Részletes keresés

Kép

Megbízott elnökhelyettesből elnökké lépett elő a Budapest Környéki Törvényszéken dr. Gerber Tamás. 1994-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, majd fogalmazóként a Székesfehérvári Városi bíróságon kezdte pályafutását. 1997. februárjában titkári, két hónappal később bírói kinevezést kapott. 2013 és 2015 között a Székesfehérvári Törvényszék elnöke volt, 2016-ban pedig a Budapest Környéki Törvényszék elnökhelyettesi tisztségének ellátására kapott megbízást. 

Év: 2012 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Pályázási határidő

Pályázat a Bicskei Járásbíróság 

elnöki (29. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája előzetes letartóztatását rendelte el annak a két gyanúsítottnak, akik a megalapozott gyanú szerint április 26-án az általuk vezetett olasz rendszámú tehergépjármű rakterében 20 fő, érvényes úti okmánnyal nem rendelkező afgán és pakisztáni állampolgárt szállítottak volna Olaszországba. 
 
A NAV járőrszolgálata a gyanúsítottakat az M7-es autópálya egyik pihenőhelyén vonta ellenőrzés alá.
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 83 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 325 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Kép

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a 20.SZ/2019. (II. 21.) OBHE határozatában megállapította a megválasztandó ülnökök számát, míg a Köztársasági Elnök a KEH/01231-2/2019. számú határozatával a választást 2019. március 07. és 2019. április 30. közötti időtartamra tűzte ki.

Székesfehérvári Törvényszék

Elérhetőség

Cím

8000 Székesfehérvár, Dózsa György út 1.

8000 Székesfehérvár, Zichy liget 10. 

Levelezési cím

8002 Székesfehérvár, Pf. 251.

Központi telefonszám

+36 22 313 336
+36 22 316 524
+36 22 534 000

E-mail cím

birosag_fejer@birosag.hu

Fax

+36 22 534 031 (automata fax fogadására nem alkalmas)

Büntetés-végrehajtási Csoport

Telefon: +36 22 534 031

Bírósági Gazdasági Hivatal

Cím: 8000 Székesfehérvár, Zichy liget 10.
Postacím: 8002 Székesfehérvár, Pf. 251.
Telefon/fax: +36 22 313 340


Biztonságos elektronikus kapcsolattartásra szolgáló elérhetőségek

Bíróságok igazgatási tevékenységével összefüggésben

Rövidnév: OBHGEPI

KRID: 710254715

Székesfehérvári Törvényszék igazgatási tevékenységével összefüggésben

Rövidnév: FEJMB

KRID: 106633755


A törvényszék elnöke

Dr. Turcsánné dr. Molnár Katalin

A törvényszék elnökhelyettese

Spannerné dr. Csatári Zsuzsanna


Ügyfélfogadási rend

Törvényszék Elnökének ügyfélfogadási rendje:

Előzetes bejelentkezés alapján, név és az ügy tárgyának megjelölésével.

telefon: +36 22 534 000, e-mail: birosag_fejer@birosag.hu

Törvényszék Elnökhelyettesének ügyfélfogadási rendje:

Előzetes bejelentkezés alapján, név és az ügy tárgyának megjelölésével.

telefon: +36 22 534 000, e-mail: birosag_fejer@birosag.hu

A kezelőirodák ügyfélfogadási rendje:

Dózsa György út 1., Zichy Liget 10.

Hétfő, Kedd, Csütörtök: 9:00-11:00 óráig,
Szerda: 13:00 - 15:00 óráig
Péntek: 8:00 - 15:00 óráig.
ügyvédeknek: hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 8:00 – 9:00 óráig

Ügyfélsegítő nap:

Péntek 8:00 - 12:00 és 13:00 - 15:00 óráig

A Székesfehérvári Törvényszék és a Székesfehérvári Járásbíróság összevont ügyfélsegítőt tart. Az ügyfélsegítő igénybevételére előzetes telefonos bejelentkezés alapján van lehetőség.

Bejelentkezés: Hétfő, Kedd, Csütörtök: 12:30-15:00, Szerda: 8:00-11:30 óráig a +36 30 257 8519 telefonszámon.

Az ügyfélsegítő tájékoztató itt érhető el.
 


Megközelíthetőség

autóval

GPS: GPS: X 18,409 Y 47,196

Budapest irányából: M7 autópályán, 7. sz. főút

Dunaújváros irányából: 62.sz. főút

Pécs, Cece, Sárbogárd irányából: 63.sz. főút

Siófok irányából: M7 autópálya, 7.sz. főút

Veszprém irányából: 8.sz. főút

Mór irányából: 81.sz. főút

Bicske irányából: 811.sz. főút

városon belül

Észak felől: Budai út, Berényi út

Dél felől: Balatoni út

Kelet felől: Seregélyesi út, Sárkeresztúri út

Nyugat felől: Móri út

Dél-nyugat felől: Új csóri út, Palotai út 

parkolás

Az épület keleti oldalán: Templom mögött, Szekfű Gyula utca, díjköteles parkolás

Az épület déli oldalán: Zichy liget, díjköteles parkolás, Malom utca ingyenes parkolás

Az épület északi oldalán: Ányos Pál utca, III. Béla tér, díjköteles parkolás, Barátság háza parkoló.

közösségi közlekedés

Távolsági viszonylatban autóbusszal és vonattal

(a törvényszék épülete az autóbusz pályaudvartól 1.400 m, a vasútállomástól: 2.300 m)

helyi tömegközlekedés

autóbuszok (megállóhelyek):

10, 14, 36, 37 (Gellért u., György Oszkár tér)

11, 13 (Szabadságharcos út)

16, 17 , 30 (Ybl Miklós ltp.)

23, 24, 25, 31, 32, 33, 34, 35 (Fehérvár Áruház)

26, 26A, 26C, 26G, 27, 38 (II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk.)

33, 34 (Múzeum).

Vonalhálózati térkép itt érhető el.


Akadálymentesítésre vonatkozó információk (részben akadálymentes épület)

  • a mozgáskorlátozott ügyfél az épülettel szembeni közterületi parkolóban a kijelölt helyen parkolhat, onnan az épület megközelíthető (kb. 20 m távolság)
  • az épület bejárata előtt átmeneti parkolásra van lehetőség, a parkolási igényt a biztonsági szolgálatnak szíveskedjen jelezni a portán
  • az épület bejárata akadálymentesített, lépcsőnjáró (treppenkuli) használatával, az igényt a biztonsági szolgálatnak szíveskedjen jelezni a portán (az épület bejárata kamerával megfigyelt terület, a biztonsági szolgálat munkatársai az ügyfélforgalmat folyamatosan figyelemmel kísérik)
  • akadálymentesített tárgyaló kialakítva külön nincs, a tárgyalók bejáratánál lévő küszöb önállóan is, de igény esetén segítséggel kerekesszékkel átjárható, a legtöbb teremben a közlekedésre elegendő hely áll rendelkezésre,
  • a kezelőirodák, a gyermek-meghallgató szoba, a bírósági közvetítői iroda a tárgyalókkal azonosan kialakítottak
  • akadálymentesített mosdó a földszinten
  • a lépcsőnjáró használatára, egyéb segítségre vonatkozó igény helyben a biztonsági szolgálatnál, előzetesen telefonon jelezhető
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 382 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 444 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Év
2014
Közlöny
Fájl
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 376 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Kép

A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) 216. § (1) bekezdése alapján a bírósági ülnökök megbízatása 4 évre szól. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a 24.SZ/2023. (II. 15.) OBHE határozatában megállapította a megválasztandó ülnökök számát, míg a Köztársasági Elnök 39/2023. (III. 6.) KE számú határozatával a választást 2023. március 07. és 2023. április 30. közötti időtartamra tűzte ki. Tekintettel arra, hogy a legutóbbi soros ülnökvála

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 63 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2017

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke dr. Gerber Tamást nevezte ki 2013. március 1. napjától 2019. február 28 napjáig terjedő időre a Székesfehérvári Törvényszék elnökévé.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 90 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 46 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 289 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 601 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018