Részletes keresés

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki ivócimborájának okozott életveszélyes sérüléseket.

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Szikszói Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki egy autóbusz vezetőjét szidalmazta, fenyegette, miután az rászólt, hogy halkítsa le az általa hallgatott zenét.

 

 

A Nagykanizsai Járásbíróság 2025. április 3-án előkészítő ülésen tárgyalta és hozott ítéletet annak a nőnek az ügyében, aki több száz embert károsított meg hamis hirdetéseivel.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki egy idős nő fülbevalóját vette el az utcán.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2025. január 28-án a déli órákban a miskolci Szent Anna téren két kezével a fülbevalót kinyitva, kivette az időskorú sértett bal füléből az arany fülbevalóját, és azzal elszaladt a helyszínről. A cselekmény során a sértettnek nem keletkezett sérülése. 

A fülbevalót a nyomozó hatóság később egy zálogházból lefoglalta. 

A Zalaegerszegi Törvényszék 2025. április 29-én hozott nem jogerős ítéletet azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik két évvel ezelőtt ismerősük eszteregnyei házához utaztak, ott kicsalták otthonából az áldozatot, leütötték és kirabolták.

Előkészítő ülésen kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt halmazati büntetésül 3 év börtönre ítélt egy büntetett előéletű férfit a Szombathelyi Járásbíróság, a vádlottal szemben 48.405 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

A Kiskunhalasi Járásbíróság 240.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy nőt, akivel szemben hatóság félrevezetése miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.

A Kazincbarcikai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki megfojtotta az unokaöccse által tartott egyik ebet, amiért az megsebesítette saját kutyáját. 

Felfegyverkezve elkövetett rablás, valamint lopás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, akit a Kecskeméti Járásbíróság 6 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt.

A Debreceni Törvényszék 2019. január 21-én hirdetett ügydöntő határozatot annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki egy hajdúböszörményi tanyán halálos balesetet okozott kukoricarakodás közben. 

A másodfokú bíróság a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége ügyében a Hajdúböszörményi Járásbíróság által 2018. május 8-án hozott ítéletet N. I. vonatkozásában helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság vádlottat 1 év fogházbüntetéssel sújtotta, másfél év próbaidőre felfüggesztve. 

A Pécsi Járásbíróság 2015. február 5-én elrendelte egy 27 és egy 31 éves férfi előzetes letartóztatását a kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt 1 hónap időtartamra.
 

A Pécsi Járásbíróság 2018. szeptember 19-én, K.Cs. vádlottat rablás bűntette miatt 4 év fegyházbüntetésre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére. A terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Szombathelyi Törvényszék hétfőn jogerős ítéletet hozott G. A vádlott ügyében. A bíróság a letartóztatásban lévő vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 12 év - fegyházban végrehajtandó - szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Pályázási határidő

A Gyulai Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2013. augusztus 30-i végzésében egy hónapra elrendelte L. Sándor gyanúsított előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, amelyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség jár el fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt.

Az ügyészség a gyanúsított előzetes letartóztatására, míg a védő L. Sándor házi őrizetének, ill. lakhelyelhagyási tilalom elrendelésére tett indítványt.

A Tatabányai Járásbíróság a 2014. január 10-én megtartott bíróság elé állítás során megállapította, hogy K.K. eljárás alá vont személy - aki a sörözőben rendelt italát nem fizette ki- elkövette a tulajdon elleni (csalás) szabálysértést, ezért 130 (százharminc) óra közérdekű munkával sújtotta, és kötelezte az okozott csalási kár megfizetésére.
A határozat jogerős.

2014. január 13.

A Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály

A vád szerint a vádlott 2010 végén több alkalommal is szerzett kábítószernek minősülő törmeléket, melyet ismeretségi körében akart értékesíteni, valamint 2011 nyarán Budapestre vitette magát egy ismerősével, hogy kábítószert vegyen. Kapcsolatai révén utólagos fizetés mellett kb. 20 gramm speed néven forgalmazott kábítószert szerzett, melyből kb. 1 grammot azonnal el is fogyasztott.

A Miskolci Törvényszék 2014. március 10. napján ítéletet hirdetett a S. Zoltánné és társai ellen folyamatban volt büntetőügyben és I.r- II.r. vádlottakat (volt jegyző és aljegyző) bűnösnek mondta ki többrendbeli társtettesként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében, többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettében, ezért I.r.