Részletes keresés

Pályázási határidő

A Szolnoki Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

A 2016 májusában meghalt gyöngyösi kislány ügyének tárgyalását az Egri Törvényszék megkezdi. A bíróság a büntetőügyben 2017. február 08., 15. és 22. napokon tárgyalást tart. Az első tárgyalási napon várhatóan a vádirat ismertetését követően a vádlottak kihallgatására fog sor kerülni, míg a másik két februári tárgyalásra a bíróság a tanúkat idézte meg.
 

A Pécsi Járásbíróság 2019. június 26-án kihirdetett ítéletével a vádlott férfit magánokirat hamistás vétsége miatt megrovásban részesítette.

A Pécsi Járásbíróság 2019. július 5-én egy hónapra elrendelte B. Zs. T. gyanúsított letartóztatását kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított férfi 2019. június 26-án 7.30 és 16.30 óra közötti időben az ajtó felfeszítésével behatolt a feljelentő kozármislenyi családi házába, ott kutatott, majd magával vitt egy laptopot, tablet-et, pendrive-ot, eozin szobrot és vázákat, ékszereket, karórákat, valamint egy üveg unicumot és egy üveg whiskyt, továbbá 8.000 forint készpénzt.

A Pécsi Járásbíróság 2019. július 25-én egy hónapra elrendelte A.Gy.I. elsőrendű gyanúsított, valamint a fiatalkorú I.J. másodrendű gyanúsított letartóztatását kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit egy idén májusban történt lopás elkövetésének gyanúja miatt már bűnügyi felügyelet alá helyezett.  

A Szekszárdi Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2019. április hó 17.

A Balassagyarmati Járásbíróság a 2019. június 7-én megtartott tárgyaláson a vádlottat mint visszaesőt súlyos testi sértés kísérlete miatt 1 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, és 2 év időtartamban eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A járásbíróság a vádirati tényállást megalapozottnak találta, amely szerint a vádlott a sértettel a Balassagyarmati Fegyház- és Börtönben töltötték 2017 nyarán a szabadságvesztés büntetésüket, melynek során az Ipoly Cipőgyár Kesztyű részlegében végeztek munkát.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2019. június 18-án hozott jogerős elsőfokú ítéletet annak a három fiatalnak a perében, akik az egyik megyeszékhelyi parkban verekedtek.

2019. június 20-án délután a Szombathelyi Törvényszéken Gy. I. vádlott ellen emberölés bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt folyamatban lévő büntető eljárás a perbeszédekkel folytatódott.

2019. június 21-én 13 órakor a Szombathelyi Törvényszék ítéletet hirdet.

Szombathely, 2019. június 20.

Szombathelyi Törvényszék Sajtóosztály

A Siklósi Járásbíróság a 2019. május 28-án tartott tárgyaláson G.V. vádlottat testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek és ezért 1 év 8 hónapra próbára bocsátotta.

A Budaörsi Járási Ügyészség indítványt tett hét személy: két nő és öt férfi előzetes letartóztatására, akik Érden kábítószer kereskedéssel foglalkoztak. Felnőtteknek és gyermekeknek „kristályt” és „biofüvet” árultak.
 

Megismételt eljárás során 2019. május 7-én hozott ítéletet a Zalaegerszegi Törvényszék azoknak a férfiaknak az ügyében, akiket még 2011-ben egy röntgengép beszerzése kapcsán vádoltak meg csalással. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. március 5-ig – elrendelte annak a kínai állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak.

A Pécsi Járásbíróság 2019. december 23-án egy hónapra elrendelte fk. P. A. letartóztatását a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A Pécsi Járásbíróság 2020. január 6-án egy hónapra elrendelte H.H.A. szír állampolgár gyanúsított letartóztatását embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. 

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. január 7-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyaláson hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiket a Pest Megyei Főügyészség jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolt. 

A bíróság az I. r., II. r., III. r. és IV. r. vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérletében. A törvényszék H. A. I. rendű vádlottat 6 év 8 hónap fegyházbüntetésre és 8 évi Magyarország területéről való kiutasításra ítélte. 

A Szolnoki Járásbíróság 2019. november 11-én tulajdon elleni szabálysértés miatt 150 óra közérdekű munkát szabott ki, azzal a büntetett előéletű negyvenes éveiben járó nővel szemben, aki nemrég több mint 30 ezer forintnyi édességet lopott az egyik szolnoki nagyáruházból.

Az asszony 2019. november 9-én nem sokkal dél előtt ment be az áruházba, ahol 5 doboz szaloncukrot, 2 doboz csokoládé desszertet és 45 db Kindertojást rejtett a táskájába, majd fizetés nélkül kifelé indult. 

A Miskolci Járásbíróság a mai napon ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki egy borsod megyei településen engedély és képesítés nélkül javított egy pótkocsit, melynek lezuhanó puttonya maga alá temette az ott tartózkodó sértettet.