Részletes keresés

A Székesfehérvári Járási Ügyészség 2015. szeptember 4-én bíróság elé állította azt román állampolgárságú, egyébként olaszországi lakóhellyel rendelkező személyt, aki a vád szerint 2015. szeptember 1-jén Budapest területén az általa vezetett, francia felségjelzésű, Renault Master típusú gépjárművébe felvett 10.500,- euro ellenében 28 fő, érvényes úti okmánnyal nem rendelkező iraki állampolgárt azzal a céllal, hogy őket az államhatár átlépésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megszegésével Szlovéniába szállítsa.
Ítéletet hirdetett 2017. március 24-én a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az állami mobil távközlési szolgáltatás-beszerzés kapcsán indult közbeszerzési perben.
 
A Székesfehérvári Járásbíróság 2016. április 28-án – bíróság elé állítás keretében – bűnösnek mondta ki a vádlottat üzletszerűen elkövetett, szabálysértési értékre megvalósított, a helyiséghez tartozó bekerített helyre a jogosult tudta és beleegyezése nélkül bemenve elkövetett lopás vétsége kísérletében.
 
A gyanúsítottal szemben a Fejér Megyei Rendőr-Főkapitányságon lopás vétsége és személyi szabadság megsértése bűntette miatt azért folyik büntetőeljárás, mert az alapos gyanú szerint 2015. szeptember 29-én egy székesfehérvári irodaház aulájában a fiatal nő beszélgetést kezdeményezett a nála több mint 40 évvel idősebb férfi sértettel, aki a táskájában 600.000,- ft készpénzt tartott magánál. Majd a gyanúsított a férfit az irodaház egyik női illemhelyiségébe vezette és az ajtót magukra zárta.
A Székesfehérvári Járásbíróság 2016. szeptember 5. napján felmentette a vádlottat az ellene 3 rendbeli személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége és 1 rendbeli garázdaság vétsége miatt emelt vád alól. 
 

A Fejér Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatását indítványozta annak a gyanúsítottnak, aki az indítvány szerint 2017. január 1-jén 03.30.és 04.00 közötti időben, Ercsiben egy vendéglő teraszán ittas állapotban, egy 8-10 cm pengehosszúságú zsebkéssel a sértettet két ízben a mellkasán megszúrta. A szúrások folytán a sértett életveszélyes állapotba került, sérülései műtéti beavatkozást igényeltek.

Előzetes letartóztatást rendelt el a Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája a 2015. május 7-én Balinkán elkövetett cselekmény miatt emberölés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárásban. A megalapozott gyanú szerint egy idős férfi az élettárásra támadt, őt egy késsel a nyakán megsebezte, a sértett fejbiccentő izmát keresztben átvágta. A magatartása következtében a közvetlen életveszélyes sérülés veszélye fennállt.
 
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett kifosztás bűntette miatt folytat nyomozást a gyanúsítottak ellen.
 
A Gárdonyi Rendőrkapitányságon három gyanúsítottal szemben embercsempészés bűntette miatt azért indult büntetőeljárás, mert a nyomozóhatóság szerint megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2015. szeptember 2-án 20.30 körüli időben a Budapest Keleti Pályaudvaron három útlevéllel bíró, de az államhatár átlépéséhez szükséges vízummal nem rendelkező szír állampolgárral megállapodtak abban, hogy a jogszabályi rendelkezések megsértésével a határátlépéshez segítséget nyújtanak akként, hogy őket fejenként 600 euróért Németországba szállítják.
A Székesfehérvári Törvényszék büntető tanácsa a mai napon a bizonyítási eljárással folytatta tovább a büntetőper tárgyalását. Védői indítványra visszaidézte és meghallgatta az igazságügyi orvosszakértőket a védelem által benyújtott újabb kérdések megválaszolása körében.
 

Bíróság elé állítás keretében mondta ki  bűnösségét,  a 2015. január 23-án meghozott  jogerős ítéletében a Bicskei Járásbíróság annak a szerb férfinek, aki  5 külföldi állampolgárnak kívánt segítséget nyújtani az államhatár jogellenes átlépéséhez, Bécs irányába.  
A cselekményt közúti ellenőrzés során az M1-es autópályán leplezték le a rendőrjárőrök.
A bíróság a vádlottat 1 év – két évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte és 3 évre kiutasította Magyarország területéről.

A Székesfehérvári Járásbíróság a 2017. június 19. napján hirdetett ítéletet a két fiatalkorú és három felnőtt vádlott ellen folyt eljárásban.
 

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon meghozott végzésével 1 hónap időtartamra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított élettársával több alkalommal nagy mennyiségű gyógyszert adott az idős sértetteknek azzal a céllal, hogy a részben szeszesitalba kevert gyógyszerek a házaspár halálát okozzák. A gyógyszerek hatására a sértettek 2020. február 23-ára magatehetetlen állapotba kerültek, őket kórházba szállították, ahol a férj a kezelés ellenére elhalálozott.

A Székesfehérvári Járásbíróság a mai napon kihirdetett ítéletében 1 rendbeli lőfegyverrel visszaélés bűntettében, 5 rendbeli testi sértés bűntettének kísérletében és 1 rendbeli garázdaság bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat. Ezért őt 8 év fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Székesfehérvári Járásbíróság 2019. március 28-án hirdetett ítéletet a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőügyben.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a külföldi állampolgárságú vádlott 2017. augusztus 2-án az O.Z.O.R.A. Fesztivál területén a civil ruhában szolgálatot teljesítő rendőrnek kábítószert kínált fel megvételre, megjelölve a kábítószerek fajtáit. A rendőri intézkedés során a ruházatából, táskájából, illetve személygépjárművéből számos kábítószer – anfetamin, MDMA, LSD, ketamin, kannabisz -, valamint a kábítószer értékesítéséhez használt digitális mérleg és a kábítószer értékesítéséből származó pénz került elő, melyeket a helyszínen lefoglaltak.

Azt követően, hogy 2013. július 24.-én szabadult abból a 3 napi elzárásból, amit a sárbogárdi járásbíróság által elrendelt távoltartó határozat szabályai megszegése miatt rendőrségi szabálysértési feljelentés alapján a Székesfehérvári Járásbíróság szabott ki egy dégi férfival szemben, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt büntető eljárást is indított, mert a férfi tettlegesen is bántalmazta feleségét.
 
A Székesfehérvári Törvényszék 10. számú büntetőtanácsa 2015. október 13-án tartott tárgyalást a különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban.
A tárgyaláson az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Győri és Veszprémi Intézetének orvosszakértői válaszoltak a védelem kérdéseire, majd a bíróság a tárgyalást 2015. november 19., 24. illetve december 01., 03. napjára elnapolta.

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon megtartott ülésen a gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el. A határozat előírja, hogy a gyanúsított a lakhatására szolgáló ingatlant engedély nélkül nem hagyhatja el.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított abban a tudatban, hogy a sértett tőle készpénzt tulajdonított el, egy magához vett késsel a sértett tartózkodási helyére ment, majd a sértett mellkasa jobb oldalát két ízben megszúrta. Ennek következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló, életveszélyes sérülést szenvedett.

A Fejér Megyei rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete miatt folytat nyomozást a gyanúsítottal szemben.

Az alapos gyanú szerint a gyanúsított 2019. szeptember 22-én a délelőtti órákban több társával együtt megjelent egy székesfehérvári üzletközpont előtti téren, ahol a saját családja és egy másik család között két nappal korábban kialakult nézeteltérést kívántak rendezni.