Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság ülésén úgy rendelkezett, hogy az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2022. szeptember 25-ig elrendeli annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2022. augusztus 23-án a saját kislányát ejtette túszul Soroksáron.

A Pécsi Járásbíróság 2020. május 29-én egy hónapra elrendelte két szír és egy ukrán állampolgár gyanúsított letartóztatását embercsempészés bűntette és embercsempészés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2022. május 9-én ítéletet hirdetett annak a két vádlottnak az ügyében, akik megkínoztak egy kutyát a Hajdú-Bihar megyei Zsákán.

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. április 3-án tartott ülésen, lopás bűntette miatt indult ügyben, két férfi 1-1 hónapra történő letartóztatását rendelte el. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a bűnismétlés, a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt indokolt. A végzés végleges. 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki több tízezer forintot csalt ki a sértettől, egy nem létező banki befektetés megvalósítására.

Az elmúlt héten hat ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a bíróság a vádlottat jogerősen 3 évre, míg a kisebb vagyoni hátrány vétségét megvalósító vádlottat jogerősen 1 évre bocsátotta próbára. 
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2025. május 14-én hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, amelyben a vádlottat felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolta az ügyészség. 

2025. 03. 06.

A bírósági vagy hatósági eljárásban elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt dr. S. Gy. vádlott ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a vád tárgyává tett cselekményt enyhébben minősítette és az alacsonyabb büntetési tételkeretre tekintettel a vádlott szabadságvesztés büntetése tartamát 2 évre enyhítette, melynek végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött.

 

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Hajdúné dr. Iszály Annát 2014. július 1-jétől 2020. június 30-ig a Gyulai Törvényszék Büntető Kollégiumának kollégiumvezetőjévé nevezte ki.

Kép

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 479/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 8. § (3) bekezdésére figyelemmel az Országos Bírósági Hivatal „A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet éves beszámolója és közhasznúsági melléklete" elnevezésű, új nyomtatványokat rendszeresített.

A Szombathelyi Járásbíróság 1  év időtartamra próbára bocsátotta azt a két férfit, akikkel szemben a Szombathelyi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat. Az ügyészség indítványára a bíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésben állapította meg a vádlottak büntetőjogi felelősségét.

2025. 01. 31.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2025. január 30-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben a vádlottat többek között a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás, továbbá kisebb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, több közokirat és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, közokirattal és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségével vádolja az ügyészség.

A Debreceni Járásbíróság 2019. január 22-én előkészítő ülésen ítéletet hirdetett annak a négy vádlottnak az ügyében, akik több debreceni ingatlanba is betörtek, ahonnan több millió forint készpénzzel, ékszerekkel és más értéktárgyakkal távoztak.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott annak a férfinak az ügyében, akit felfegyverkezve elkövetett rablás elkövetésével vádol az ügyészség.

Év
2020
Közlöny
Fájl
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 256 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Tatabányai Törvényszék 2018. szeptember 7-én 13 év 6 hónap fk. börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 8 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a fiatalkorút, aki 2017-ben egy éjszaka megölt két hajléktalant, egyiküktől pedig a telefonját és a táskáját, a másikuktól a cipőit is elvette.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 4 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022