Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 667 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
2024. 11. 22.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2024. november 20-án tartott tárgyalásán – megváltoztatva, jelentősen enyhítve a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – csalás bűntette miatt jogerősen megrovásban részesített egy hatvanas évei elején járó férfit. 

Tisztelt Ügyfeleink!

A Budapest Környéki Törvényszék Székházába (1146 Budapest, Hungária krt. 179-187.) 2024. május 21. napjától az „A” épület főbejáratán lehet belépni és itt lehet az épületből távozni.

A mozgásukban korlátozott személyek a gépkocsibehajtó sorompón keresztül tudnak belépni a bírósági Székház udvarára, majd az „A” vagy „B” épület alagsori (-1 szint) bejáratán juthatnak be az épületbe az Őrszolgálat segítségével, ezt követően az épületben lift áll rendelkezésükre.

2024. 06. 06.

A Fővárosi Törvényszék jogerősen 5 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádoltak. A terheltet végleges hatállyal eltiltották a közúti járművezetéstől is.

2024. 05. 02.

Féltékenységből húsklopfolóval és késsel támadt fitneszmodell feleségére, most különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban tizenhét év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék az ügy vádlottját.

A Szolnoki Törvényszék Kossuth úti épületének külső felújításához kapcsolódóan, a kivitelező tájékoztatása szerint, e héten pénteken, 2025. május hó 23. napján reggel 7:00-16:00 óráig lezárásra kerül a Dózsa György utca.

Ezzel egyidejűleg, szintén aznap, 2025. május hó 23. napján 7:00 órától lezárásra kerülnek a Dr. Kronberg János utcában, a bíróságépület mellett található parkolók. Ezen rész vonatkozásában a lezárás tartósabban fennáll majd, előreláthatóan 2025. szeptember hó 30. napjáig tart majd.

 

Szolnok, 2025. május 20.

Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya

 

Év: 2012 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
2025. 05. 13.

A Veszprémi Törvényszék enyhítette az Ajkai Járásbíróság ítéletét, és 1 év 2 hónap helyett 11 havi börtönbüntetésre ítélte sikkasztás bűntette miatt azt a 43 éves segesdi férfit, aki átverte a házaspárt, akiknél dolgozott. Egyebekben a törvényszék az elsőfokú döntést helybenhagyta, mely értelmében a vádlottat a bíróság 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá elrendelte a korábban – szintén sikkasztás bűntette miatt – kiszabott 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetés utólagos végrehajtását. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottat a bűncselekménnyel okozott kár sértett-magánfél részére történő megtérítésére, valamint az ezzel kapcsolatban felmerült eljárási illeték megfizetésére.

A képzési rendszer célja, hogy szervezett és átlátható keretek között hozzájáruljon ahhoz, hogy a bírósági szervezetrendszer teljesíthesse Magyarország Alaptörvényének 25. cikk (1) bekezdésében foglalt kötelezettségét, vagyis időszerű és magas színvonalú ítélkezési tevékenységet folytasson.

Év: 2019 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 389 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 112 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 114 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 394 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024