A Tatabányai Törvényszék emberölés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal a nővel szemben, aki két alkalommal is késsel szúrta meg a sértett férfit.
Részletes keresés
„Közös jövőt csak együtt építhetünk, ez az esszenciája az egésznek.” – így nyilatkozott a modern, XXI. századi bírói attitűdről az Országos Bírósági Hivatalnak (OBH) dr. Baji Dóra Antónia, a Debreceni Törvényszék bírája.
A K. N. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő 2.B.229/2022. ügyszámú büntetőügyben 2024. április 12-én 9 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart.
A tárgyalás helyszíne: a Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. számú tárgyalóterme.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2024. április 11-én 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. április 11-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
A Debreceni Törvényszék 2024. október 29-én megtartott nyilvános ülésen hirdetett ügydöntő határozatot abban a büntetőügyben, amelynek vádlottja tűzgyújtással akarta felhívni magára a figyelmet a debreceni büntetés-végrehajtási intézetben.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban öt év börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a vádlottat, aki anyja élettársára támadt.
A Tatabányai Törvényszék gyermekpornográfia bűntette miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a letartóztatott férfivel szemben, aki több, mint 11.000 gyermekpornográf felvételt tartott mobiltelefonján, és több felvételt más személyekkel is megosztott. A törvényszék a vádlottat 7 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta minden tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel való foglalkozástól, tevékenységtől és elkobozta tőle azokat a mobiltelefonokat, melyeket a bűncselekmény elkövetéséhez használt. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést, így az nem jogerős.
A Kaposvári Törvényszék 16 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztést szabott ki emberölés bűntette miatt egy 27 éves vádlottal szemben, aki a büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.
A Fővárosi Törvényszék 2024. február 7-én előkészítő ülést tartott egy férfi ügyében, akit előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolnak.
2019. május 15-től a Budapest Környéki Törvényszék illetékességi területéhez tartozó járásbíróságok nyomozási bírói munkáját összevonva a Budakörnyéki Járásbíróság - 4 bíróból álló - nyomozási bírói csoportja látja el.
Spannerné dr. Csatári Zsuzsannát nevezte ki 6 évre a Székesfehérvári Törvényszék elnökhelyettesévé az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Az új elnökhelyettes munkájával az igazságszolgáltatás tekintélyét is szeretné emelni.
A Fővárosi Törvényszék a mai napon kihirdetett mindkét ítéletében megsemmisítette a Kárpátaljáról érkezett menedékes családok – szálláshelyük további állami támogatására vonatkozó – méltányossági kérelmét elutasító döntéseket.