Részletes keresés

Március 9-én, pénteken a 2018. február 16-i tárgyalási napon már részben ismertetett, a XXI. vádponthoz, valamint a XXII. vádponthoz kapcsolódó telefonbeszélgetések lejátszására került sor, amelyekből kiderült, hogy a szállítások végrehajtását defekt, közlekedési baleset és üldöző rendőrök is nehezítették.
 
A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa ítéletet hozott F. R. vádlottal szemben  kapcsolati erőszak bűntette miatt. A törvényszék a korábban elsőfokon kiszabott 4 év börtönbüntetést és 4 év közügyektől eltiltás mellékbüntetést helybenhagyta.
 
A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2017. szeptember 8-án hozott határozatot azzal a gyanúsítottal szemben, akit az egy nappal ezelőtti, Nagykanizsán történt emberöléssel gyanúsítanak. Az emberölés bűntettével gyanúsított férfit - tekintettel a szökés, elrejtőzés veszélyére, illetve  az eljárás során jelenlétének biztosítására -  a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. 
 

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája 2023. június 2-án 1 hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok alapján május 31-én éjjel egy tatabányai lakásban egy 7 cm pengehosszúságú késsel nyakon szúrt egy férfit.

A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése indokolt, mivel a gyanúsított a jelen ügy tárgyát képező bűncselekményt két büntetőeljárás hatálya alatt követte el, illetve állandó lakhellyel nem rendelkezik, a kiérkező rendőrök elől szökni próbált, így fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye is. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. február 28-án tartott ülésen, 3 hónappal meghosszabbította annak a nőnek a letartóztatását, aki egy tatabányai férfit szúrt nyakon. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás fenntartása indokolt, mivel a gyanúsított a jelen ügy tárgyát képező bűncselekményt két büntetőeljárás hatálya alatt követte el, állandó lakhellyel nem rendelkezik, illetve a helyszínre érkező rendőrök elől megpróbált elszökni. A végzés nem végleges, a gyanúsított fellebbezést jelentett be, a védő az ülésen nem volt jelen.

Az 5 vádlottal szemben emberrablás bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntette miatt indult büntetőügyben a Veszprémi Törvényszék 2018. június 27-én hirdetett ítéletet.

A bíróság a vádiratban foglalt minősítéssel szemben személyi szabadság megsértésének bűntettében, valamint súlyos testi sértés bűntettében állapította meg a vádlottak bűnösségét – amely cselekményeket a vádlottak egy része társtettesként, míg mások bűnsegédként követtek el.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 411 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2015

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 37 éves nőnek, akit rablással gyanúsítanak.



A megalapozott gyanú szerint a nő 2023. április 19-én közös lakásuk előtt megtámadta a mozgáskorlátozott, kerekesszékes édesanyját, azért, hogy pénzt szerezzen. Megrángatta az idős nő kabátját, a karjait, kicsavarta a kisujját, majd kivett a zsebéből 3.000 forint készpénzt és egy doboz cigarettát. 

2024. 10. 04.

A vádirati tényállás szerint a vádlott azért, hogy a sértett élettársával fennálló viszonyát leplezze, a sértettet több alkalommal mellkason és hason szúrta, majd egy ásóval is fejen ütötte a földön magatehetetlenül fekvő ismerősét. A vádlott a holttestet elásta, és az elhantolás helyét álcázta. A vádlott a sértett mobiltelefonjáról üzenetet küldött a sértett élettársának, hogy elhagyja őt, illetve saját magának, hogy gondoskodjon sértett élettársáról és a gyerekeiről.

A Tatabányai Járásbíróság 2 hónappal – 2021. április 9-ig – meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, akit embercsempészés bűntettével gyanúsítanak.

A vádlott 2017. október óta lakott együtt S.G. sértettel a vádlott házában. Gyakoriak voltak közöttük a viták, veszekedések. 2018 tavaszán a sértett T.T. tanúhoz költözött, akivel érzelmi kapcsolatban állt, de még egy-egy napot a vádlottnál töltött.

A Budapest Környéki Törvényszék büntetőtanácsa 2018. március 5-én -folytatólagos tárgyalást követően- 8 év 6 hónap börtönbüntetésre, és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a nőt, aki élő újszülöttjét szemeteszsákba csavarva hallgattatta el, majd a holttestét több mint egy évig rejtegette. Az ügyészség a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolta meg az asszonyt.
 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az önbíráskodás bűntette és más bűncselekmények miatt a nigériai állampolgárságú N. U. C. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék elsőfokú ítéletét. Az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamát a törvényi minimumra, 2 évre enyhítette, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. A vádlottal szemben kiszabott kiutasítást pedig a megváltozott családi körülményeire tekintettel mellőzte. 

Figyelmetlen vezetés miatt borult fel járművével az a terhelt, aki egy teherkocsival próbált Ausztriába csempészni több mint két tucat szír állampolgárt. Ügyfelei csak összezsúfolódva tudtak elhelyezkedni a járműben, a balesetben pedig többen megsérültek. Letartóztatta a bíróság a sofőrt, aki ellen a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette és más bűncselekmények miatt a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság indított eljárást. 

A mai napon, 2015. december 15-én, hirdetett ítéletet a törvényszék annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki Csernely településen felkereste lakásán a sértettet, akit korábbról már ismert.
 

Ítéletet hozott a Mezőkövesdi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki vásárlás szándékát keltve pénzt követelt és hosszasan bántalmazta a sértetteket egy szomolyai kézműves üzletben.

A Pécsi Járásbíróság 2024. december 13-án elrendelte egy férfi letartóztatását nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2024. december 3-án a késő délutáni órákban Pécsett, egy bevásárlóközpont emeletén található ékszerbolt falfelszínén elhelyezett vitrines ékszertartó szekrényének zárját felfeszítette és onnan eltulajdonított 1 db ékszertálcát rajta 36 darab 14 karátos fehér és sárga arany gyűrűvel. A gyanúsított az üzletből elmenekült, azonban eközben a tálcáról 6 db gyűrű leesett.

Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a nőnek az ügyében, aki leszúrással fenyegetve szerzett érvényt 20 eurós követelésének.