Részletes keresés

A Kiskunhalasi Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a 22 éves afgán férfinek az ügyében, akit súlyos testi sértés bűntettével vádolt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség. 
 
Az ítélet lényege szerint a vádlott engedély nélkül érkezett Magyarországra, ezért a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban őrzik.
 
A mai napon a Budaörsi Járási Ügyészség indítványozta D. V. és L. L. gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését. Az előzetes letartóztatás elrendelésével kapcsolatos ülés 2016. szeptember 02. napján 14.00 órakor lesz a Budaörsi Járásbíróságon. (Az egyik gyanúsított 1995-ben, a másik gyanúsított 1998-ban  született.)
 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2018. november 29-én egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki megölte nevelt gyermekeit, élettársát súlyosan megsebesítette, majd maga ellen fordult. 

A Miskolci Járásbíróság 2019. január 12-éig letartóztatta azt a férfit, aki életveszélyesen bántalmazta egy ismerősét Homrogdon.

A megalapozott gyanú szerint 2018. december 09-én este a két férfi egy kocsmában italozott, és közöttük korábbi nézeteltérés miatt vita alakult ki. A veszekedést záróra után is folytatták az utcán, majd kölcsönös lökdösődés és ütésváltás után a gyanúsított ököllel, nagy erővel megütötte a sértett fejét, aki úgy esett el, hogy fejét a járdába beütötte. 

A sértett az esés következtében életveszélyes koponyasérülést szenvedett. 

2018. december 11-én a Budapest Környéki Törvényszéken újabb sikeres távmeghallgatás történt egy jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények ügyében. A törvényszék távmeghallgatása a IV. r. vádlott vonatkozásában történt, aki jogerős szabadságvesztését tölti a szlovák büntetés-végrehajtási intézetben. A félnapos kihallgatás, a ViaVideó Projektnek köszönhetően sikeres volt. 

Budapest, 2018. december 12.

 

Budapest Környéki Törvényszék

 

A Mezőtúri Járási Ügyészség 2016. június 20-án kiskorú elhelyezésének megváltoztatása vétsége miatt emelt vádat a Mezőtúri Járásbíróságon egy magyar állampolgárságú nővel szemben, aki a vád szerint a Velencei Kiskorúak Bírósága által meghozott, és a Szolnoki Járásbíróság által Magyarországon végrehajthatóvá nyilvánított határozattal a gyermek olasz állampolgárságú édesapjánál elhelyezett kiskorú gyermekét, az édesapa beleegyezése nélkül, az elhelyezés tartós megváltoztatása céljából rejtve, vagy titokban tartja. 

A Pécsi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2019. február 19. napján kihirdetett ítéletével a -  Mohácsi Járásbíróság 2018. április 24-én kihirdetett ítéletét felülbírálva - P.Z. elsőrendű és P D. másodrendű vádlottakat vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 3 hónap börtönbüntetésre ítélte és 5 évre kiutasította Magyarország területéről.

A Pécsi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2019. március 21-én kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság elsőfokú ítéletét megváltoztatva a K. D. vádlottal, mint különös visszaesővel szemben – négyrendbeli rongálás bűntette, melyből egy rendbeli folytatólagosan elkövetett – kiszabott, börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetést 4 évre enyhítette, egyebekben az ítéletet helybenhagyta, így a bíróság a vádlottat 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezte az eljárás során felmerült 575.702 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája a mai napon az emberölés bűntette és rongálás bűntette miatt 17 év szabadságvesztésre ítélt ifj. H. D. elítéltet a szabadságvesztésből nem jogerősen 2019. július 15-től feltételes szabadságra bocsátotta annak megállapítása mellett, hogy a feltételes szabadság ideje alatt az elítélt pártfogó felügyelet alatt áll. 

A Hír TV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zártkörűen Működő Részvénytársaság, mint felperes indított pert a PR-TELECOM Távközlési, Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság alperes ellen felmondás érvénytelenségének megállapítása, jognyilatkozat érvénytelensége megállapítása iránt. 
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. november 24-én másodfokú, jogerős határozatával helybenhagyta az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét a P. L. ellen garázdaság bűntette miatt indult büntetőügyben.
 

A Szolnoki Törvényszék csaknem kétszeresére súlyosította annak a fiatal férfinak a börtönbüntetését, aki egy mezőtúri szórakozóhelyen előbb lökdöste a vendégeket, majd amikor az egyikük ingét el is szakította, és emiatt a biztonsági őr kivezette a szórakozóhelyről, őt is megpróbálta megütni, majd vele, és a kiérkező rendőrökkel is kiabált. 
 

Ítélet M.T. ügyében

A Budapest Környéki Törvényszék a mai napon ítéletet hirdetett M. T. ügyében, akivel szemben a Pest Megyei Főügyészség nevelése alatt álló, 12. életévét be nem töltött sértett sérelmére, erőszakkal elkövetett erőszakos közösülés bűntette miatt emelt vádat.

 
2014. június 3-án a Zalaegerszegi Törvényszék, mint másodfokon eljáró bíróság helyben hagyta a Nagykanizsai Járásbíróság elsőfokú ítéletét annak a három vádlottnak az ügyében, aki értékes kutyakölyköket tulajdonítottak el még 2012 nyarán egy tenyésztőtől. 
 
A Fővárosi Törvényszék a   2014. június 13-án kihirdetett ítéletében 300 nap közérdekű munka büntetésre ítélte K. I. vádlottat két rendbeli vesztegetés bűntette miatt.
 
A Nyíregyházi Járásbíróság a héten kilenc ügyet bírált el gyorsított eljárásban.
 
2014. július 15.-én a Bíróságok Napja alkalmából az Országos Bírósági Hivatalban tartott központi rendezvény keretén belül három a Nyíregyházi Törvényszék illetékességi területén dolgozó igazságügyi alkalmazott kapott kitüntetést, illetve részesült elismerésben. 
 

Az írnok cselekményét a Nagykanizsai Járásbíróság vezetése tárta fel. A bíróság elnöke haladéktalanul fegyelmi eljárást rendelt el, és feljelentést tett az ügyészségen. Az írnok ezt követően  a bíróságon munkát nem végzett, szolgálati viszonyát lemondással megszüntette.

Zalaegerszeg, 2013. december 12.

A Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztálya

Fegyveresen elkövetett emberrablással vádolta meg a Pest Megyei Főügyészség azt a férfit és két társát, akiknek az ügyében az első tárgyalást tartotta ma a Budapest Környéki Törvényszék.

A Fővárosi Törvényszéken és a területén lévő bíróságokon a téli tárgyalás nélküli időszak 2013. december 30. napjától 2013. december 31. napjáig tart.

A tárgyalás nélküli időszak alatt a bíróságokon a kezelőirodák nem tartanak ügyfélfogadást. A postán érkezett, illetve más hatóságtól kézbesítővel küldött, valamint a zárt gyűjtőszekrényben elhelyezett iratok átvétele ezen időszak alatt is biztosított.