Részletes keresés

A Pécsi Járásbíróság, 2015. július 27-én elrendelte egy 42 éves férfi előzetes letartóztatását, 5 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
 
A Siklósi Rendőrkapitányság rendelt el nyomozást a családgondozó 2014. december 18-án tett bejelentése alapján. A családgondozó információi szerint, a gyanúsított az élettársa előző kapcsolatából származó négy gyermekét rendszeresen bántalmazta.
Három esetben költségvetési csalás vétsége miatt hozott ítéletet a bíróság. Két vádlottat jogerősen 1-1 év időtartamra, míg a harmadik vádlottat 2 év időtartamra bocsátotta próbára a bíróság. 
 
Lopás bűntettének kísérletét megvalósító, valamint a korábban közokirat-hamisítás bűntette miatt próbára bocsátott vádlottat a bíróság halmazati büntetésül 240 óra közérdekű munka büntetésre ítélte.  
Az elmúlt héten hét ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt jogerősen végrehajtásában 2 évre felfüggesztett 8 hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság a vádlottat.
 
Három ügyben kisebb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás vétsége miatt jogerősen 1-1 évre próbára bocsátotta a bíróság a vádlottakat. 
A Pécsi Járásbíróság, 2015. november 20. napján elrendelte egy fiatal sásdi férfi előzetes letartóztatását lopás bűntettének kísérlete megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
 
A Szegedi Járásbíróság a mai napon gyorsított eljárás keretében jogerősen bűnösnek mondta ki K. J. vádlottat 3 rendbeli jogellenes tartózkodás elősegítése vétségében, ezért őt 1 év 10 hónap végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett fogház fokozatú szabadságvesztésre ítélte.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt vasárnap éjjel vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2015. november 20-ig tart. 
 

2015. október 21-én a Központi Nyomozó Főügyészség 14 személy előzetes letartóztatását indítványozta a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsánál. A gyanúsítottakkal szemben üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntette miatt folyik nyomozás.

Az elmúlt héten tizenhárom ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségét megvalósító vádlottat a bíróság nem jogerős ítéletével 400.000 Ft pénzbüntetésre ítélte, és 4 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől. 
 

Az elmúlt héten hat ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban.

Az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségét megvalósító visszaeső vádlottat a bíróság jogerős ítéletével 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, és mellékbüntetésként 1 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Jelentős mennyiségű alapanyagra elkövetett jövedékkel visszaélés elősegítésének bűntette miatt jogerősen 240.000 forint pénzbüntetésre ítélte bíróság a vádlottat.

Jogerősen 2 év próbaidőre felfüggesztve 1 év szabadságvesztést kapott az a férfi, aki rendőröket akart megvesztegetni.
 
A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős határozatával emberölés bűntettében és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és halmazati büntetésül életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, valamint mellékbüntetésként 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. 
 
Az ítélet szerint a vádlott a szabadságvesztés büntetésből legkorábban 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. A szabadságvesztést fegyházban kell végrehajtani. 
Nem jogerősen pénzbüntetés megfizetésére ítélte a Nagykanizsai Járásbírság azt a férfit, aki foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt állt a bíróság előtt. 

A környezetvédelmi hatóság a vörösiszap kiömlése miatt összesen 137.683.624.000,- Ft hulladékgazdálkodási, természetvédelmi és rendkívüli vízszennyezési bírság megfizetésére kötelezte a MAL Zrt-t.

A Szegedi Járásbíróságon az elmúlt héten (2015. november 23. és 2015. november 29. napjai között) összesen 17 ügyben tartottak gyorsított bírósági tárgyalást határzár tiltott átlépésének bűntette miatt. A bíróság valamennyi esetben büntetőjogi felelősséget megállapító határozatot hozott, és a vádlottakat 6 esetben egy évi, míg 10 esetben kettő évi Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte, további 1 esetben a vádlottat megrovásban részesítette. A bíróság ítéleteit az ügyész, a vádlottak és védőik is tudomásul vették, így azok jogerőre emelkedtek.

A Siófoki Járásbíróság a 2015. december 1. napján megkezdett és be is fejezett tárgyaláson a 23 éves vádlott bűnösségét kettőnél több ember halálát okozó ittas járművezetés bűntettében állapította meg, és ezért 6 év börtönbüntetésre, 6 év közügyektől eltiltásra és 7 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. 
A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki Ny. Z. M. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, ezért őt 2 év, végrehajtásában 5 évi próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte.
 

 

A Tiszafüredi Járásbíróság 2018. november 15-én meghozott ítéletében tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt 80 nap elzárásra ítélte azt a negyvenes éveiben járó férfit, aki több mint két éven át, annak ellenére nem fizetett gyermektartásdíjat kiskorú gyermeke után, hogy erre jogerős bírósági ítélet kötelezte, és a tartásdíj megfizetésére módja és lehetősége lett volna.
 
Az ítélet nem jogerős. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódik.
 
Szolnok, 2018. november 20.
 

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája a 2016. április 25-én megtartott ülésen a gyanúsított előzetes letartóztatását a bűnismétlés veszélye miatt elrendelte.
 
A Móri Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben 1 rendbeli kifosztás bűntette, 1 rendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és 1 rendbeli magánlaksértés bűntette miatt folytat büntetőeljárást.
 
A Székesfehérvári Törvényszék büntető tanácsa 2016. május 3. napján folytatta az ügy tárgyalását. A mai napon az I. II. III. és IV.r. vádlottak védője adta elő (részben) védőbeszédét. A tárgyalás 2016. május 5. napján folytatódik e védő védőbeszédének befejezésével, majd az V. és a VI. r. vádlottak védői is megtartják védőbeszédüket. A további eljárási cselekmények időpontjáról a Törvényszék Sajtóosztálya sajtóközleményben ad tájékoztatást 2016. május 5. napján.
 
Székesfehérvár, 2016. május 3.