Részletes keresés

Pályázási határidő

Pályázat a Miskolci Törvényszék 
büntetés-végrehajtási csoportvezető bírói (20. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Miskolci Járásbíróság fenntartotta annak a hernádnémeti férfinak a letartóztatását, akivel szemben a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérlete, valamint lopás vétségének kísérlete és rongálás vétsége miatt indult büntetőeljárás.

Az Encsi Járásbíróság szabadságvesztés büntetésre ítélte azokat a vádlottakat, akik 2016. októberében egy romos épületbe csalták a sértettet, majd elvették értékeit. 
 
A Miskolci Törvényszék ítéletet hirdetett abban a polgári perben, melynek I. r. felperese hangfelvételek kiadásával, könnyűzenei tehetségek felkarolásával és menedzselésével foglalkozó gazdasági társaság, míg II. r. felperes ezen cégnek a személyesen közreműködő tagja, az alperes korábbi menedzsere.
 

A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki éheztette, verte, rugdosta kutyáját. 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2023 májusában Kazincbarcikán egy pinceházba költözött, ahová magával vitte közepes méretű kutyáját. Az ebet július elejéig több alkalommal napokra bezárta, víz és élelem nélkül hagyta. Ezen magatartása következtében az állat folyamatosan lesoványodott. A vádlott az állatot rendszeresen bántalmazta, ököllel, karóval, bottal ütötte, rugdosta, nyakörvénél fogva húzta.

A Miskolci Járásbíróság 2017. január 14. napjáig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben lőfegyverrel visszaélés bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt indult büntetőeljárás. 
 
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt indult büntetőeljárás.
 

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a nőnek az ügyében, aki késeléssel fenyegetve próbálta a sértett mobiltelefonját megszerezni, majd ennek sikertelensége után lopási cselekményt is elkövetett. 

A Miskolci Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés miatt jogerősen 7 év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki az egyik ismerősét életveszélyesen bántalmazta egy ifjúsági parkban.

A Miskolci Törvényszék a mai napon ítéletet hozott annak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akivel szemben halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.
 

A Miskolci Törvényszék 2020. november 16-án tartott előkészítő ülést annak a férfinak az ügyében, akivel szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és rablás miatt indult büntetőeljárás.

Az Ózdi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben rémhírterjesztés miatt indult büntetőeljárás. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. augusztus 6-án, a késő esti órákban három társával együtt egy borsodi kistelepülésen található, életvitelszerűen nem lakott ingatlanból műszaki berendezéseket, ékszereket, szerszámokat és kerékpárokat vett magához mintegy fél millió forint értékben. 

A Kazincbarcikai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével próbára bocsátotta a vádlottat, akinek gondatlansága miatt lángra kapott a kislánya haja. 

A Szerencsi Járásbíróság végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki 2021 márciusában Szerencs belterületén elütötte a gyalogátkelőhelyen áthaladó néhai sértettet. 

A Mezőkövesdi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki azzal a vádlottal szemben, aki hátba szúrta ismerősét a közös italozás után. 

A Kazincbarcikai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével pénzbüntetéssel sújtotta azt a két férfit, akik utcai verekedéssel akarták rendezni nézeteltérésüket. 

Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés