképületből eltulajdonított egy gyermek kerékpárt és egy szánkót. A bűncselekménnyel okozott kár 20.000,- forint, mely az eljárás során megtérült.
A Hevesi Járásbíróság a mai napon gyorsított eljárásban a 2018. január 14-e óta őrizetben lévő S. J. vádlottat rablás bűntette miatt három év börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte.
 

A Salgótarjáni Járásbíróság lopással megvalósított tulajdon elleni szabálysértés miatt 20 nap elzárást szabott ki egy harminc éves salgótarjáni férfival szemben.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint az eljárás alá vont személy idén február végén, a kora délutáni órákban bement egy salgótarjáni drogériába, ahol a ruházatába rejtett két darab, összesen 33000 forint értékű férfi parfümöt, majd fizetés nélkül távozott az üzletből. 

A Nagykanizsai Járásbíróság a 2023. szeptember 27-én megtartott előkészítő ülésén jogerős ítéletet hozott annak a letartóztatásban lévő tunéziai férfinek az ügyében, aki társaival embereket csempészett Szlovéniába és Ausztriába.

A Kecskeméti Járásbíróság 4 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 39 éves kecskeméti férfit, akivel szemben lopás, jármű önkényes elvétele, valamint rongálás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

A Miskolci Törvényszék ítéletet hirdetett annak a férfinek az ügyében, aki bozótvágó karddal támadt ismerősére Arlón.
 
A Veszprémi Törvényszék 2018. február 1-jén kihirdetett ítéletében M. S. vádlottat kereskedéssel, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette miatt mint különös visszaesőt 7 év fegyházbüntetésre és 600 000 forint pénzbüntetésre, mellékbüntetésül 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság a szabadságvesztésbe a vádlott által 2016 decembere óta átadási letartóztatásban és előzetes fogvatartásban töltött időt beszámította. Megállapította, hogy a vádlott a kiszabott szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. április 12-én tartott ülésen, emberölés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben egy hónapra elrendelte az ukrán állampolgárságú gyanúsított letartóztatását. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint a bizonyítás meghiúsításának veszélye miatt indokolt. A végzést az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a védő az ülésen nem volt jelen. A védő részére 3 nap biztosított a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

A Tatabányai Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki márkás parfümöket lopott a drogériából. 

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban megtartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével az elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntette, két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette, társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntette, bűnsegédként elkövetett testi sértés bűntette, okirattal visszaélés vétsége miatt – mint többszörös visszaesőt – halmazati büntetésül tizenegy év hat hónap fegyházra és tíz év közügyek gyakorlásától eltiltásra, a másodrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett rablás bűntette, két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette, bűnsegé