Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2014. július 8-i végzésében további három hónappal meghosszabbította S. Gábor gyanúsított házi őrizetét abban a büntető ügyben, amelyben a Központi Nyomozó Főügyészség folytat nyomozást különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.

A kényszerintézkedés meghosszabbítását a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta az ügyészség, mely indítvány a végzés szerint megalapozott volt.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 2014. január 16-i végzésében elutasította a Magyar Hajnal Mozgalom Párt felülvizsgálati kérelmét és megállapította, hogy jogszerűen tiltotta meg Budapest rendőr-főkapitánya 2014. január 9-én, hogy a Mozgalom 2014. február 8-án Budapesten, a Vérmezőn olyan rendezvényt tartson, melynek célja „Megemlékezés az 1945. február 11-én a budai várból kitörő antibolsevista védelmi erőkről, tájékoztatás a 2014-es választásokról”.

Közveszély okozásának bűntette miatt előzetes letartóztatásba került az a gyanúsított, akit 2014. január 22. napján vett őrizetbe a Szegedi Rendőrkapitányság. A bíróság döntése alapján a gyanúsított az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapig, 2014. február 24. napjáig előzetes letartóztatásban marad.

Állatkínzás miatt állt bíróság előtt az a (elkövetéskor) 24 éves fiatalember, akinek az ügyéebn ma hirdetett ítéletet a Budakörnyéki Járásbíróság.

A bíróság ítélete szerint K. N. vádlott bűnös folytatólagosan elkövetett állatkínzás vétségében, ezért a bíróság 11 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.
A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 1 év próbaidőre felfüggesztette.

Tovább nőtt az előző napokban már jelzett kábítószer kereskedelem bűntette miatt folyamatban lévő ügyben az előzetesen letartóztatottak száma. A Székesfehérvári Járásbíróság a mai napon újabb két személy esetében rendelte el a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását.

Tájékoztató ülésről
 
A Győri Járásbíróság nyomozási bírája 2013. szeptember 10. napján (ma, kedden) 13 óra 30 perckor kezdődő, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba kitűzött ülésén dönt a szombati, a győri kosárlabdázókat érintő balesetben részes sofőrrel szemben alkalmazandó kényszerintézkedésről
 
A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónap időtartamra 2018. január 28-án elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint több alkalommal szexuálisan zaklatta párja kiskorú gyermekeit. 
 

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2013. december 9. napján ítéletet hirdetett a A. S. és G. S. által a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ellen közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perben.

A felperes államtitkok bemutatására és személyiségi jogokra hivatkozva zárt tárgyalás tartását indítványozta, mely kérelemnek a bíróság helyt adott, így csak az ítélet rendelkező részének kihirdetése volt nyilvános.

A Fővárosi Törvényszék 2014. március 28-án kihirdetett ítéletében bűncselekmény hiányában felmentette dr. Sz. Györgyöt az ellene hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vád alól.

Ítéletet hirdetett a Budapest Környéki Törvényszék annak az asszonynak az ügyében, aki 2012. februárjában egy hajléktalanszállón összeszurkálta a szobatársát; a Pest Megyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat.

A bíróság L. F.-né vádlottat az ellene emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól felmentette, lévén, hogy elmebetegsége büntethetőséget kizáró ok; a Törvényszék elrendelte a vádlott kényszergyógykezelését.

Az ítélet jogerős, mind a vád, mind a védelem tudomásul vette azt.

A Kaposvári Járásbíróság 2016. július 19. napján tartott gyorsított szabálysértési eljárásban döntött annak a távoltartó határozat hatálya alatt álló 37 éves férfinak az ügyében, aki 2016. július 16. napján ittas állapotban megjelent volt házastársa házában, ahonnan felszólítás ellenére sem volt hajlandó távozni. 
 
A Zalaegerszegi Törvényszék ezúton tájékoztatja a sajtó képviselőit, hogy – ítélőtáblai kijelölés folytán – I. fokon folytatólagosan tárgyalja az ún. „Zsolnay-ügyeket” 2016. szeptember 1-jén, csütörtökön 12:30, illetve 14:30 órakor.
 
A tárgyalások helye a 117. sz tárgyalóterem.  
 
A Budapest Környéki Törvényszék 2017. 05. 23. napján megtartott nyilvános tárgyalásán  3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki combon szúrta munkatársát.  A bíróság elsőfokon testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek.
 

A Barcsi Járásbíróság a 25 éves, többszörös visszaeső vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt 12 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, megállapítva, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, egyben eltiltotta az összes, 18. életévét be nem töltött személlyel kapcsolatos tevékenység gyakorlásától.

A vádlott 2019. augusztus 9-én este Tatán, az Öreg-tó partján található szórakozóhely közelében marihuanát vásárolt, aminek egy részét cigarettába sodorva elfogyasztotta, a maradékot pedig alufóliában a hátizsákjába tette. A Tatai Rendőrkapitányság járőrei az éjszaka folyamán igazoltatták a vádlottat, ekkor megtalálták a nála lévő 0,8 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2017. április 28. napjáig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben súlyos testi sértés, valamint felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indult meg a nyomozás. 
 

A Szombathelyi Törvényszék 2017. december 7-én kihirdetett ítéletével az előzetes letartóztatásban lévő vádlottat 1 rb. emberölés bűntettének kísérlete és 3 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 5 év fegyházbüntetésre ítélte.

A Szolnoki Járásbíróság 2017. június 27-én meghozott, aznap jogerős ítéletével közokirat-hamisítás  bűntettében mondta ki bűnösnek és 150.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt az 50 éves szolnoki férfit, aki a mozgáskorlátozott személyek részére kiállított parkolási igazolványának érvényességi idejét egy filctoll segítségével 2016. december 27-éről 2018. december 27-ére átírta, és az így meghamisított közokiratot felhasználva 2017.

A Keszthelyi Járásbíróság 2021. szeptember 21-én jogerős ítéletet hozott annak a nőnek az ügyében, aki jóslással és lopással több embert is megfosztott értékeitől.

A Kiskőrösi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül 1 év börtönre, és 2 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 49 éves pápai férfit, akit fogolyszökéssel vádolt a Kiskőrösi Járási Ügyészség.