Részletes keresés

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2024. január 25-én elrendelte egy kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsított férfi letartóztatását.

A rendőrség 2024. január 24-én kiadott tájékoztatója szerint a 37 éves férfi az otthonában és a garázsában is árult kábítószert. A gyanúsított letartóztatását - a bizonyítás megnehezítésére, veszélyeztetésére, a bűnismétlés, illetve újabb bűncselekmény elkövetésének veszélyére tekintettel - 30 napra rendelte el a bíróság. 

A gyanúsított és a védője fellebbeztek, így a végzés nem jogerős. 

A mai tárgyalási napon az ügyész vádbeszédére került sor. A főügyészség a vádlottakkal szemben bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és kiutasítás kiszabására tett indítványt. A II. r. és a távollévő VII. r. vádlottat a 2015. augusztus 27-én végrehajtott szállítás miatt életveszélyt okozó testi sértéssel is vádolta. 
 

A Debreceni Törvényszék 2024. december 10-én hirdetett ítéletet abban az ügyben, amelynek vádlottja egy láncfűrésszel támadt a sértettre Debrecenben.
A bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, ezért őt 6 év 8 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és mellékbüntetésül 7 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A törvényszék a férfit a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből kizárta és kötelezte közel félmillió forint bűnügyi költség megfizetésére, a bűncselekmény eszközéül szolgáló láncfűrészt elkobozta.
 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak fiatalkorú nőnek és felnőttkorú férfinak a letartóztatását, akik gyermekkorú társukkal Mezőkövesden rablási cselekményt követtek el.

A Veszprémi Törvényszék elnökhelyettese pályázatot hirdet az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Iasz.) 14. § (1) bekezdése alapján a Veszprémi Járásbíróságon 1 bírósági titkári állás betöltésére.

Az álláshelyre azok a cselekvőképes magyar állampolgárok pályázhatnak, akik egyetemi állam- és jogtudományi diplomával és jogi szakvizsgával rendelkeznek, továbbá hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal igazolják azt a tényt, hogy az Iasz. 11. § (4) és (5) bekezdésében meghatározott körülmény velük szemben nem áll fenn. 

A hatósági erkölcsi bizonyítvány igénylésekor a „Hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti kérőlap”-on a Veszprémi Törvényszéket kell az adattovábbítás címzettjeként megjelölni, amely szerv az Iasz. 37/B. § (3) bekezdés a) pontja alapján jogosult az adatok kezelésére.

A bírósági titkári kinevezésre pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a bírói pályaalkalmassági vizsgálatról szóló 6/2020. (V. 25.) IM rendeletben szabályozott vizsgálatnak aláveti magát és annak költségét megfizeti. Kinevezése esetén a vizsgálat költségét a munkáltató megtéríti.

A pályázónak a pályázathoz – a pályázati határidő utolsó napjáig – mellékelnie kell

- önéletrajzot,
- a jogi diploma közjegyző által hitelesített másolatát, 
- a jogi szakvizsga-bizonyítvány közjegyző által hitelesített másolatát,
- igazolást a hatósági erkölcsi bizonyítvány igényléséről, 
- 2 db fényképet,
- érvényes pályaalkalmassági összefoglaló véleményt (Iasz. 13. § (1) bekezdése szerint),
- pályaalkalmassági összefoglalóval nem rendelkezőknek nyilatkozatot az Iasz. 13. § (1) bekezdése alapján a 6/2020. (V. 25.) IM rendelet 5. § (3) és (4) bekezdésében foglaltak szerint a pályaalkalmassági vizsgálathoz való hozzájárulásról, illetve a 12. § (2) bekezdése szerint a vizsgálat költségének megfizetéséről, továbbá a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalásáról.

A bírósági titkár illetményére az Iasz. rendelkezései az irányadók.

A pályázatok beérkezésének határideje: 2025. február 20. napja

A pályázati feltételeknek a pályázat beérkezésének időpontjára kell teljesülniük, a hiányosan, vagy késedelmesen benyújtott pályázatokat a pályázat kiírója elutasítja.

A pályázatokat a Veszprémi Törvényszék címére (8200 Veszprém, Vár u. 19.) kell megküldeni. 

Emberölés bűntette és a sértett sanyargatásával, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt indult eljárásban tizenöt év börtönbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte 2025. február 18-án a Nyíregyházi Törvényszék azt a vádlottat, aki féltékenységből megölte a párját.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nyolc férfinak a letartóztatását, akik egy miskolci telephelyről összesen 18 és félmillió forint értékben vihettek el fém kábelt. 

A Keszthelyi Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a nőnek az ügyében, aki azt hazudta korábbi partnerének, hogy gyereket szült tőle és ezért pénzre van szüksége.   

A Tatabányai Járásbíróság közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2025. április 14-én 12 óra 05 perckor felhívta a Tatabányai Törvényszék központi számát és fenyegetődzött, mely alapján a rendőrség az épületet kiürítette, a törvényszék működése több órára leállt. 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal felperes keresetet nyújtott be az Egri Törvényszéken Érsek Zsolt I.r. és a MÉDIA EGER Nonprofit Kft. II. alperes ellen személyiségi jogok megsértése miatt.

Az AXA Bank Európa SA által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2015. február 19-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 09.00; Helyszín: II.,Varsányi I. u. 40-44.,  V. 518.).

A tárgyaláson való részvétel a tárgyalóterem korlátozott befogadóképessége miatt (maximum 9 fő) mind a sajtó munkatársai, mind pedig az érdeklődők részére REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!

A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 18-án kihirdetett ítéletében elutasította az FHB Jelzálogbank Nyrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
A Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsának nyomozási bírája 5 ember – köztük egy ügyvéd és három rendőr – előzetes letartóztatását rendelte el, míg egy rendőrrel szemben lakhelyelhagyási tilalomról döntött. 
A Központi Nyomozó Főügyészség indítványa szerint bűnszövetségben, folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja róható a terhükre. 
 
Kaposvár, 2015. február 26.
A Székesfehérvári Járásbíróság a mai napon a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendeléséről döntött egy sárbogárdi bűnesettel kapcsolatban. A megalapozott gyanú szerint a terhelt feleségével és 6 gyermekével a sértett családi házába költözött, albérletbe. Ezt követően azonban a sértettet akarata ellenére, bántalmazással különböző munkák elvégzésére kényszerítették., őt félelemben tartották, részére az albérleti díjat nem fizették, sőt a sértett pénzét saját megélhetésükre fordították. E miatt a sértett éhezett.
 
A Kaposvári Járásbíróság elrendelte egy 20 éves férfi előzetes letartóztatását. A megalapozott gyanú szerint a terhelt egy kaposvári dohánybolt alkalmazottját ölte meg több késszúrással, hogy a bevételt megszerezze. 
A végzés jogerős, azt valamennyi érdekelt tudomásul vette. 
 
Kaposvár, 2015. április 27.
 
A Pécsi Járásbíróság 2015. április 30-án elrendelte egy 40 éves, egy 37 éves, egy 35 éves és egy 39 pécsi férfi, valamint egy 50 éves pécsi nő előzetes letartóztatását különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt 1 hónap időtartamra.
 
A Veszprémi Járásbíróság az emberölés bűntettének kísérlete miatt P. M. gyanúsított ellen folyamatban lévő ügyben tartott ülést, mivel az ügyészség a gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta.
 
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság P. M. gyanúsított ellen az alábbi tényállás alapján folytat nyomozást:
 
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2015. június 12-én előzetes letartóztatását rendelte el annak a gyanúsítottnak, aki a megalapozott gyanú szerint egy miskolci bérelt lakásban masszázsszalont működtetett, ahol valójában prostitúciós tevékenység folyt. A hölgyek profilja több szexuális szolgáltatást hirdető internetes portálon jelent meg, melynek üzemeltetését a gyanúsított végezte, emellett biztosította a helyiségeket és az eszközöket a szexuális tevékenység elvégzéséhez.
A Miskolci Járásbíróság 2015. június hó 19-én kihirdetett ítéletében F.A.J. vádlottat az ellene gondatlan közveszélyokozás vétsége miatt emelt vád alól felmentette. 
 
2015. július 15-én a Bíróságok Napja alkalmából az Országos Bírósági Hivatalban tartott központi rendezvény keretén belül Dr. Fázsi László törvényszéki tanácselnök a Juhász Andor díj ezüst fokozatát vette át, míg Vajda Istvánné a Nyírbátori Járásbíróság igazságügyi alkalmazottja munkájának elismeréseként tanácsosi címben részesült.