Részletes keresés

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2024 szeptemberében a két vádlottat társtettesként, nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és magánlaksértés vétsége miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a terheltek feltételes szabadságra legkorábban 35 év elteltével bocsáthatóak. Az ítélet ellen a vádlottak felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek.

A Kaposvári Törvényszék helybenhagyta, és ezáltal jogerőre emelkedett a Siófoki Járásbíróság azon ítélete, melyben a 38 éves erőszakos, többször visszaeső vádlottat 3 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélt, egyben megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. 
 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak az 58 éves román férfinak a letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. szeptember 1-jén ismeretlen helyen 23 migráns személyt vett fel egy személygépjárműbe, annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket. A gyanúsítottat Dunavecse környékén járőri igazoltatás során tetten érték és elfogták.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. május 21-én kihirdetett elsőfokú ítéletében M. Tamás Zsolt I. r. vádlottat 12 év fegyházbüntetésre ítélte terrorcselekmény bűntette, rablás bűntette, valamint  lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt. A bíróság ezen túlmenően 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is, valamint 25.960.469 Ft tekintetében vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.

 
A Kazincbarcikai Járásbíróság 2016. május 19-én kihirdetett ítéletével dr. D. P. vádlottat bűnösnek mondta ki testi sértés vétségében és nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében.
 
A Szolnoki Járásbíróság hamis tanúzás bűntette miatt jogerősen 1 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a harmincas éveiben járó büntetlen előéletű törökszentmiklósi férfit, akit hárman is bántalmaztak, egyik támadója meg is késelte, mégis a bíróság előtt tett tanúvallomásában valótlan dolgokat állítva menteni próbálta őket.
 

Németországban prostituáltakat dolgoztató bűnszervezet ügyében hozott nem jogerős ítélet a Gyulai Törvényszék 2024. június 6-án.

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla annak a férfinek az ítéletét, aki 2015-ben ittasan, kábítószer hatása alatt balesetet okozott és utasa életét vesztette, 2016-ban pedig szintén ittasan úgy megütött egy férfit, hogy az elesés következtében szerzett sérülések folytán életét vesztette.

Az ittas állapotban lévő nő 2019. december 8-án este Nyergesújfalun, a Tó utcában autózott. A vádlott a haladási iránya szerint az úttest jobb oldalán, a padkán található beton villanyoszlopnak ütközött, kidöntött egy jelzőtáblát, majd a padkán áthajtva, a Kossuth Lajos utcával párhuzamos kerékpárút szélén állt meg. A vádlott a padkán és a járdán haladása során a gépkocsival a 4 elválasztó dísz oszlopot, egy kerékpártartót és egy kukát is kidöntött.

A nő a cselekmény elkövetésekor közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a külföldi állampolgárságú férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2021. szeptember 2-án egy 13 éves lánnyal erőszakoskodott.

A vádlott a délutáni órákban a Sajóörös és Tiszaújváros közötti útszakaszon az iskolából hazafelé sétáló 13 éves sértett lányt megragadta és szexuálisan próbált közeledni hozzá, ám közben megzavarták, ezért a férfi elmenekült a helyszínről.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 118 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint a férfi és élettársa elhatározták, hogy megszerzik a férfi nagyapjának szerencsejátékon nyert és megtakarított pénzét, valamint az idős sértett megfélemlítésével elérik, hogy lakásából végleg idősek otthonába költözzön. Mindezek érdekében 2019 áprilisában, éjjel megrongálták a sértett ingatlanát, de az idős férfi az ijedtség ellenére sem akart otthonba költözni.

Kép

Az OBH Wagner Gyula Terv 2018. pályázatán, valamint a Jablonszky Ferenc Program 7. pályázatán elnyert támogatási forrásból számos a BKT illetékességi körébe tartozó járásbíróságon valósult meg épületfejlesztés. Az OBH-tól kapott anyagi támogatás mellett a Budapest Környéki Törvényszék saját anyagi keretből is biztosított forrást az energetikai korszerűsítésre. A Monori Járásbíróságon kazánok kerültek beszerelésre.

A Pécsi Járásbíróság 2020. március 16-án egy hónapra elrendelte F. P. K. gyanúsított letartóztatását zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A Pécsi Járásbíróság 2018. június 13-án elrendelte egy mohácsi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének kísérlete és kifosztás bűntettének alapos gyanúja miatt.
 
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2018. június 11-én a hajnali órákban egy pécsi Nemzeti Dohányboltban, az eladót fenyegetve pénzt követelt, majd miután ezt nem kapta meg, verekedésre hívta fel az ott dolgozó sértettet.

A Pécsi Járásbíróság a 2022. január 18-án megtartott tárgyaláson K. Zs. R. vádlottat 2 rendbeli különösen nagy értékre elkövetett lopás bűntette és 3 rendbeli bélyeghamisítás vétsége miatt halmazati büntetésül kettő év börtönre és 4.000.000 forint pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés büntetés végrehajtását öt évi próbaidőre felfüggesztette. Kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült 2.056.522 forint bűnügyi költség megfizetésére, míg a gáz- és áramszolgáltató sértettek által előterjesztett polgári jogi igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasította.

A Fővárosi Törvényszék 2022. március 28-án elrendelte egy orosz állampolgárságú férfinak az ideiglenes kiadatási letartóztatását, aki ellen az egyik szentpétervári kerületi bíróság bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot.

A rendelkezésre álló adatok alapján a terheltet egy 2015 márciusában elkövetett emberölés miatti eljárás lefolytatása érdekében keresik az orosz hatóságok. 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2019. március 24-én egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki néhány nap alatt négy helyre is betört Miskolc és Felsőzsolca területén.

A Debreceni Törvényszék 2019. április 10-én hirdetett határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki 559 sértettől csaknem 2 milliárd forintot csalt ki 2011 és 2013 között.