Részletes keresés

A Hatvani Rendőrkapitányság jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt folytat nyomozást összesen négy személlyel szemben. A lopással okozott kár értéke meghaladja az 5.000.000 forintot. Ebben az ügyben júniusban már történt egy előzetes letartóztatás.
 
Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. szeptember 2-án meghozott ítéletével kábítószerrel visszaélés bűntette miatt 1 év – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a 36 éves férfit, aki 2002-ben és 2003. március és április hónapokban saját fogyasztásra legalább 150 db extasy és 20 gramm speed fajtájú kábítószert szerzett meg. Az ítélet jogerős. 
 
A Zalaegerszegi Járásbíróság 2016. szeptember 07-én 2016. október 19-re napolta annak a két vádlottnak a tárgyalását, akiknek egy otthagyott grillsütő okozta tűz miatt kellett felelniük.
 
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt jogerősen 2 év szabadságvesztésre ítélt egy érsekvadkerti férfit a Balassagyarmati Törvényszék szerdán, a büntetés végrehajtását – az ügyészi indítvánnyal egyezően – 3 év próbaidőre felfüggesztve; az ügy II. rendű vádlottját garázdaságért vonta felelősségre, de nem szabott ki büntetést, hanem 2 év 6 hó próbára bocsátást alkalmazott.
 
A Debreceni Járásbíróság ma bűnösnek mondta ki W.A elsőrendű vádlottat és hat társát csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett garázdaság bűntettében. 
 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. december 22. és 23. napján öt ügyet bírált el bíróság elé állítás során.

Két ügyben kisebb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás vétsége miatt hozott jogerős ítéletet a bíróság, az egyik vádlottat 1 évi időtartamra próbára bocsátotta, míg a másik vádlottat 1 év 6 hónapra bocsátotta próbára a bíróság.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság augusztus 6-i végzésével hatályon kívül helyezte Budapest Rendőr-főkapitányának azt a végzését, amelyben dr. Sz. G. kérelmező módosított bejelentését a Kossuth téren 2014. augusztus 8-ától 2014. augusztus 31-ig tartandó rendezvényre érdemi vizsgálat nélkül elutasította. 
 
Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróságon technikai okok miatt 2014. augusztus 8-án és 11-én a vagyonjogi irodán, 2014. augusztus 15-én és 18-án a büntető irodán, 2014. augusztus 22-én és 25-én a családjogi, valamint a peren kívüli és végrehajtási irodán szünetel az ügyfélfogadás.
 
Megértésüket ezúton is köszönjük.
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
Az ERSTE Bank Hungary Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. augusztus 26-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 9.30; Helyszín: V., Markó u. 27., fsz. 30.).
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 10-én kihirdetett ítéletében elutasította a Raiffeisen Bank Zrt. felperesnek, a Magyar Állam alperes elleni keresetét. 
 
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az általa 2004. május 1. és 2014. július 19. között alkalmazott Általános Szerződési Feltételeknek és Általános Üzleti Feltételeknek az egyoldalú szerződés módosítást biztosító kikötései tisztességesek és érvényesek. 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 12-én kihirdetett ítéletében elutasította a FHB Jelzálogbank Nyrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen indított keresetét. 
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 16-án kihirdetett ítéletében elutasította a Lombard Ingatlan Zrt. felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetét.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 16-án kihirdetett ítéletében elutasította a Budapest Autófinanszírozási Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetét. 
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 17-én kihirdetett ítéletében elutasította a Summit Pénzügyi Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes elleni keresetét, amelyben az általa alkalmazott egyes általános szerződési feltételek érvényességének megállapítását kérte. 
 
A bíróság a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben a 2014. évi XXXVIII. törvény alapján az abban rögzített valamennyi elv érvényesülését vizsgálta. 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 18-án kihirdetett ítéletében elutasította a Hungária Takarék Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állam alperes elleni keresetét. 
 
A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akik a Dóm téren megrendezett Bor tér elnevezésű rendezvényen kifosztották a padon alvó sértettet. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2014. október 19-ig tart.
 
A vádirat ismertetésével és a vádlott kihallgatásával megkezdte a tárgyalást a Budapest Környéki Törvényszék M. K. ügyében, a mai napon a bíróság tanúkat és szakértőt is meghallgat; a férfit emberölés bűntettének kísérletével vádolta meg a Pest Megyei Főügyészség.
 
A Zalaegerszegi Járásbíróság 2014. szeptember 25-én elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy unokájára támadt.
 
A "berhidai rabszolgatartókként" elhíresült Cs.L.Gy. és társai ellen kerítés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben a másodfokon eljáró bíróság a 2014. október 2-án tartott zárt ülésen az ügyet tárgyalásra utalta, mivel tanúbizonyítást, szakértői bizonyítást és megkereséseket foganatosít.
 
Az ügyben új határnapot a törvényszék hivatalból tűz. A sértettek védelme érdekében az eljárás továbbra is a nyilvánosság kizárásával folytatódik.